Egyetlen ütővel is végigvert mindenkit

B. M.B. M.
2008.04.07. 23:47
Címkék
Ahhoz képest, hogy előző hat próbálkozása során két mecscset is csak egyszer sikerült nyernie egyhuzamban, Nyikolaj Davigyenko egészen szépen végzett a 7.54 millió dolláros miami szupertornán.

A világranglista 4. helyén álló orosz rendben eljutott az elődöntőig, majd két olyan ellenfelet is legyőzött a viadal hajrájában, akiket előtte soha, s ezzel megszerezte pályafutása 12. tornagyőzelmét.

Davigyenko előbb az amerikai Andy Roddickon lépett át, majd a vasárnapi fináléban a spanyol Rafael Nadalt sem kímélte: alig 82 perc alatt, 6:4, 6:2-re intézte el. A világranglista másodikja nagyjából az első szettben 3:2-ig tartotta magát, onnantól a második szervái mögül is keményen, agresszíven játszó orosz szinte lesöpörte, így nem lehetett kétséges a találkozó végkimenetele.

„Számomra is óriási meglepetés ez a tornagyőzelem, elvégre sosem szokott jól menni a játék Miamiban. Ráadásul ugyanazzal az ütővel játszottam le az összes meccsemet – ezt örökre meg fogom őrizni, az biztos” – örvendezett Davigyenko, aki legutóbb tavaly októberben ünnepelhetett tornagyőzelmet. Nadal sem volt nagyon elkeseredve, még akkor sem, ha továbbra is elsőség nélkül áll az idén – persze várhatóan már nem sokáig, elvégre kezdődik a salakszezon. „Hihetetlenül játszott, esélyem sem volt ellene – vélekedett legyőzőjéről. – De továbbra is pozitívan gondolkodom, az évad hátralévő részében lesz még elég verseny, amelyet megnyerhetek.”

Legfrissebb hírek

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
11 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
16 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
19 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
47 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája