Megint egycsoportos lesz a másodosztály

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.07.20. 21:50
Címkék
Az Arany Ászok Szuperkupa-döntőt kihasználva Siófokon ülésezett a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége, a tanácskozáson részt vett Demján Sándor, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke is. A téma az NB I B 2002–2003-as bajnoki kiírása volt. Mivel a lehetséges huszonnégy helyett csak húsz csapat nevezett, a profiliga két javaslatot tett le az MLSZ vezetésének asztalára. Az első verzió arról szólt, hogy két csoportban tíz-tíz együttes versenyezzen, a másik elképzelés szerint viszont egycsoportossá alakulna az NB I B. Nos, a szövetség vezérkara ez utóbbi megoldást támogatta (vagyis nem töltötte fel a mezőnyt, mert az az indoklás szerint sem szakmai, sem gazdasági szempontok miatt nem lett volna indokolt). E változtatás azonban nem volt szinkronban az eredeti versenykiírással, így azt módosítani kellett.A húsz csapatnak a jövő hét elejéig kell nyilatkoznia, hogy a módosított feltételekkel részt vesznek-e a bajnokságban (a Szolnok a hírek szerint korábban azt jelezte, hogy egy csoport esetén nem indul). Erre lényegében hétfő délelőttig lesz idejük a kluboknak, hiszen a ligában akkor készül el a sorsolás. Az MLSZ elnöksége arról is határozott, hogy a 2003–2004-es évad is legfeljebb húsz csapattal rajtolhat. Ha viszont a jogosultak nem neveznek, vagy a jelentkezésüket valami okból nem fogadják el, a jövőben a nevezési határidő lejárta után is módosítani lehet majd a versenykiírást.
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
9 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
23 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
29 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
32 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
59 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája