Gyász: megérkezett a santosi stadionba Pelé koporsója

2023.01.02. 12:34
null
A Pelé koporsóját szállító autó (Fotó: Getty Images)
Megérkezett az FC Santos stadionjába a 82 évesen elhunyt háromszoros világbajnok labdarúgó, Pelé koporsója, amely 24 óráig marad az egyesület stadionjának játékterén, hogy a szurkolók leróhassák tiszteletüket a legenda emléke előtt.


A Caldeira Városi Stadion előtt már két órával a kapunyitást megelőzően gyülekeztek a szurkolók, és Brazília nemrég beiktatott elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva is tiszteletét teszi majd a ravatalnál.

Kedd reggel Santos utcáin – és a tervek szerint Pelé 100 éves édesanyjának háza előtt is – elhalad a temetési menet, ezután a végső búcsúztatáson csak a közeli hozzátartozók vehetnek majd részt.

Koszorúkat helyeztek el a stadion lelátóin a megemlékezés kezdete előtt (Fotó: AFP)
Koszorúkat helyeztek el a stadion lelátóin a megemlékezés kezdete előtt (Fotó: AFP)

Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél és vált világklasszis játékossá, a csapatot csaknem húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.

A legendás futballista az utóbbi években többször is kórházi kezelésre szorult, tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak nála. A Sao Pauló-i Albert Einstein Kórház múlt csütörtökön közölte a halálhírét.

 


 

Legfrissebb hírek

Labdarúgó-világbajnokság: gigantikus Pelé-szobrot avattak Guadalajarában

Foci vb 2026
1 órája

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
2026.05.19. 16:20

Újabb gyász a NBA-ben: 47 évesen meghalt Jason Collins

Amerikai sportok
2026.05.13. 08:50

Gyász: 29 évesen elhunyt a Memphis Grizzlies játékosa, Brandon Clarke

Amerikai sportok
2026.05.12. 20:48

Az el Clásico előtt meghalt Hansi Flick édesapja

Spanyol labdarúgás
2026.05.10. 15:10

Belgiumban helyezték örök nyugalomra Fazekas Lászlót

Magyar válogatott
2026.05.09. 19:30

Baleset okozhatta Dudás Miklós kajakozó halálát

Kajak-kenu
2026.05.08. 12:46
Ezek is érdekelhetik