Kodro: Szeretnék a Fradinál maradni

V. H. L.V. H. L.
2025.06.24. 17:26
null
Kenan Kodro (jobbra) igyekszik majd meggyőzni Robbie Keane-t arról, hogy érdemes őt megtartani (Fotó: Getty Images)
Ferencvárosi kilátásairól is beszélt a Reprezentacija nevű sportportálnak Kenan Kodro. Az FTC bosnyák csatára a vele készült interjúban elmondta: törökországi kölcsönjátéka után szeretne megragadni a zöld-fehérek keretében, és arról is szót ejtett, hogy két éve miért mondta le a bosnyák válogatottságot.

Hosszabb interjút adott a Reprezentacija.ba portálnak a Ferencváros bosnyák csatára, Kenan Kodro, aki az elmúlt idényt a török Gaziantepspornál töltötte kölcsönben.

„Véget ért a törökországi kölcsönjátékom, július 1-jén visszatérek a Ferencvároshoz. Török klubok már ezt megelőzően is kerestek, azért igazoltam oda, mert testközelből akartam érezni a szurkolók fanatizmusát – ők valóban a futballért élnek. Emberileg mindenképpen pozitív élmény volt, de az az igazság, hogy kaphattam volna több szerepet is. Jött egy új csatár, akinek a profilja jobban illett a vezetőedző elképzeléseibe, így háttérbe szorultam. Szereztem azonban nyolc gólt – ezt senki sem veheti el tőlem” – összegezte dióhéjban a dél-törökországi klubnál tapasztaltakat a 31 éves csatár.

Az FTC-nél előtte álló kihívásokról Kodro elmondta: az a terve, hogy visszatérése után edzésbe áll a zöld-fehéreknél, és igyekszik meggyőzni Robbie Keane vezetőedzőt arról, hogy érdemes lesz számolni vele.

„A nyár mindig kiszámíthatatlan a futballban, bármi lehetséges – elmélkedett Kodro. – Mindenesetre szeretnék maradni, hiszen ismerem a bajnokságot, sokat játszottam Magyarországon a Fehérvár játékosaként, ahol csapatkapitány is voltam. Nehéz volt a váltás, sokat gondolkoztam a miértről és a hogyanról, de végül is a Ferencváros a legnagyobb klub Magyarországon, és ez tűnt a leglogikusabb lépésnek.”

A 31 éves játékos pályafutása során sok országot – sorrendben Spanyolországot, Dániát, Svájcot, Németországot, Magyarországot és Törökországot – megjárt a hosszú évek alatt, és állomáshelyei közül legszívesebben Pamplonára emlékszik vissza, ahol az Osasuna játékosa volt.

„Sok szép pillanatom volt, és általában véve büszke vagyok az Osasunánál eltöltött időszakomra – ez a volt a karrierem igazi kezdete. Bizalmat kaptam tőlük, és szabad kezet a pályán, s a végén feljutottunk az első osztályba – az ilyesmit sosem felejti el az ember. Az Osasunától kerültem a Bundesligába, a Mainzhoz” – idézte fel a spanyolországi éveket Kodro, aki 2023 szeptemberében lemondta a bosnyák válogatottságot, miután a édesapját, Mehmed Kodrót kevesebb mint két hónap után menesztették a szövetségi kapitányi posztról.

„Az a döntés sem volt könnyű, hiszen hét és fél évig játszottam a válogatottban, szívvel-lélekkel tettem dolgomat, és nagyon élveztem az összetartásokat. De amikor azt látod, hogy egyesek nem a bosnyák labdarúgás érdekében cselekszenek, abban nem akarsz részt venni. Az egyik ok az volt, hogy tiszteletlenek voltak édesapámmal szemben. Ő volt a megfelelő ember a szövetségi kapitányi posztra, megvolt hozzá a tudása, a tapasztalata és a személyisége. Ma nem látok egyetlen edzőt sem Bosznia-Hercegovinában, aki jobb lenne nála. Tudom, hogy a válogatottnak élt, és egyszerűen sokkoló volt, ahogy bántak vele. Most egy olyan csapatnál, a Veleznél van, amely sokat jelent neki, jó látni, hogy elszánt, motivált, és ha lehet, még jobb edző lett.”

 

Legfrissebb hírek

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
8 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30