Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.11.06. 18:35
null
Jenei Imre (Fotó: Getty Images)
Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét a nagyváradi Rulikowski temetőben – adta hírül a Bihari Napló a Steaua (FCSB) közleményére hivatkozva. Mint ismert, a november ötödikén elhunyt legendás edző 1986-ban a bukaresti klubbal elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Az edzői pályafutása során a román és a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Jenei Imre temetése a bukaresti klub hivatalos közleménye szerint november 8-án helyi idő szerint 14 órakor lesz.

„Jenei Imre halálával hatalmas űrt hagyott maga után a Steaua családjában, de nem csak ott. (...) Dandártábornokként katonai tiszteletadással búcsúztatjuk. Mindig emlékezni fogunk kedves mosolyára, nyugodt hangjára és arra, hogy számára a becsület mindig fontosabb volt, mint a győzelem. Isten nyugtassa békében!” – idéz a közleményből a Bihari Napló, hozzátéve, hogy Jenei Imre azért részesülhet katonai temetésben, mert 2017 márciusában Klaus Iohannis akkori államfő a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki „a román futball sikeréhez való hozzájárulásáért”. A román törvények szerint az ilyen kitüntetésben részesülő személyek katonai tiszteletadással temethetők el.

A Bihar FC még szerda este írta meg közösségi felületein, hogy Jenei Imre koporsója november 7-én, pénteken 16 és 19 óra között lesz felravatalozva a Bodola Gyula Stadionban.

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) döntése értelmében Jenei Imre emlékére egyperces gyászszünetet tartanak minden mérkőzés előtt a következő fordulóban a román első, a másod- és a harmadosztályban egyaránt.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
9 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik