Kazincbarcika: újabb meghatározó játékos távozott

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 13:33
null
Fadgyas Tamás elköszönt Kazincbarcikától (Fotó: kbsc.hu)
A 29 éves kapus, Fadgyas Tamás személyében újabb meghatározó játékos távozott az élvonalba jutást kivívó Kazincbarcika labdarúgócsapatától.

 

Szerződése lejártát követően távozik Kazincbarcikáról Fadgyas Tamás. 2024 nyarán érkezett a klubhoz, 25 NB II-es bajnoki mérkőzésen viselte a Kolorcity KBSC mezét. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a klub története során első alkalommal az NB I-ben szerepelhet – írja a kazincbarcikai klub honlapja, a kbsc.hu.

Felejthetetlen évet töltöttem Kazincbarcikán. Minden percét élveztem, hiszen végig remek volt a hangulat, nagyon jó emberekkel dolgozhattam együtt. Köszönöm a bizalmat és örülök, hogy részese lehettem a történelmi sikernek. További sok sikert kívánok a csapatnak!” – nyilatkozta a búcsúzó kapus, aki korábban játszott Kecskeméten, Győrben, Újpesten, az MTK-ban és Zalaegerszegen is.

A Kazincbarcika ezen a nyáron egyébként már két kapust is igazolt, Gyollai Dánielt Észak-Írországból és Bánfalvi Gergőt a Vasasból, utóbbit kölcsönbe. Ugyanakkor az előző idény sikercsapatából több meghatározó játékos távozott Fadgyas előtt, így például Lucas és Varga József a középpályáról, Pethő Bence a támadósorból. 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred)
Kölcsönbe érkezők: Bánfalvi Gergő (Vasas)
Kölcsönből visszatérhetnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: 
Távozók: Fadgyas Tamás (szabadon igazolható), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Ternován Patrik (szabadon igazolható), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:41

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:46

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38
Ezek is érdekelhetik