A vb-re készülnek

2009.02.09. 01:33
Címkék

Az eredményeket látva mond hatnánk, nem remekeltek a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók a vk-sorozat szófiai állomásán, ám tudva, hogy legjobbjaink a márciusi 6. és 8. között rendezendő bécsi vb-n is „villantani” akarnak, már valamivel árnyaltabb a kép.

„A januári, torinói Európabajnokság után egy hét szünetet kaptak a versenyzők, azóta viszont gőzerővel a bécsi vébére készülünk. Keményen edzünk, ezért aztán nem is mutathattunk csúcsformát Szófiában. Ráadásul a csapat nagyobb része megbetegedett, többen megfáztak, így aztán vasárnap például Heidum Bernadettet visszaléptettük az ezerméteres versenyről, hogy a váltót jobban segíthesse a B-döntőben. A lányok szombati elődöntős szereplése kissé fájdalmas számunkra, az akkor mutatott teljesítmény gyenge volt még akkor is, ha Berni mellett Darázs Rózsa és Keszler Andrea is betegen lépett a jégre. Azért vagyunk szomorúak, mert lett volna esélyünk a fináléba jutásra” – mondta Telegdi Attila szövetségi kapitány.

A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa összetételű váltó összesítésben a hatodik helyen végzett – ez az a szám, amelyben a legnagyobb esély van a kvótaszerzése. A kvalifikációs versenyeket (két vk-viadalt) az őszszel rendezik a tengerentúlon.

A férfiaknál Béres Bence juniorkorúként végzett a 13. helyen 1000 méteren, Galambos Gábor 1000 (1:25.402), míg Knoch Viktor 500 méteren futott országos csúcsot (41.287) – utóbbi eredmény jobb a jelenlegi juniorvilágcsúcsnál (41.462), amelyet az amerikai Celski J. R. ért el a januári, kanadai junior vb-n, éppen Knoch rekordját megdöntve.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Gulácsi a címvédő ellen védhet; az aranylabdás Madridba látogat – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
5 perce

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
13 perce

Nem jutott döntőbe magyar férfi légpuskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
27 perce

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
42 perce

A Győr korábbi sikeredzője szövetségi kapitány lett Katarban – hivatalos

Kézilabda
50 perce

Már nem hisznek abban, hogy visszajuttatja a West Hamet – kirúgták a portugál trénert

Angol labdarúgás
50 perce

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
53 perce

Szathmári János: Nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Kézilabda
1 órája