Roddicknak csak összejött

B. M.B. M.
2008.04.05. 00:00
Címkék

Hogy mi kell ahhoz, hogy legyőzd legnagyobb ellenfeled? Szakíts teniszlegenda edződdel, kérd meg fürdőruhamodell barátnőd kezét, és bízz a nagy számok törvényében – meg saját magadban.Andy Roddicknak legalábbis elég volt ennyi. Másfél együtt töltött év után egy hónapja elváltak útjai Jimmy Connorsszal, ellenben március eleje óta vőlegény („Azt hiszem, elvesztettem rajongótáborom felét” – vigyorgott ezzel kapcsolatban), és egyhuzamban 11 hiábavaló próbálkozás után legyűrte a világelső Roger Federert a 7.54 millió dolláros miami szupertorna negyeddöntőjében – utoljára öt éve Montrealban győzött ellene.

Most is megszenvedett a 7:6, 4:6, 6:3-as sikerért: szinte tökéletes játékot nyújtott, és így is csak a hajrában tudott felülkerekedni a mononukleózisát lassan kiheverő svájcin. A döntő szettben 3:3 és 0:30 után sorozatban 11 labdamenetet nyert meg, amihez Federer öt önhibával járult hozzá, a végén pedig egy ásszal tette fel a koronát a meccsre.

„Roger nagyjából hat éve nem veszített ellenem fontos labdamenetet, úgyhogy itt volt az ideje. A végén arra gondoltam, csak ezt az ászt üssem be, intézzük el két és fél másodperc alatt – mondta a

meccs után a boldog Roddick, aki ezúttal nem zuhant össze, amikor a második szett közepén a világelső magára talált. Az amerikai egyébként kiváló formában van: Dubaiban – ahol a tornát is megnyerte – a világ harmadik és második legjobbját győzte le a szerb Novak Djokovics és a spanyol Rafael Nadal személyében, most pedig a világelsőt is kipipálhatta – de szerény maradt. – Nem fogok úgy

csinálni, mintha megtaláltam volna az ellenszert Roger-vel szemben. Még mindig két győzelem és tizenöt vereség a mérlegem: siralmas, de legalább egy kicsit kevésbé.”

Ami Federert illeti, ő most sem esett pánikba.

„Mindig mondtam, hogy Andy nagyon kemény ellenfél, elég, ha a szerváira gondolunk. Úgyhogy büszke vagyok rá, hogy általában jól megy ellene. Most is volt esélyem, meg is nyerhettem volna a meccset, de én is győztem már olyankor, amikor neki kellett volna megvernie. Ezzel együtt kicsit csalódott vagyok, hogy nem jutottam a döntőbe, mert a játékom alapján ott lenne a helyem” – mondta a világelső, akinek tehát tovább kell várnia idei első tornagyőzelmére.

Roddick ellenfele lapzártánk után az orosz Nyikolaj Davigyenko volt a fináléba jutásért. A másik elődöntőben a spanyol Rafael Nadal két szettben intézte el a cseh Tomás Berdychet.

A hölgyeknél Serena Williams és Jelena Jankovics játssza majd a finálét.

Legfrissebb hírek

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
11 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
16 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
19 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
46 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája