NB I: Az utolsó négy forduló alapján bennmaradást érdemelnénk – Vancsa Zalán

KOLOZSVÁRI BARNABÁSKOLOZSVÁRI BARNABÁS
2022.05.16. 10:08
Hiába győzte le biztosan az MTK a Debrecent a labdarúgó NB I 33. fordulójában, a Honvéd felcsúti győzelmével eldőlt, hogy a kék-fehérek nem maradnak bent az első osztályban. A találkozó után a fővárosiak játékosával, Vancsa Zalánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

A mérkőzés után a nemrégiben a felnőttválogatottba behívott Vancsa Zalánnal beszélgettünk.

„Harminchárom forduló alapján nem érdemeltük meg a bennmaradást, az utolsó négy forduló alapján azonban igen. Minden csapat ellen nehéz nyerni nekünk, viszont sikerült négy meccs alatt tíz pontot szereznünk. Nagyon pozitívan fogadta az egész stáb Horváth Dávidot, pozitívan álltunk az utolsó fordulókhoz. Igaz, volt pár mérkőzés, amelyen gyengén játszottunk, de úgy érzem, mindent megtettünk a bennmaradásért.”

Ezen kívül Vancsa mesélt arról, hogyan reagált, amikor megtudta, behívták a Nemzetek Ligájára kihirdetett válogatott keretbe, valamint hogy milyen hatással lehet Bognár György az MTK-ra.

LABDARÚGÓ NB I
33. FORDULÓ
MTK Budapest–Debreceni VSC3–0 (Rajkovics 45+2., Futács 64. – 11-esből, Ramadani 90+2.)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4422 néző. Vezette:Karakó Ferenc
Kiállítva:Kusnyír (Debrecen, a 89. percben)

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 22 5 6 60–31 +29 71
2. Kisvárda 33 16 11 6 50–34 +16 59
3. Puskás Akadémia 33 14 12 7 43–34 +9 54
4. Mol Fehérvár 33 13 9 11 48–43 +5 48
5. Újpest FC 33 12 8 13 50–48 +2 44
6. Paksi FC 33 12 7 14 75–63 +12 43
7. Debreceni VSC 33 10 9 14 45–52 –7 39
8. Zalaegerszegi TE 33 10 9 14 44–58 –14 39
9. Budapest Honvéd 33 10 8 15 48–51 –3 38
10. Mezőkövesd 33 10 8 15 37–49 –12 38
11. MTK Budapest 33 9 9 15 28–50 –22 36
12. Gyirmót FC Győr 33 7 11 15 34–49 –15 32
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
16 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36