Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 15:03
null
Nem súlyos Vas Gábor (középen) sérülése (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, a Paksi FC hazai pályán, a CFR Cluj ellen kezdte meg az Európa-liga selejtezőjét. A gól nélküli mérkőzésen a tolnaiak két játékosát, Lenzsér Bencét és Vas Gábort sérülés miatt kellett lecserélni. A Paks egy nappal a mérkőzés után közleményt adott ki a labdarúgók állapotáról.

Lenzsér a kolozsváriak elleni odavágó második félidejének derekán maradt a földön, míg Vas a rendes játékidő végén, egy szerencsétlen mozdulatba sérült bele.

„Egy mozdulatnál hirtelen azt éreztem, hogy a jobb combhajlítóizmom összeugrott. A mai ultrahangvizsgálat során ödémát állapítottak meg az érintett területen. Szerencsére nem súlyos a sérülés, az orvosok előrejelzése szerint várhatóan három-hét napig tarthat a gyógyulás” – árulta el a Paksi FC honlapjának Lenzsér Bence, míg Vas Gábor védőtársánál is olcsóbban megúszta a kolozsváriak elleni mérkőzésen történteket.

„Megvolt a kezelés, a tegnapi egy erősebb vádligörcs volt, de szerencsére nem súlyos. Úgy érzem, holnap már újra edzésbe tudok állni, és gyorsan kijövök belőle” – emelte ki Vas Gábor.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
PAKSI FC (magyar)–FC CFR 1907 CLUJ (romániai) 0–0
Paks, Paksi FC Stadion, 4902 nézőVezette: Pavle Ilics (Szlobodan Pavlovics, Uros Radovanovics) – szerbek
Paks: Kovácsik – Lenzsér (Kinyik, 65.), Vas G. (Szabó J., 89.), Vécsei – Hinora, Papp K., Windecker, Balogh B., Zeke – Haraszti (Hahn, 73.) – Tóth B. (Böde, 73.). Vezetőedző: Bognár György
CFR: Hindrich – Abeid (Bosec, 83.), Bolgado, Ilie, Camora – Muhar (Fica, 64.), Emerllahu, Korenica – Nkololo (Postolachi, 73.), Gjorgjievszki (Samake, 73.), Kamara (Djokovic, 83.). Vezetőedző: Dan Petrescu
A visszavágót július 17-én rendezik meg Kolozsváron.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 perce

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
11 órája

Szlovén válogatott középpályás érkezett az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
11 órája

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13
Ezek is érdekelhetik