A korábban az Ajaxnál is nevelkedett, most a Feyenoordtól érkezett 21 éves, holland-suriname-i szélső, Divaio Bobson a héten csatlakozott az ZTE FC második csapatához, amely öt forduló után, két pont előnnyel vezeti a Zalai vármegyei I. osztály tabelláját. A keret tagja az előző fordulóban, az Andráshida elleni 4–1-es siker alkalmával gólt is szerző brazil védő, a nyáron egy brazil U20-as csapattól érkezett, 20 éves Hugo Gil, a szintén hazájából, a Zamora FC-től érkezett, 19 éves venezuelai szélső, David Leonardy, valamint a 18 éves nigériai támadó, Ayodele Olawale Oluwafemi. A következő fordulóban rajtuk kívül már Bobson is pályára léphet a ZTE II-ben.
„A ZTE új vezetésének a célja, egy szorosabb kapcsolat kialakítása az első és a második csapat között, hogy legyen állandó átjárás a két keret között – nyilatkozta a ZTE II-be érkezett légiósok kapcsán a Nemzeti Sport megkeresésére Berta Csaba cégvezető. – Azt szeretnénk, hogy azon hozzánk érkező játékosok számára, akik az NB I-ben különböző okok miatt nem kapnának azonnal lehetőséget, a második csapat szakmailag egy olyan lehetőséget jelentsen, ahol fejlődni tudnak, formába tudnak lendülni, meg tudják mutatni magukat. Ezzel a céllal érkeztek már a nyáron is külföldi, felnőttek között rutintalannak számító játékosok a második csapatba, melyhez most Divaio Bobson is csatlakozott. Éppen ezért a második csapat egyértelmű célja a feljutás az NB III-ba, hogy szakmailag magasabb szinten szerepelhessen a második csapatunk is.”
Berta Csaba elmondta, az említett légiósok jelenleg a ZTE NB I-es keretének nem tagjai, de ez rugalmasan, bármikor változtatható, ha meggyőzik a szakmai stábot a képességeikről, akkor hamar az első keret tagjai lehetnek.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Bodnár Gergő (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Diego Borges (Diego Henrique Borges da Silva, brazil, Santos – Brazília), José Manuel Calderón (spanyol, FC Córdoba – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), David López (Cedilllo David Jaret López, mexikói, Toluca – Mexikó), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (Joao Victor Vieira Ferreira Sousa, brazil, Ceará – Brazília)
Kölcsönbe érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben Independiente Rivadavia – Argentína), Stefan Bitca (moldovai, Zimbru Chisinau – Moldova), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Atlético Goianiense – Brazília), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu – Brazília), Joseth Peraza (Joseth Gael Peraza Serrano, Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
A ZTE II-höz érkezett légiósok: Ayodele Olawale Oluwafemi (nigériai, Real Sapphire FC – Nigéria), Hugo Gil (Nacional-SP – Brazília), Divaio Bobson (holland-suriname-i, Feyenoord – Hollandia, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FC Fehérvár), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: –
Távozók: Yohan Croizet-Kollár (francia, Diósgyőri VTK), Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijeljina – Bosznia-Hercegovina), Dénes Vilmos (KV Kortrijk – Belgium), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Huszti András (fehérvári kölcsön után szabadon igazolható), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Senkó Zsombor (szlovéniai, Nafta-kölcsön után Haladás), Olekszandr Szafronov (ukrán, Unirea Slobozia – Románia, szabadon igazolhatóként), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –