Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.01. 15:46
null
Fabricio Amato kölcsönbe érkezett a ZTE-hez (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC hivatalos honlapján közölte, hogy szerződtette a legutóbb az argentin élvonalbeli Independiente Rivadaviában játszó 21 éves középpályást, Fabricio Amatót.

Mint ismert, a ZTE a közelmúltban tulajdonosváltáson esett, s argentin vezetősége lett a klubnak, ezt követően a Nemzeti Sport arról számolt be, hogy a Zala vármegyei csapat argentin középpályással és Costa Rica-i védővel erősíthet. Előbbit most a klub is megerősítette, s bejelentette Fabricio Amato érkezését.

A 21 éves védekező középpályás az Estudiantesnél nevelkedett, annak második csapatában 34-szer, az elsőben egyszer kapott lehetőséget, majd 2023-ban került kölcsönbe az argentin Independiente Rivadaviához, ahol idén márciusban mutatkozott be az élvonalban.

A ZTE közölte, egy évre kölcsönbe érkezik az argentin középpályás vételi opcióval.

„Örömmel tölt el minket, hogy sikerült átigazolni őt, hiszen egy olyan rangos klub korábbi játékosát sikerült megszereznünk, mint a Estudiantes de La Plata. Ő volt a második számú csapatuk kapitánya és úgy gondoljuk, hogy értékes erősítést jelenthet a számunkra. Energikus, labdára agresszív játékos, aki ugyanakkor a labda birtokában is rendkívül aktív és remekül passzol. Bár fiatal és még fejlődésben van, úgy véljük, hogy a képességei tökéletesen illeszkednek a játékstílusunkhoz és a magyar labdarúgást övező versenykörnyezethez. Fabricio sikeréhsége és az új kihívás iránti nyitottsága már csak ráadás volt” – nyilatkozta a ZTE sportért felelős elnöke, Andrés Jornet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Fabricio Amato (argentin, Independiente Rivadavia – Argentína), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Skribek Alen (Paksi FC), 
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Fehérvár FC), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Fabricio Amato (argentin, Estuidantes II, jelenleg Independiente Rivadavia – kölcsönben) 
Távozók: Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Nyíregyháza Spartacus), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, szabadon igazolható), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dénes Csanád Vilmos (Újpest FC, Hollandia, Horvátország, Lengyelország), Marko Cubrilo (bosnyák), Jack Ipalibo (nigériai), Szendrei Norbert (Nyíregyháza Spartacus)

 

Legfrissebb hírek

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:17

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik