London 2012: Széll Domonkossal indul az evezős Simon Béla

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.05. 10:56
Széll Domonkossal indul Simon Béla a kormányos nélküli kettesek evezősversenyében a londoni olimpián. Simon mellé azért kellett új párt választani, mert június elején kiderült, hogy eredeti társa, Juhász Adrián – akivel a kvótát megszerezte – fennakadt egy doppingvizsgálaton.

A magyar szövetség az MTI információját sem akkor, sem azóta nem erősítette meg, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ugyanakkor a honlapján szerdán este, a 23 nappal London előtt című anyagában közölte a doppingeset miatt végrehajtott cserét.

„A bledi világbajnokságon a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettős szerezte meg az olimpiai részvételt. A duó összetétele az olimpiára változott, mivel Juhász Adrián doppingtesztje pozitív lett. Simon párja Széll Domonkos lett” – áll a MOB anyagában.

Magyar részről két evezős egység indulhat a július 27-én kezdődő olimpián: a Simon, Széll kettős mellett, a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár lesz tagja az ötkarikás mezőnynek.

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.05. 09:07

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09
Ezek is érdekelhetik