Tanulságos döntetlen

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.04.09. 00:16
Címkék
Semmi sem veszett el, jó esélye van az MKB Veszprémnek a KEK-döntőbe jutásra, csupán az történt, hogy Mocsai Lajos csapata férfiaknál ritkán látható szárnyalás, majd dermesztő mélyrepülés után zárta döntetlennel a Schaffhausen elleni párharc első találkozóját.

A férfi KEK-elődöntőben idegenben pontot szerezni – ezért akár dicséretet is érdemelne az MKB Veszprém. Mocsai Lajos edző is – félig tréfásan – azzal kezdte beszélgetésünket, hogy reméli, gratulálni szeretnénk a Svájcban elért, a fináléba jutás szempontjából jó eredményhez (28–28).

Ha csak a számokat nézzük, valóban tisztes a döntetlen, ám nem lehet elmenni szó nélkül amellett, ahogyan megszületett.

A Schaffhausen a tőle megszokott 3-2-1-es védekezéssel állta útját a veszprémi támadásoknak, és erre az MKB fel is készült. A Mocsaicsapat zárt védőfalat emelt az elején néhányszor bakizó, majd vezéregyéniséggé növő Dejan Perics kapuja elé. A Schaffhausen erős iramot diktált, ám lendülete hamarosan megtört, mert a fárasztó nyitott védekezés sok erejét felemésztette. Perics remek védései után 25–15-re elhúzott, és szenzációsan kézilabdázott az MKB.

Ezt követően azonban 13–3ra elbukta a folytatást.

A nagy előny elolvadásának okát azért is firtattuk Mocsai Lajosnál, mert az ő irányításával hasonló helyzetbe került a női válogatott Sydneyben, az olimpiai döntőben, majd a zágrábi vb-fináléban.

„Szakmailag indokolatlan és lehetetlen párhuzamot vonni a világversenyek pokoli hőfokú, semmihez sem hasonlítható végjátékai és bármilyen más mérkőzés, például a KEK-elődöntő lefolyása között – vélekedett a mesteredző. – Hozzáértő ilyennel nem is próbálkozik, hiszen annyira nyilvánvalóak a taktikai, lélektani különbségek.”

Egy-egy találkozó taktikai elemzése viszont sok tanulsággal szolgálhat. Schaffhausenben jól kidolgozott, eredményes játékkal szerzett tízgólos előnyt az MKB, mert pontosan tudta, miként sebezhető a 3-2-1-es svájci védekezés, valamint Perics remekelt.

Kintről úgy látszott, a mélyrepülés a cserék pályára küldésekor kezdődött, mert lelassult, és eredménytelenné vált a Veszprém, miközben sikerültek a vérszemet kapó svájciak kontrái.

„A térdsérülést szenvedő Ilyés Ferencet le kellett cserélni – folytatta a tréner –, a hat hét kihagyás után visszatérő Jevgenyij Lusnyikov és a szintén edzés- és meccshiánnyal küszködő Ivan Lapcsevics pedig nem tudott többet hozzátenni a gárda játékához. Az óriási iramot társaik sem egyformán bírták, ezért stratégiailag csak a második félidő közepéig uraltuk a mérkőzést. Szerkezeti változtatásunk során Gulyás Péter lépett pályára, Gál Gyula védekezésben kapott más feladatot. Kimaradó, elkapkodott ziccereink, elszórt labdáink után lerohantak bennünket a remekül felkészített svájciak, akik ebben az évadban már megverték a Zagrebet, és pontot szereztek a León ellen. Lassítanunk kellett volna a játékot, ám ehelyett támadásaink statikussá váltak.”

Mocsai Lajos sem volt elégedett a második félidőben csapata védekezésével, amelynek hiányosságai miatt gyakran került kiszolgáltatott helyzetbe Perics, aki néha egyedül tartotta az MKB-ban a lelket.

„A lényeg, hogy jó alapot teremtettünk a továbbjutáshoz, és ezt itthon ki is tudjuk harcolni” – zárta Mocsai Lajos az elődöntő értékelését.

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
5 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
19 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
24 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
27 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
55 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája