Újpest: Aljosa Matko 2 millió euró alatt nem eladó – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.08.26. 11:16
null
Aljosa Matko tavaly nyáron éppen Celjéből szrződött Újpestre (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A szlovén sportklub.si arról ír, hogy a Slovan elleni BL-selejtező visszavágójára készülő Celje egy kölcsönvételi ajánlatot küldött az Újpest FC-nek, ugyanakkor a Nemzeti Sport értesülései szerint a támadó kétmillió euró alatt nem eladó, és kizárható, hogy kölcsönbe elengednék.

 

A 26 éves Aljosa Matko neve már korábban is megjelent a Celje kiszemeltjei között a szlovén sajtóban. A támadó tavaly nyáron éppen a Celjétől szerződött Újpestre, a Transfermarkt szerint 500 ezer euróért.

A sportklub.si keddi híre szerint a Slovan elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtező hazai visszavágójára készülő Celje (az első meccsen Pozsonyban 1–1-es döntetlen született) több játékossal is erősíthet abban az esetben, ha sikerülne kiharcolnia a főtáblára jutást. Sőt, a portál szerint Aljosa Matkóért már tett is egy kölcsönvételi ajánlatot a szlovén klub az Újpestnek, és a játékos is hajlana a klubváltásra.

A Nemzeti Sport Online azonban úgy értesült, az NB I-ben tavasszal 17 találattal társgólkirályi címig jutó, szlovén válogatott Matko kétmillió euró alatt nem eladó, és az Újpest kölcsönbe semmiképp nem szeretné elengedni.   

A Celjének tehát csak akkor lehet esélye Matko szerződtetésére, ha kétmillió euró körüli végleges kivásárlási ajánlatot tud tenni, amihez valószínűleg szükség lenne ahhoz, hogy a csapat bejusson a Bajnokok Ligája liga szakaszába, mert abban az esetben olyan összeghez juthatna, amiből már tudna igazolni drágább játékosokat is. Genadij Golubin sportigazgató Matko mellett a Konyaspor szlovén válogatott csatára, Blaz Kramer és az Eszéken futballozó osztrák-bosnyák támadó, Arnel Jakupovic iránt érdeklődik, aki korábban már játszott Szlovéniában, az NK Domzaléban és a Mariborban.

Az Újpesttel kapcsolatos hír, hogy még nem zárult le a zalaegerszegi középpályás, Szendrei Norbert átigazolási ügye, aki továbbra is szerepel a kiszemeltek között.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Etienne Amenyido (togói-német, Preussen Münster – Németország), Prince Manu Balladom (ghánai, Benab FC – Ghána), Dombó Dávid (Kolorcity Kazincbarcika SC, kölcsön után végleg), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt – Németország, kölcsön után végleg), Gáspár Dávid (Kispest-Honvéd FC), Markgráf Ákos (Puskás Akadémia FC), Tizian Scharmer (osztrák, Sturm Graz II – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Muhamed Tijani (nigériai, Slavia Praha – Csehország, legutóbb kölcsönben Nyíregyháza Spartacus), Ujváry Ferenc (Kispest-Honvéd FC)
Kölcsönbe érkező: Heitor dos Santos (brazil, Maccabi Tel-Aviv – Izrael)
Kölcsönből visszatérők: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika SC), Dékei Márk (Videoton FC Fehérvár), Svékus Olivér (Tiszafüredi VSE), Tiago Goncalves (Tiago Lisboa da Silva Goncalves, portugál, Mantova – Olaszország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Szentmihályi Ádám
Kiszemeltek: Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, szabadon igazolható), Fran Brodic (horvát, szabadon igazolható), Dénes Adrián (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Gergényi Bence (szabadon igazolható), Davit Koburi (grúz, NK Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Tom Lacoux (francia, HNK Gorica – Horvátország), Markgráf Ákos (FC Köbenhavn – Dánia), Riccardo Piscitelli (olasz, szabadon igazolható), Milan Tucic (szlovén, szabadon igazolható), Varga Balázs (Szentlőrinc, legutóbb kölcsönben Budafoki MTE)
Kölcsönbe távozott: Babós Levente (BVSC-Zugló FC, ismét kölcsön), Geiger Bálint (Videoton-kölcsön után NK Karlovac – Horvátország), Juhász Bence (kazincbarcikai kölcsön után AD Mérida – Spanyolország), Kaczvinszki Dominik (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli – Egyiptom)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Arijan Ademi (északmacedón-horvát, Gorica, Rudes – Horvátország), Baranyai Nimród, Aljosa Matko (szlovén, NK Ceje – Szlovénia), Tiago Goncalves (Tiago Lisboa da Silva Goncalves, portugál)

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
3 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Fekete füstbe borult a lelátó a Kispest-Honvéd–Újpest meccsen – képek

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 21:15

Az Újpest előnye nem sokáig tartott ki a Honvéd ellen, döntetlen lett a vége

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 18:35

Van miért törleszteniük a zalaiaknak; többen is lehetnének a Bozsik Arénában, de...

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 09:57

Nagy csatában verték a lilák a MÁV Előrét a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.10.10. 22:48

Fotók: lábtenisszel ünnepelte 82. születésnapját Zámbó Sándor

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 17:13