Menekülés a győzelembe – Thury Gábor jegyzete

Szívszorító az Egervári Sándorról készült cikk. És egyben felemelő is. Szívszorító, mert hallottuk, hogy 2018 augusztusában agyvérzést kapott, lebénult a bal oldala, s ez egy korábbi sportolót talán még az átlagembernél is jobban elkeserít, megvisel. Aztán persze érkeztek biztatóbb hírek, de tudtuk, a gyógyulás minden lépése kínkeservesen nehéz lesz. Konkrétan és átvitt értelemben is. Ugyanakkor felemelő ez a küzdelem, mert noha magának és másnak sem kívánja az ember, de most időszerű csak igazán a madáchi mondat: „…ember: küzdj, és bízva bízzál!”

A mesteredző küzd és bízva bízik. Hogy miben? Abban, hogy a mozgása tovább javul, de tudja, hogy sportemberi énje legmélyebb bugyraiból kell ehhez akaraterőt merítenie, s nyilván tisztában van vele, hogy ez a meccs lesz a leghosszabb, amelyen valaha pályára lépett: nem kilencven percig tart, hanem élete végéig. Ugyanakkor maga fogalmazott úgy, hogy élete meccsét játssza most, és megvan a hite, hogy visszataláljon régi életéhez.

Lehet azt mondani, hogy Egervári Sándorral sem jutott ki válogatottunk egyetlen világeseményre sem, ám a csapataival négy bajnoki címet szerző szakember által felkészített nemzeti együttes érte el a legjobb százalékos mutatót az elmúlt huszonöt évben: a 2012-es Eb-selejtezőben a válogatott 63.33 százalékos teljesítménnyel lett csoportharmadik, a 2014-es vb-kvalifikáció során a csoportbeli ugyancsak harmadik helyezést 56.66 százalékos teljesítménnyel érte el az együttes. A két érték a legmagasabb az elmúlt negyedszázad Eb-, illetve vb-selejtezőit tekintve – amikor kijutottunk a 2016-os kontinensbajnokságra, a válogatott 53.33 százalékot teljesített.

De hagyjuk a számokat, mert a gyógyulás folyamatát nem lehet numerikusan kifejezni. Többet számít, hogy mennyit adott az ember – hogy most, a nehéz helyzetben kapjon is. Nemcsak a család jelenti a kapaszkodót, a pluszerőt a rekreációhoz, hanem a futballtársadalom szíve is együtt dobban az egykor kemény játékossal, akiben volt annyi együttérzés, hogy a Menekülés a győzelembe című film budapesti forgatásán nem volt hajlandó felrúgni Pelét, nehogy sérülést okozzon neki, pedig filmbeli szerepe ezt diktálta. Végül a Fekete Gyöngyszem és a rendező John Houston nógatására tette meg. Jó tudni, ha az akkori kollégák, például Pelé, Osvaldo Ardiles, Paul Van Himst nem is, de a korábbi játszótársak, no meg azok közül sokan, akiknek Egervári Sándor edzője volt, mintegy szuggerálva a mestert, mögé állnak a felépülésért folytatott küzdelemben.

Mi a pomázi fiatalokhoz hasonlóan a pálya mellett kifüggesztett üzenettel tekintünk a jövőbe: „Jobbulást, Sanyi bá!”