Népsport: nyolcvan éve alakult meg az NBA elődje, a Basketball Association of America

Immár csak a hab hiányzik a tortáról. Az észak-amerikai férfi kosárlabda-bajnokság (NBA) eljutott a fináléig, így csupán arról kell dönteni, hogy a Keleti főcsoportból 1999 után először döntőbe jutó New York Knicks ünnepelhet-e harmadik alkalommal, vagy a nyugati ág bajnoka (Oklahoma City Thunder/San Antonio Spurs) viheti haza az idény legjobbjának járó Larry O’Brien-kupát. A finálé befejeztével lecseng az NBA ünnepi idénye is: a 2025–2026-os bajnokságban nyolcvanadik születésnapjára emlékezett a liga. Az ünnepségsorozat csúcspontja a hetvenötödik All Star-hétvége volt még február közepén, amelynek Los Angeles, közelebbről a Clippers vadonatúj inglewoodi arénája, a kétmilliárd dollárból felhúzott, 18 ezer férőhelyes Intuit Dome adott otthont (2028-ban itt rendezik majd az olimpiai kosárlabdatornát).

Visszalapozva az annalesekben 1946-ig természetesen sehol sem találni az NBA-elnevezést, hiszen a liga Basketball Association of America (BAA) nevén alakult meg június 6-án a New York-i Commodore Hotelben. Az ötletgazda a Boston Garden tulajdonosa, Walter Brown volt, aki a jégkorongsport meghatározó alakjának számított a tengerentúlon. Amellett, hogy 1951-ben megvásárolta a Boston Bruins együttesét, 1933-ban világbajnoki címre vezette az Egyesült Államok válogatottját, és 1954–1957 között a nemzetközi szövetség (IIHF) elnökeként is dolgozott. Brown azonban elsősorban üzletember volt, és bár boksz- és egyetemi kosárlabdameccsek szervezésével főszerepet vállalt a sport régiós népszerűsítésében, csípte a szemét, hogy a holtidényekben jó néhány estén üresen állt a csarnoka.

A hasonló cipőben járó arénák (Madison Square Garden, Philadelphia Arena, Uline Arena, Chicago Stadium, St. Louis Arena, Detroit Olympia, Cleveland Arena, Maple Leaf Gardens, Rhode Island Auditorium, Duquesne Gardens) tulajdonosaival összefogva Brown egy kosárlabdaliga, a BAA megalapítása mellett döntött. Összesen 11 csapatot sikerült összelasszózni az első, 1946–47-es idényre, s hogy legyen kinek szurkolni a massachusettsieknek is, Brown a BAA életre hívásával párhuzamosan megalapított a Celtics gárdáját is. A Boston mellett a Washington Capitals, a Philadelphia Warriors, a New York Knicks, a Providence Steamrollers és a Toronto Huskies került a keleti főcsoportba, míg a nyugatit a Chicago Stags, a St. Louis Bombers, a Cleveland Rebels, a Detroit Falcons és a Pittsburgh Ironmen alkotta.

A liga történetének első bajnoki meccsét 1946. november 1-jén a Toronto Huskies és az idén döntőbe jutó New York Knicks játszotta 7090 néző előtt a torontói Maple Leaf Gardensben. A mérkőzést a vendégek nyerték meg 68–66-ra a 14 pontig jutó Leo Gottlieb vezérletével. A liga történek első kosara a végül 11 pontos, szintén New York-i Ossie Schectman nevéhez fűződik. Csekély vigasz a kanadaiaknak, hogy ők adták a meccs pontkirályát a 18 pontot jegyző Ed Sadowski személyében. A 16 pontig jutó George Nostrand nemcsak a pályán volt kulcsfigura, a találkozó népszerűsítésében is szerepet kapott: a 203 centis center virított labdával a kezében a mérkőzést hirdető plakáton. A sportágtörténeti meccs iránt érdeklődőknek nem kellett mélyen zsebbe nyúlniuk, már 75 centért is árultak belépőt, s a legdrágább jegy sem került többe 2 és fél dollárnál. Ennyi pénzért a legendás New York-i Madison Square Gardenben akkoriban pálya melletti széket lehetett kapni.

Manapság elképzelhetetlen, ám a nyitó meccsen minden pályára lépő fehér férfi volt, és egészen 1950. október 31-ig kellett várni, mire első afroamerikaiként Earl Lloyd áttörte a faji korlátokat. A hőskorban természetesen még nem készült gépi statisztika, de a legfontosabb adatokat (dobott mezőnypont, büntetőből szerzett pont, összpontszám) a másnapi New York Timesban megtalálták az érdeklődők. Az NBA később a BAA statisztikáit a sajátjaiként könyvelte el, viszont az NBL rekordjaival és statisztikáival nem foglalkozott. Az első idény a Philadelphia bajnoki címével zárult, a döntőben a Warriors a Chicagót győzte le.

A BAA-vel párhuzamosan még két kosárlabdaliga működött abban az időben az Egyesült Államokban. Az 1925-ben alapított, majd az 1931-es leállást követően 1933-ban újjáélesztett, a keleti országrészt lefedő American Basketball League (ABL), valamint a középnyugati iparvárosok csapatait összefogó, 1937-ben életre hívott National Basketball League (NBL). Ezek azonban nem produkáltak átütő üzleti sikert, csapataik többsége kis befogadóképességű csarnokokban, olykor átalakított báltermekben, középiskolai tornatermekben kosárlabdázott. Noha a BAA-bajnokság szakmailag nem volt szignifikánsan jobb a riválisok sorozatainál, a nagyvárosok tágas arénái erős vonzerőt jelentettek. Nem véletlen, hogy a BAA két következő bajnoka a vetélytárs ligákból igazolt át. Az 1948-ban győztes Baltimore Bullets korábban az ABL-ben, míg az 1949-ben nyertes Minneapolis Lakers az NBL-ben versenyzett.

Innen már csak egy ugrás volt a BAA és az NBL egyesülése – az összefogás célja olyan bajnokság létrehozása volt, amely szakmailag versenyképes a sportágat addig uraló egyetemi csapatok sorozataival, egyúttal stabilizálni képes a játékosok fizetését. A hivatalos egyesülésre 1949. augusztus 3-án került sor. A BAA tíz szereplőjéhez – az Indianapolis Jets és a Providence Steamrollers nem húzta ki az összeborulásig – hét klub csatlakozott az NBL-ből, így összesen 17 csapattal indult el az immár National Basketball Association (NBA) nevén futó új sorozat. A pénzügyekre már akkor is odafigyeltek: az első, 1949–50-es idényben az átlagfizetés 4000 és 5000 dollár között mozgott, a klubok az idényben 55 ezer dollárt költhettek a kosárlabdázók bérére. Az első „csillagászati gázsi” a liga első szupersztárjához, George Mikanhez kötődik, aki 15 ezer dollárt vághatott zsebre a Minneapolis Lakersnél. A bostoni Tony Lavelli ugyan 16 125 dollárt kapott, csakhogy neki a félidőben tangóharmonikásként is szórakoztatnia kellett a nagyérdeműt (egyes vélemények szerint minikoncertjeinek szerepe volt a csőd szélén tántorgó Celtics megmenekülésében), míg a detroiti Tom King a 16 500 dollárja fejében a csapat sajtófőnöki és üzleti menedzseri teendőit is kénytelen volt ellátni. 

A ligának 1950-ig nem volt hivatalos logója. Az első változatot nem bonyolította túl a megalkotója: egy fehér kosárlabdára piros betűkkel került rá a National Basketball Association felirat, a labda varrásai kék színezést kaptak.  E verziót 1953-ig használta a liga, majd 1953-ban és 1962-ben megújította. Az ikonikus logo, amelyen Jerry West sziluettje látható, 1969-ben készült el. Az arculatváltást a márkaépítő guru, Alain Siegel vezényelte le; egy évvel korábban az ő cége alkotta meg a baseball-liga emblémáját is. Sok száz fotót nézett át, mire rábukkant a Los Angeles Lakers dobóhátvédje, Jerry West egyik fényképére (Wen Roberts fotós munkájára), aki a sportteljesítményén túl alkatilag is tökéletesen alkalmas volt rá, hogy az NBA jelképévé váljon. Siegel így is vagy félszáz variációt készített, de a West-féle fenséges embléma – melynek piros-fehér-kék patrióta színválasztása az amerikai zászlóra hajaz – mindent vitt. Az NBA akkori komisszárja, Walter Kennedy alig fél óra alatt rábólintott a West-verzióra. Az NBA 1971 óta használja, legutóbb 2017-ben frissítette. A Jerry West sziluettjét ábrázoló alapdizájn nem változott, de a vörös és a kék rész mélyebb árnyalatot kapott, a három betű pedig egy egyedi betűtípusnak köszönhetően magasabb és karcsúbb lett (így jobban kivehető a digitális eszközökön). Azóta mindössze egyszer vetődött fel a változtatás gondolata: Kobe Bryant 2020-as helikopterbalesetét követően a rajongók szorgalmazták, hogy „logóemberként” is tegyék halhatatlanná a tragikus sorsú „Black Mambát”. Egy Tyson Beck nevű művész készített is egy makettet, az interneten 3.2 millióan írták alá a váltást támogató petíciót, de végül minden maradt a régiben.

Érthető. A földkerekség egyik legismertebb sportlogója több, mint a világ egyik legsikeresebb sportvállalkozásának emblémája: a kosárlabdát globális sportággá változtató kiválóság szimbóluma, amelynek használatából manapság évi hárommilliárd dollárt kasszírozhat az NBA.