Már csak hét közte

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2008.07.24. 00:24
Címkék
Az olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott ötnapos észak-európai túrája második mérkőzésén ismét Larvikban találkozott az Európa-bajnok Norvégiával. Az újabb tesztmérkőzésen már harcosabban, javuló formában játszott, de újra kikapott.

A magyar női válogatott a ked di kínos fiaskó (35–21) után visszavágásra készült szerdán, és igen elszántan, nagy lelkesedéssel gyakorolt a délelőtti edzésen. Ugyanis Hajdu János szövetségi kapitány percnyi pihenőt is alig ad a lányoknak, mert a Pekingben alkalmazandó taktika csiszolására nem csupán a meccseket használja fel az északi portyán. A lányok – érthetően – mélységesen elkeseredettek voltak a keddi vereséget követően, ám igyekeztek levonni a tanulságokat a történtekből, s persze fogadkoztak…

Azt mondták, megpróbálják feledtetni az előző napon történteket, s többször aligha fordul elő, hogy szinte valamenynyien betlizzenek. Ugyanakkor annak tudatában várták a második meccset a házigazdák vb-ezüstérmes és Európabajnok együttese ellen, hogy Norvégia a felkészülés ezen szakaszában már frissebb, erősebb.

A keret fizikoterapeutája, Mezey Csaba Hornyák Ágnest ápolta a legtöbbet, mert az átlövő medvepuszit kapott a combjára, amely bevérzett („A legjobb szerekkel kezeljük, egykét nap pihenő után újra játszhat” – így Mezey).

Kökény Beatrix MKSZ-elnökségi tag, a mieink csapatvezetője és Hajdu János is abban reménykedett, hogy újabb sérülések már nem nehezítik a pekingi felkészülést. Görbicz Anita kézsérülése szinte teljesen rendbe jött, és már Tóth Tímea térde sem fáj. Az első félidőben a magyarok sokkal agreszívebben védekeztek, mint egy nappal korábban, s ennek meg is lett az eredménye a játékrész derekáig (7–7). Ettől kezdve azonban támadásban megint sok technikai hibát követtek el, s ezzel felhozták a norvégokat. A szünetig Kristine Lunde és Görbicz Anita vívott külön gólpárbajt. A folytatásban tartotta hat-nyolc gólos előnyét a felkészülésben előrébb tartó, a bírók által is támogatott Norvégia. Görbicz találataira rendre két-két válasz érkezett (32–23), a hazaiak 12, a mieink nyolc gólt lőttek lerohanásból, és a hajrában a magyaroknak már nem maradt esélyük a felzárkózásra.

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
18 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
32 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
37 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
40 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája