Ungvári: Egész életemre bennem lesz, hogy nem tudtam nyerni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.29. 19:23
A cselgáncsozó Ungvári Miklós reméli, hogy később majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek, amelyben két évtized munkája fekszik.

„Szeretném megköszönni az edzőmnek, Bíró Tamásnak, akivel az elmúlt fél évben gyakorlatilag együtt éltünk, azt a két évtizedes munkát, amelynek ez az olimpiai ezüstérem az eredménye – nyilatkozott az elvesztett vasárnapi döntő után a 66 kg-os dzsúdós – A családomnak, édesanyámnak, testvéreimnek is szeretném megköszönni, akik kijöttek ide szurkolni nekem, s elnézést, ha a nap végére csalódást okoztam, nem ezt akartam.”

Kevésen múlott, így is gyönyörű az ezüst… (Fotó: Szabó Miklós)
Kevésen múlott, így is gyönyörű az ezüst… (Fotó: Szabó Miklós)

A ceglédi versenyző a fináléról elmondta, számított rá, hogy az elején a grúz Lasa Savdatuasvili azonnal támadóan lép fel.

„Az előző meccsekről tudtuk, hogy az utolsó másfél percre el fog fáradni, de bevallom, nekem sem volt könnyű, én is elfáradtam – mondta a 31 éves Ungvári, hozzátéve, reméli, majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek. – Hajtós Bertalan számára a mai napig fájó emlék az elvesztett olimpiai döntő, még most is könnyes szemmel mesél róla. Nekem is az egész életemre bennem lesz, hogy nem tudtam nyerni, pedig itt voltam a siker kapujában, de nem tudtam belépni Kovács Antal mellé.”

Bíró Tamás szerint Ungvári fantasztikusan dolgozott egész nap.

„Neki kétezer-nyolcban kellett volna olimpiát nyernie, akkor volt a topon. Már nem fiatal versenyzőről van szó, sokat kell fogyasztania, s összeakadt egy fiatal csikóval, aki nagyon jó napot fogott ki. Nem vagyok elégedetlen, de Miklós igen. Az előző két olimpián nem volt szerencséje, most igen, nagyon sok nagyágyú elhullott menet közben. Az elmúlt egy évben olyan lelkiállapotban volt a testvére és magánéleti okok miatt, hogy nagyon nehéz volt felrázni.”

Ungvári Miklós testvérét, a szintén válogatott cselgáncsozó Attilát doppingvétség miatt eltiltották tavaly, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a héten részben tisztázta a vádak alól.

Ungvári olimpiai ezüstérmével megkoronázta pályafutását, és – a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva szombati bronza után – a magyar küldöttség második érmét szerezte a XXX. nyári játékokon. London előtt legutóbb magyar dzsúdós 20 éve, az 1992-es barcelonai játékokon állhatott dobogóra, akkor egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a mérleg.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
22 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik