Benfica: Fehér Miklós és Eusébio előtt tisztelegnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.25. 13:56
null
Fehér Miklós és Eusébio előtt tiszteleg a Benfica (Fotó: Twitter)
Korábbi két kiváló játékosáról, Fehér Miklósról és Eusébióról emlékezett meg a portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Benfica a social médián keresztül.

Éppen tizenhárom éve, 2004. január 25-én hunyt el Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös magyar válogatott csatára. A lisszaboni „sasoknál” a Guimaraes elleni idegenbeli mérkőzés a 28. bajnoki találkozója volt. A 60. percben állt be, s nem sokat tétlenkedett: a meccs egyetlen találata előtt gólpasszt adott Fernando Aguiarnak. A 90. percben – csak néhány másodperccel azt követően, hogy egy hamiskás félmosollyal nyugtázta, sárga lapot kapott azért, mert nem engedett elvégezni egy bedobást – előrehajolt, két kezével a térdét fogta, aztán tehetetlenül a hátára zuhant. Társai hozzárohantak, azonnal tudták, hogy nagy a baj, majd azonnal érkezett az orvosi segítség is. Már a pályán megpróbálkoztak az újraélesztésével, ami sikerült, de az állapota a kórházba menet rosszabbodott. Ismét újraélesztették, órákon keresztül küzdöttek az orvosok az életéért a guimaraesi kórházban, ám éjfél előtt néhány perccel elhunyt. A harmadik szívleállás már végzetesnek bizonyult. A Benfica visszavonultatta a mezét, a 29-es dresszt soha többet nem viseli senki a portugál klubnál.

„13 esztendő. Örökké velünk leszel.”


A lisszaboni klub Eusébióról sem feledkezett meg. A Benfica és a portugál labdarúgás egyik legnagyobb alakja éppen ma lenne 75 esztendős. A „Fekete Gyémánt" és „Fekete Párduc" néven becézett csatár kiváló fizikummal és páratlan tehetséggel rendelkezett. 18 évesen került a Benficához, amellyel egyéves ismerkedést követően a karrierjét megalapozta, s ki is teljesítette. A portugál gárdát 1975-ig szolgálta, ezalatt 301 élvonalbeli bajnoki meccsen 317 gólt szerzett. Tizenegyszeres bajnoknak, ötszörös Portugál Kupa-győztesnek és hétszeres portugál gólkirálynak mondhatja magát, kétszer lett az év futballistája Portugáliában (1970, 1973). 1965-ben, 1966-ban és 1968-ban a BEK-sorozat gólkirálya lett, míg 1962-ben magát a sorozatot is megnyerte a Benficával.

A portugál nemzeti együttest 1966-ban a harmadik helyhez segítette az angliai világbajnokságon, amelynek a gólkirálya volt kilenc találattal. 1965-ben ő érdemelte ki az Aranylabdát, és pályafutása során kétszer (1968, 1973) Európa legeredményesebb góllövőjének bizonyult.

Eusébio da Silva Ferreira halálát a szív és a légzőszervek leállása okozta. 2014. január 5-én hunyt el.

„A Király ma lenne 75 éves.”


 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
13 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35