Helikopterrel a bölcsőnél – Deák Zsigmond jegyzete

Harminc év az örökkévalósághoz mérve csak egy szemvillanás, saját életünknek azonban a fele-harmada, már-már történelmi távlat. S bizony, három évtizede sok olyasmi történt, ami manapság elképzelhetetlen. Ilyen például egy ukrán–magyar barátságos futballmeccs, főképp az északkeleti szomszédunknál mintegy két hónapja dúló háború miatt. 1992. április 29-én, napra pontosan harminc esztendeje viszont a dugig telt ungvári Avangard Stadionban találkozott a két nemzeti tizenegy, mégpedig valóban sporttörténelmi eseményen, az önálló Ukrajna labdarúgó-válogatottjának első hivatalos fellépésén.

„Milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk” – fakadt ki az egységes Itália létét megalapozó 1860-as marsalai partraszállás valamelyik, tömegek által ünnepelt évfordulóján Giuseppe Garibaldi, a hős olasz hazafi. Nos, abban az ukrán gárdában valóban kevesen voltak a legjobbjaik közül, ők inkább a Szovjetunió jogutódjaként szereplő Független Államok Közössége Európa-bajnokságra készülő csapatát választották. De legalább kevesen is maradtak, sőt, még kevesebben, hiszen az Ungváron pályára lépőkből később jó néhányan – Szalenko, Nyikiforov, Cimbalar, Scserbakov – átpártoltak az előnyösebb szakmai lehetőséggel kecsegtető oroszokhoz. Ettől még sokaknak örök élményt jelentett a kárpátaljai fellépés, egyrészt az ottani kétszázezres magyarságnak, benne egy Dunda Gyuri nevű kis labdaszedőnek, aki a reptéren az iskolaújságba készített interjút bálványaival, Lipcseivel és Kiprichhel (Dunda György ma a létéért küzdő Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója), másrészt egykori kollégáinknak, a Nemzeti Sport tudósítóinak, akik nem mindennapi módon helikopterrel jöttek és mentek az összecsapásra.

Néhol hihetetlen, utópisztikus események is színesítették tehát 3–1-es magyar győzelemmel végződő találkozót, mi pedig elmondhatjuk magunkról, hogy ringattuk az ukrán futball bölcsőjét. A „kisded” aztán szépen felcseperedett a szegénysorból, a helyi nagyvállalkozók pénzének is köszönhetően válogatott és klubszinten egyaránt sikereket aratott (vb-negyeddöntő, Eb-társrendezés, BL-elődöntő, Európa-liga-diadal), most azonban újra kell majd kezdenie mindent a romokon. Lehet, a történelmi realitások talaján utópia ez az ötlet is, de egy újabb ukrán–magyar meccsnek jelentős üzenetértéke lenne. Ennek tökéletes előképe a Dinamo Kijev fiataljainak részvétele pünkösdkor a Puskás–Suzuki-kupán.

Halkan teszem hozzá, Garibaldi kevés embere között szintén akadt honfitársunk Türr István és Tüköry Lajos személyében. Valahogy van érzékünk a történelmi bölcsőkhöz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!