Serena várhat Szávayra

B. M.B. M.
2008.04.20. 00:54
Címkék

Végül csak egy mérkőzés várt Szávay Ágnesre pénteken az 1.34 millió dolláros charlestoni salakpályás viadalon, arra viszont legalább bőven volt ideje felkészülni.

A Vasas teniszezője eredetileg két negyeddöntőben is érdekelt volt, de párosban partnere, az orosz Dinara Szafina térdsérülése miatt nem tudta vállalni a játékot, így Áginak az egyetlen megméretés a 18 éves francia Alizet Cornet elleni meccs maradt – ezúttal talán nem is bánta, hogy csak egyfelé kell koncentrálnia.

A tökéletes összpontosításra szüksége volt már a csütörtöki egyesmeccsen is, amelyen épp Szafina volt az ellenfele – ugyanis a 10. kiemelt magyar lány nem teniszezett csúcsformában. „Igazából nem ment jól a játék, taktikus teniszezéssel tudtam győzni. Nagyon furcsa volt a barátnőm és egyben páros partnerem ellen játszani” – mondta el Szávay, aki lapzártánk után mérkőzött meg az elődöntőbe jutásért a világranglista 40. helyén álló franciával.

Áginak Marija Sarapova és Serena Williams után kellett pályára lépnie, de az amerikai és az orosz klasszis nem volt tekintettel a magyar lányra: két és fél órán keresztül nyúzták egymást, de legalább érdekes összecsapás kerekedett belőle.

Sarapova ugyanis indulásként elvette riválisa adogatójátékát, utána pedig sorjáztak a kemény ütésváltások, hosszabbnál hoszszabb, szebbnél szebb labdamenetek, illetve Serena az ászokkal sem fukarkodott: nyolcat vágott be a nyitó szettben. Felváltva brékelték egymást a lányok, de 5:3-ig az orosz volt előnyben – akkor viszont visszaesett, labdamenetet sem nagyon nyert, így az amerikai előbb feljött 5:5-re, majd be is húzta a 73 perces első felvonást.

A másodikra visszaesett Serena, kevésbé ültek a nyerő ütései, így ellenfele viszonylag könnyen kerülhetett kétbréknyi előnybe, és bár Sarapova a végén kicsit kiengedett, ez a szett még az övé lett 6:4-gyel. A döntő játszmában azonban az amerikai már ellenállhatatlan volt, csak 5:0 után engedélyezett egy játékot, így ő készülhetett az elődöntőre Szávay Ági vagy Cornet ellen.

Legfrissebb hírek

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
11 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
17 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
19 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
47 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
1 órája