Szelíd óriás

2009.02.09. 01:33
Címkék
A száraz szavak üresen koppannak a bűnügyi hír végén: a szíven szúrt Marian Cozma (26 éves) életét nem tudták megmenteni.

A szombati, Balatonfüred el leni Magyar Kupa-negyeddöntő után Iváncsik Gergő valamennyi játékostársának szólt, hogy várja őket egy pohár italra Máté fia születésének tiszteletére. Marian Cozmához is odalépett, barátságosan hátba vágta, s invitálta az esti találkozóra. A román óriás néhány pillanattal később kézen fogta barátnőjét, s az utolsók között távozott a Veszprém Aréna VIP-terméből.

Sokan akkor látták utoljára.

Az első hírek vasárnap hajnali háromkor kezdtek szállingózni telefonon és SMSben. Alig felfogható félálomban az az egy mondat: Marian Cozma belehalt sérüléseibe.

Pedig többen fáradoztak az életéért.

A veszprémi Patrióta lokálnál játékostársai követtek el mindent, hogy a verekedésben szíven szúrt román válogatott kézilabdázón a mentők megérkezéséig segítsenek, aztán a kórházban az orvosok küzdöttek a megmentéséért – mindhiába.

A szelíd óriás, az MKB Veszprém szigorúan fogott keretének egyik mókamestere játszani, szórakoztatni érkezett a legeredményesebb magyar klubba. Az első perctől kezdve azzal tűnt ki társai közül, hogy sugárzott róla a túlcsorduló életöröm. A tréningeket persze nagyon komolyan vette, tudta, Mocsai Lajos keze alatt tovább fejlődhet. A mester nagy hozzáértéssel csiszolgatta a tudását, miközben arra ösztönözte, hogy minél jobban használja ki a szálfatermetéből fakadó előnyöket.

A szórakoztatás, a tréfálkozás, a másik örömének keresése legalább annyira jellemző volt Cozmára, mint a munkában a fegyelem és a szorgalom. A magyar nyelvvel is igen szorgosan barátkozott, az utóbbi hónapokban már rövid nyilatkozatokat is adott a magyar újságíróknak. Ezeket mindig azzal kezdte: „Barát, tudod, rossz beszélek magyar.” És nevetett, mert tudta, amit nagyon akar, azt el tudja mondani, a kézilabdás szaknyelvben pedig kifejezetten otthon volt. Egészséges önbizalmát semmi sem tudta megtörni, sőt igyekezett társaira is átragasztani, amikor egy-egy meccsen nem a legsimábban gurult a veszprémiek szekere. Hasonló mentalitással küzdött hazája színeiért is, még akkor is, ha a román válogatott – legutóbb a januári vb-n – a reméltnél szerényebb sikerrel szerepelt. Emiatt Marian Cozma is búslakodott, s baráti társaságában elmondta, keresi a gyengélkedés okát. Lelkére vette azt is, hogy a vb-n az általa reméltnél kevesebbet tölthetett a pályán, s a napokban közölte, egyelőre nem kíván román színekben játszani. Aztán édesapja finomította a sarkos bejelentést, s közölte: fia ezt nem egészen így gondolta, csupán arról van szó, hogy a mostani szövetségi kapitánnyal nem szívesen dolgozna együtt.

A vb-szereplés okozta felhők aztán eloszlottak, a beállós már remek hangulatban, egészségesen tért vissza az MKB Veszprémhez, s társaival együtt készült a BLközépdöntő nyitányára, a spanyol León vasárnapi fogadására.

A szelíd óriás azonban már soha többé nem lép pályára.

Legfrissebb hírek

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 perce

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
5 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
20 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája