A Ferencvárostól távozó védő elmondta, miért hagyta el Magyarországot

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.06.16. 15:04
null
Stefan Gartenmann távozik a Ferencvárostól (Fotó: Kovács Péter)
Mint beszámoltunk róla, Stefan Gartenmann két év után elhagyja a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárost. A 29 éves dán-svájci védő a Boldnak adott interjújában magyarázta meg a döntésének okait, beszélt távozásának némileg viharos körülményeiről, s arról, hogy a budapesti élet után milyen célok lebegnek még előtte.

Gartenmann szavai szerint a döntésében szerepet játszott az április magyarországi parlamenti választás végeredménye: „Ha most az egész futball kap egy nagy ütést, akkor talán már nem is lesz annyira szórakoztató a Ferencvárosban futballozni”idézte a dán Bold a dán-svájci játékost.

A védő úgy fogalmazott, hogy a búcsú korábban jött a tervezettnél, hiszen a klubbal folytatott megbeszélései alapján mindkét fél nyitott lett volna a folytatásra: „A párbeszéd alapvetően jól alakult, azt a visszajelzést kaptam, hogy szeretnének hosszabbítani velem – fogalmazott az interjúban. – Úgy érzem, most eléggé szűkösek a lehetőségek anyagi szempontból. Emiatt én sem kaptam új szerződést, de tudomásom szerint mások sem nagyon. A helyzet nem volt különösebben drámai, nem erre számítottam, de már elkezdtem más lehetőségeket keresni. Úgy érzem, Magyarországon már mindent megtapasztaltam, amit szerettem volna, és ha most a labdarúgást valóban komoly hátrány éri, akkor talán már nem lenne ugyanolyan élmény ott futballozni.”

A Bold emlékeztetett, hogy Gartenmann korábban a SönderjyskE és a Midtjylland játékosa is volt Dániában, azonban egyelőre nem tervez újra visszatérni az északi országba, bár később még nem zárta ki ezt az eshetőséget sem: „Megkedveltem a külföldi életet. Rengeteget adott számomra, hogy elhagytam Dániát, ahol sok esetben csak egy bizonyos típusú játékosként könyveltek el. Külföldön viszont új szemmel néznek rád és másképp értékelik az erősségeidet. Ez sokat segített a fejlődésemben is, és olyan lehetőségeket nyitott meg előttem, amelyekhez talán nem jutottam volna hozzá, ha otthon maradok. Ezért szeretnék továbbra is külföldön futballozni.”

A korábbi ferencvárosi játékos elmondta azt is, hogy legnagyobb álmai között az olasz bajnokság szerepel: „Mindig az volt az álmom, hogy Olaszországban futballozzak. Korábban már többször is közel jártam ehhez, ám a valahogy sosem jött össze, úgyhogy már nem is merek sokat remélni. A legfontosabb most, hogy találjak egy új projektet és egy olyan helyet, ahol az élet is kellemes.”

„Budapest e tekintetben nagyon sok szempontnak megfelelt. Tökéletes lenne, ha sikerülne valami hasonlót találni – fogalmazott, hozzátéve, hogy Svájcot is jó lehetőségnek gondolja. – Az ügynököm keményen dolgozik, és úgy érzem, hogy jól alakulnak a dolgok. Remélhetőleg már nem kell sokat várni, hogy minden a helyére kerüljön.”

 

Legfrissebb hírek

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
4 órája

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
9 órája

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Horváth Kevinnek van egy álma: jó lenne újra dobogóra állni

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:30

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17