Női ökölvívás: Szabó is kikapott a vb-n, csak Kovács szerezhet kvótát

Vágólapra másolva!
2012.05.14. 11:09
Az 51 kg-os Ancsin Katalin vasárnapi búcsúja után hétfőn a szintén olimpiai kategóriában szereplő Szabó Beáta is kikapott a 32 között, így biztosan nem szerez kvótát a kínai Csinhuangtóban zajló női kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a szombaton nepáli riválist legyőző Szabónak nem volt esélye a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Gyenyica Eliszejeva ellen, aki már az első menetben jelentős, 6:1-es előnyre tett szert, s végül 18:2-es pontozással győzött.

A női boksz Londonban debütál majd az olimpia műsorán három kategóriában, 51, 60 és 75 kg-ban. A magyar csapatnak Ancsin és Szabó búcsúja után már csak utóbbi kategóriában maradt esélye a kvótaszerzésre.

Ebben a korábban felsőbb súlycsoportokban kétszeres vb-győztes Kovács Mária indul, s ő hétfőn mutatkozik majd be a vb-n: a 16 közé jutásért a német Andrea Strohmayerrel csap össze a közép-európai idő szerint 13 órakor kezdődő programban.

A világbajnokságon minden súlycsoportban nyolc kvótát osztanak ki, s a 2010-ben már a 75 kilósok között vb-bronzot szerző Kovácsnak a londoni szerepléshez a legjobb négy európai közé kell bekerülnie.

Legfrissebb hírek

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
Tegnap, 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00

Frank Sinatra: énekes, színész és bokszrajongó

Népsport
2025.12.12. 13:24

A következő tanévtől az ökölvívás is szerepel a Diákolimpia programjában

Ökölvívás
2025.12.11. 11:47

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
2025.12.05. 16:00

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
2025.12.05. 15:52

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41
Ezek is érdekelhetik