Spitzmüllernek megy murván

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.07.05. 23:16
Címkék

Spitzmüller Csaba és Kazár Miklós még sohasem veszített el murvás futamot Mitsubishi WRC-jével. A veszprémi ob-futamon sem tette, s így amellett, hogy a második duplázó a sorozatban, az összetettben is két pontra felzárkózott Herczig Norbert mögé.

Spitzmüller Csaba úgy állt oda a hétvégi verseny rajtjához: ha ezt nem nyeri meg, akkor nagyon nagy a baj… Ugyanis murván nemigen akadt ellenfele az utóbbi időben, ha itt is alulmarad az ob-éllovas Herczig Norberttel szemben, akkor már iszonyú nehéz lesz ledolgoznia a hátrányt a hátralévő futamokon.

Szóval az elhatározás megvolt – és tett követte: Spitzmüller a szombati második gyorsaságin az élre állt, és attól kezdve ki sem engedte a markából a vezető pozíciót.

„Ez volt az egyik legnehezebb Veszprém-ralim: a sok szikla az út szélén rengeteg veszélyt rejtett. De megvan a győzelem, és megint nyílt a bajnokság. Ezt szerettük volna” – mondta a tavalyi abszolút bajnok.

Kalandok persze így is akadtak, például az, hogy a fékét vesztett Turán Frigyes az egyik szakasz beírójában véletlenül nekicsúszott Spitzmüllernek, s kis híja volt a dominónak… Szerencsére nem lett nagyobb baj, ha csak az nem, hogy Turán a „féktelen” száguldás miatt jelentős hátrányba került. Ráadásul a szervizcsapat hathatós munkája után sem szűnt meg teljesen a probléma, és hiába igyekezett rettenetesen a pilóta azokon a szakaszokon, amelyeken nem volt gondja, ez kevés volt az üdvösséghez – utóbb meg kellett elégednie a negyedik pozícióval.

Herczig közben nemcsak a Subaruja szárnyát hagyta el az egyik szakaszon (ötödik sebességi fokozatban lecsúszott az útról, és learatott egy bokrot), hanem a komplett csomagtérfedelet – szárnyastól. Maga sem gondolta, hogy a leszorító erőnek ekkora jelentősége van a raliban (mindig csak Formula–1-es nagyzolásnak tartotta), de a második körben bizonyságot nyert róla, hogy mégis.

Be kellett érnie a harmadik hellyel, a másodikat ugyanis a rakétákat csak délutánra begyújtó Turi Tamás kaparintotta meg az utolsó pillanatban. „Ha egy kicsit korábban észbe kapok, lehetett volna sokkal jobb is” – jegyezte meg az őszinteségéről ismert versenyző.

Az országos bajnoki értékelésben a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János a maximális pontszámot érte el (a WRC-ket az idéntől csak a nyílt sorozatban értékelik). Az utolsó szakaszon ugyan jól magára ijesztett, mert a műszerfalon kigyulladt a töltésjelző lámpa, de végül nem lett baj, s a pályákon újra a régi Janikát láthattuk.

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
6 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
20 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
25 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
28 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
56 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája