Örömhírek Valenciában

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2004.08.31. 22:12
Címkék
Jobban talán nem is kezdődhetett volna a bajnoki idény a Valencia számára, a címvédő az első forduló záró összecsapásán hazai pályán legyőzte regionális vetélytársát, a Villarrealt, ráadásul az Arsenalhoz gyakorlatilag már elengedett Angulo váratlanul visszatért a klubhoz, és négy évvel meghosszabbította a szerződését.
Claudio Ranieri csapatán cseppet sem látszott, hogy az elmúlt kilenc napban három jelentős tétmérkőzést játszott (kettőt a Zaragozával (1-0, 1-3) a Spanyol, egyet a Portóval (2-1) az Európai Szuperkupáért), Barajáék tiszta erőből hajtottak, aminek az első félidő végére kétgólos előny lett a jutalma. Mindeközben a vendégek nem játszottak alárendelt szerepet, a Valencia kapuját őrző Canizaresnek legalább annyi munkája volt, mint Reinának a túloldalon.
A fordulást követően kissé visszaesett az iram, a Villarreal többet támadott, ám Riquelme kapufája mellé csak egy gólt tudtak felmutatni a játékrészben Manuel Pellegrini tanítványai (a debütáns Forlán volt eredményes), így mindhárom pont a Mestallában maradt.
Ami Angulót illeti! A középpályás egyelőre csak annyit mondott, "személyes okok" miatt hagyta ott Londont, ahol az orvosi vizsgálatok első felén már át is esett. Angulo egyébként a Villarreal elleni derbi szünetében beszélt klubja illetékeseivel, és megállapodott velük abban, hogy négy esztendővel meghosszabbítja a jövő nyáron lejáró kontraktusát, 1.2 millió eurós évi bérezés ellenében.

Primera División
Az 1. forduló hétfő esti mérkőzésén: Valencia-Villarreal 2-1 (Marchena 26., Baraja 38., ill. Forlán 78.)
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
7 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
21 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
26 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
29 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
57 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája