Meg kellett műteni a Kecskemét csapatkapitányát

R. P.R. P.
2024.11.21. 10:16
Fotó: kecskemetite.hu
A labdarágó NB I-ben szereplő Kecskemét a hivatalos honlapján megírta, hogy meg kellett műteni Vágó Leventét. A csapatkapitány az FTC elleni mérkőzésen szenvedett fejsérülést.


„Az FTC elleni mérkőzésen csapatkapitányunk járomívsérülést szenvedett, amit követően rögtön kórházba szállították – írja közleményében a KTE. – Játékosunk esetében a kontrollvizsgálat megállapította, hogy műtéti beavatkozásra is szükség van, melyen szerdán át is esett és már otthon lábadozhat.”

Vágó Levente akkor sérült meg amikor egy szabadrúgás után összeütközött a levegőben Eldar Civiccsel.

„A vizsgálatok megállapították, hogy járomívtörést szenvedett, és a kontrollvizsgálat után végül az a döntés született, hogy megműtik.”

„Hihetetlen, de igaz, hogy hazai FTC elleni meccsen korábban is szenvedtem már fejsérülést, de akkor összevarrták a sebet és folytatni tudtam a játékot – idézte fel az esetet Vágó Levente. – Most sajnos más volt a helyzet, a dühítő az benne, hogy már a hosszabbítás utolsó percében jártunk. Nagy Krisztiánnal megbeszéltük a szabadrúgás előtt, hogy rám fogja felívelni a labdát, én pedig megpróbálom középre fejelni azt. Ez sikerült is, de ugrott velem Civic is, akivel szerencsétlenül találkoztam a levegőben. Akkor már éreztem, hogy most nagyobb a baj, pár percig nem nagyon tudtam, hogy hol vagyok. Az öltözőben aztán az orvosi stáb és a mentősök elláttak, utána bevittek a kórházba is. Ott felállították a diagnózist, s bár elsőre úgy tűnt, hogy nem kell műteni, a szegedi kontroll során emellett döntöttek az orvosok. A műtéten szerdán túl is estem, a körülményekhez képest jól vagyok.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
11 órája

Izgalmas meccsen verte meg az FTC az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
14 órája

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01