Litkey kilencedszer

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.07.04. 02:39
Címkék
A Kékszalag népszerűsége töretlen. Ezt bizonyítja, hogy az idén is megdőlt az indulórekord: 612 hajó bontott vitorlát a reggel kilenckor ellőtt rajt pillanatában. A győzelmet immár zsinórban kilencedik alkalommal Litkey Farkas és legénysége szerezte meg az Uniqa-Brokernet fedélzetén.

Lajos bácsi azt mondja, más idők járnak. Negyven éve, amikor ő Kékszalagot nyert, korántsem volt ennyi hajó a Balatonon, nem számított ennyit a technikai háttér, inkább a szívósság, a kitartás, a küzdeni tudás. Persze, mondja Lajos bácsi, azért vitorlázni is tudni kell, és ez a Litkey Farkas bizony „jó kezű gyerek”.

Na jó, hozzá képest tényleg fiatal, viszont Európa legnagyobb tókerülő viadalának egyértelműen meghatározó egyénisége – nélküle elképzelhetetlen a verseny.

S minden évben kellő motivációt gyűjt csapatával ahhoz, hogy kibírja a tizenkét-tizennégy (mikor mennyi) órás hajózást. Az eredmény pedig nem marad el: az Uniqa-Brokernet immár kilencedik alkalommal hódította el a Balaton Kékszalagját. A legénységet 21.13-kor köszöntötte hatalmas taps és tűzijáték a füredi mólónál.

Pedig volt néhány óra, amikor úgy tűnt, az idén megszorongatják. A Király Zsolt kormányozta Raffica délelőtt vezetett is a versenyben, s sokáig fej fej mellett haladt a két hajó – úgy tűnt, izgalmas párviadal alakul ki köztük. Aztán nem alakult. Három kilométeres, majd másfél kilométeres volt Litkey előnye, s akkor már nyilvánvaló volt, ha nem történik nagyobb malőr, aligha szorongathatja meg bárki is.

A technikai vívmányoknak köszönhetően percről percre követhettük a műholdas navigációs rendszerrel felszerelt hajók helyzetét, s kora estére az is kiderült, nem dől meg az 1955 óta fennálló 10 óra 40 perces rekord.

Közben persze egyre-másra jöttek a hírek: vízbe esés, árboctörés, kisebb sérülések – ahogy az már lenni szokott ilyen pokoli kemény versenyen, amelyen bár az első néhány hajó legénysége pénteken késő este már ünnepelt, még vasárnapra is várnak befutókat. S ők szintén igazi hősök – sőt… Köztük van négy olyan sportoló is, akiket egészen más közegből ismerünk: Benedek Tibor és Molnár Tamás vízilabdázó olimpiai bajnokaink az Enigma fedélzetén küzdöttek az elemekkel, a széllel s főleg a szélcsenddel, míg a jégkorongozó Palkovics Krisztián és Kovács Csaba stílusosan az Iceberg II-vel igyekezett Balatonfüred irányába. Lapzártánkkor még nem voltak közel…

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik