Fehérvár: jövő hétfőn írhat alá a válogatott védő – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 21:23
Alekszandre Kalandadze visszatérhet az NB I-be (Fotó: X/Georgian Footy)
Grúz lapértesülések szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC-hez igazol a Dinamo Tbiliszi válogatott védője, Alekszandre Kalandadze, aki 2+1 éves szerződést köthet a székesfehérvári együttessel, és a tervek szerint hétfőn érkezik meg a csapathoz.

A hírt a Georgian Footy X-oldal szellőztette meg csütörtökön. Mint írták, a grúz hátvéd ügynöke már egyeztetett is a Fehérvárral az orvosi vizsgálat időpontjáról, így napokon belül hivatalosan is bejelenthetik az átigazolást. Amennyiben helyesek a grúz értesülések, Kalandadze már hétfőn megérkezik Székesfehérvárra, és a tervek szerint 2+1 éves szerződést köt a csapattal.

Kalandadze kétszer már a grúz válogatottban is pályára lépett, és nem ismeretlenként érkezhet az NB I-be, a 2020–2021-es idényben ugyanis kölcsönben a DVTK alkalmazásában állt, bár pályára nem lépett az élvonalban. A Magyar Kupában viszont egyszer lehetőséget kapott.

A 23 éves játékos – aki posztját tekintve elsősorban középhátvéd, de a védelem bal oldalán is bevethető – 2020-ban mutatkozott be a Dinamo Tbilisziben, amellyel két évvel később bajnoki címet nyert, 2023-ban pedig a grúz Szuperkupát is magasba emelhette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi)
Távozók: Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38
Ezek is érdekelhetik