A Nyíregyháza bejelentette az újpesti védő érkezését

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.06.18. 14:32
null
Kaczvinszki Dominik Nyíregyházán folytatja a pályafutását (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Ahogy a napokban előre jeleztük, a Nyíregyháza szerződtette az Újpest U-válogatott védőjét, Kaczvinszki Dominikot, aki kölcsönbe érkezik Bódog Tamás vezetőedző csapatához.

 

Szerdán délelőtt arról írtunk, hogy hamarosan több U-válogatott játékos érkezését is bejelentheti a Nyíregyháza, köztük a Vasastól szerződtetett Hős Zsomborét és az újpesti Kaczvinszki Dominikét.

Hőst tegnap délután be is mutatta a Nyíregyháza, csütörtökön pedig Kaczvinszki szerződtetését is megerősítette a klub.

„Korosztályos válogatott belső védő érkezett a Nyíregyháza Spartacushoz, Kaczvinszki Dominik a következő szezonban csapatunkat erősíti. A 20 éves, 194 centiméter magas játékos a Honvéd utánpótlás csapataiban nevelkedett, majd az Újpest szerződtette, amelynél bemutatkozhatott az élvonalban. Korosztályos válogatottként az U17-es és az U19-es nemzeti csapatnak is meghatározó tagja volt. A játékos kölcsönbe érkezett Újpestről a Nyíregyháza Spartacushoz” – írja a nyiregyhazaspartacus.hu. 

Ez egy nagy lehetőség számomra, a következő évben szeretnék sokat fejlődni. Nagy dolog, hogy ide kerültem, és szeretnék bizonyítani. Várom a szezon kezdetét, és remélem, hogy sikeresek leszünk” – nyilatkozta Kaczvinszki, aki a legutóbbi két idényben 12 NB I-es meccsen kapott lehetőséget az Újpestben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Hős Zsombor (Vasas)
Kölcsönbe érkező: Kaczvinszki Dominik (Újpest)
Kölcsönből visszatérnek: Alaxai Áron (Paksi FC), Beke Péter (Kecskeméti TE), Keresztes Krisztián (Dundee United – Skócia), Kun Ákos (Szeged-Csanád GA), Zan Medved (szlovén, 1. FC Slovácko – Csehország). A Nyíregyháza II adta kölcsön: Csörnyei Zsombor (FC Ajka)
Kiszemeltek: Hajós Lőrnic (Vasas),
Távozók: Eneo Bitri (albán, KF Egnatia – Albánia, szabadon igazolhatóként), Pavlosz Korrea (ciprusi, Maccabi Petah-Tikva – szabadon igazolhatóként), Kovács Dániel (Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Kovácsréti Márk (Vasas FC), Nagy Dominik (szabadon igazolható,)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dala Martin (? – Puskás Akadémia FC), Meldin Dreskovics (montenegrói, SV Darmstadt 98 – Németország), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 11:04

Vasas: hamarosan bejelenthetik a Vidi csatárát; ketten mennek Nyíregyházára – NS-infó

Kovács Patrik aláírhat Angyalföldön, Hős Zsombor és Hajós Lőrinc távozik.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
13 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
15 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
17 órája

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
18 órája

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25