Ferenczy Károly, a futballista

Szokatlan módon muszáj írásunkat némi személyes előzménnyel kezdeni, a korai magyar futballtörténelem eddig teljességgel figyelmen kívül maradt, a maga nemében szenzációs nagybányai kapcsolódására ugyanis egy néhány hónappal ezelőtti beszélgetés elejtett megjegyzése derített fényt. A témakijelölés érdeme Bodor Zoltán festőművészé, aki 1982-ben készült, Falusi focipálya című olajfestményét kölcsönözte a veszprémi Hátsó füves-kiállításhoz, és miközben a becsomagolt alkotást segített lecipelni nagymarosi otthonából, a lépcsőfordulón említést tett egy halvány olvasmányélményéről: valahol találkozott az információval, hogy Ferenczy Károly (1862–1917) festőművésznek köze volt a múlt századfordulón a nagybányai labdarúgás kibontakozásához. 

Tekintve, hogy a hozzávetőleges időpont országos viszonylatban is rendkívül korai (Budapesten 1897-ben játszották az első szabályos mérkőzést, vidéki nagyvárosokban inkább csak az 1900 utáni években vert gyökeret az angol játék), az adat pusztán a sportág korai krónikáját kutatva is utánajárást érdemelt, a kultúrtörténeti vonatkozás pedig ez esetben több mint felvillanyozó érdekesség. Földes Mária művészettörténészhez, a Ferenczy Család Művészeti Alapítvány kurátorához fordultunk, aki hasznos szakmai útmutatásai mellett azonosította a kulcsforrást is, Ferenczy Béni (1890–1967) szobrász, grafikus Nagybányai emlékeim (Második vázlat) című önéletrajzi írását. Jelen cikk tematikai és terjedelmi keretein túlmutat a művészettörténeti háttér részletes kibontása, az összefüggések megértéséhez annyit azonban érdemes rögzíteni, hogy Ferenczy Károly 1896-ban, 34 évesen költözött Münchenből Nagybányára, ahol megalapította a nevezetes művésztelepet Hollósy Simonnal, Réti Istvánnal, Csók Istvánnal, Iványi-Grünwald Bélával és Thorma Jánossal. A neves festőművésznek három gyermeke volt már akkor, az utóbb egyaránt képzőművészeti pályát választó Valér (1885–1954), valamint az ikerpár, Noémi (1890–1957) és a már említett Béni. A kisebb fiú gyermekkorának nagybányai emlékképeiről olvasni önmagában időutazással felérő élmény, a piac nagykereskedésének forgatagát ecsetelő bekezdésekben azonban szóba kerül a témánk szempontjából meghatározó angol hatás is.

„Volt itt szinte szakadatlan köszöngetés, kézszorítás, fixírozás, »kezét csókolom«, »Isten áldja, Margitka«, »Ejha, galambom, kicsoda magácska!« Itt sétál körbe, lengő, hosszú fehér szakállal Mr. Roberts – a kapnikbányai angol bányatársaság bányai hivatalnoka, ő szorgalmasan tanul magyarul, mert Arany János A walesi bárdok című költeményét fordítja wales-gaeli nyelvre. Mert a Nagybánya vidéki arany híres, dolgoztat itten vagy a környéken angol, francia, német bányászati társaság – mindenfelől jönnek a modern argonauták az aranygyapjú nyomán.” 

Nem állhatjuk meg, hogy a szinte szó szerinti egyezés miatt ne idézzük Krúdy Gyula idevágó hasonlatát, az író a Nemzeti Sport hasábjain közölt 1919-es futballtudósításában ragadta meg a következőképp a Margitszigeten vívott angol–magyar alkalmi mérkőzés tanulságát: „A lapda e korszak aranygyapja, amelyért küzdeni leszálltak diadalmas hajójukról a világjáró argonauták, az angol hajósok”. 

A 19. század utolsó éveiben a brit kultúrhatás eredményeként terjedt el Magyarországon a labdarúgás, a kérdésről kitűnő összefoglalást nyújt Baráth Katalin Nép, nemzet, futball – Az „angol játék” globalizációjának kezdetei című tanulmánya (megjelent a Századok folyóirat 2020/6. számában): „Az atlétikát is meghonosító Esterházy Miksa gróf Angliából hozta az első futball-labdát; az Angliából importált »első labda«-mítosz szintén felbukkan a keresztnevét angolosan viselő, Angliából hazaérkező Löwenrosen Charly-féle és a kerékpározás úttörőjeként számon tartott szabadkai Kosztovits László-féle eredettörténetben is. A futball honosításának kiemelkedő alakja, a volt cambridge-i diák, Arthur Yolland tanárként működött Magyarországon, és honfitársával, Thomas Ashtonnal együtt a Budapesti Torna Club csapatát erősítette az első magyar földön rendezett nemzetközi klubtalálkozón, a BTC–Vienna Cricketers mérkőzésen. Az első nem hivatalos (nem egy másik válogatott ellen pályára lépő) magyar válogatottba pedig egy bizonyos Fred Windett is bekerült. A halálát kicsivel később Indiában lelő Windettet, aki Budapestről hazatérvén az ígéretes nevű, ma is létező Crouch End Vampires mezét húzta fel, a sors szele egy angol bányatársaság mérnökeként sodorta Bécsből Nagybányára.”

A sodródás időpontját nehéz rekonstruálni, mindenesetre a Sport-Világ 1900-ban már nagybányai lakosként ír az akkor éppen egy bécsi csapatban pályára lépő angol futballistáról. A következő év márciusában a Pesti Hírlap közölt hírt róla a csehek népszerű csapatának pesti vendégjátéka előtt: „A Slavia vasárnapi mérkőzésének egyik érdekes mozzanata lesz Windett-nek, a hírneves angol játékosnak szereplése a Budapesti Torna Club csapatában. Windett Nagybányán mérnök s mint magyar lakos, első kötelességének tartja Magyarország első sportegyletének csapatában játszani. A nemzetközi mérkőzés 4 órakor veszi kezdetét, a színhelyre külön villamos kocsik »football mérkőzés« felirattal fognak közlekedni a múzium-körúti kitérőből kiindulva.” De mi köze az angol futballpionírnak a nagybányai művésztelep jeles alakjához? Olvassuk tovább Ferenczy Béni visszaemlékezését (megjelent az Írás és kép című, 1961-ben kötetbe rendezett válogatásban, a részletet itt betűhíven közöljük).

„A festők barátja, a Ferenczy-otthon szinte mindennapos vendége a fiatal sportember, Mr. Whindett. Egyike azoknak a neves angol amatőr futballistáknak, akik Magyarországon ezt a sportot meghonosították és terjesztették. Mivel bányászati ügyekben gyakran volt dolga Pesten is, belépett a Budapesti Torna Clubba, és szorgalmazta, hogy angol csapat Pestre jöjjön, ez ellen ő volt a BTC centercsatára és egyetlen »magyar« góllövője. De egy évre rá aztán a híres Corinthian-csapattal jön már mint angol Pestre, akik persze tíz-tizenkét gólos játékos győzelmeket aratnak. Nagybányára megtérve aztán elhencegi, hogy a mérkőzés utáni banketten az angolok a borivásban is ugyanilyen arányú fölényben voltak a magyarok felett.” 

Némi magyarázat a szöveghez: az említett Mr. Whindett helyesen Fred Windett, a kalandos sorsú bányamérnök-sportember, aki – miként Baráth Katalin írta – valóban tagja volt az első nem hivatalos magyar válogatottnak, amely a Richmond AFC-től szenvedett 4:0-s vereséget 1901 áprilisában. Néhány nappal korábban került sor a mérkőzésre, amelyre vélhetően utal a Ferenczy-említés, a BTC színeiben a Richmond AFC ellen mások mellett Hajós Alfréd és Manno Miltiades oldalán szállt harcba Windett, aki azonban gólt nem szerzett – a budapesti csapat 6:0-ra kikapott. A különc brit kalandor karakteréhez színes adalék Ferenczy Bénitől: „Felháborodik a gyakori kézfogáson, mint az a nagybányai piacon dívik, mi, angolok – mondja – csak akkor fogunk kezet apánkkal vagy jó barátunkkal, ha más világrészbe utazunk.”

Ami pedig az erdélyi városban végzett misszióját illeti, a legérdekesebb bekezdés itt következik: „Az első nagybányai futballcsapatot is ő szervezi és tanítja. A csapat igazán demokratikusan van összeválogatva, tagjai többek közt: Ferenczy Károly és Valér, Wachsmann csendőr hadnagy, dr. Mandi ügyvéd, néhány nagydiák, egy pesti operaházi hegedűs meg egy román napszámosgyerek, aki mezítláb játszik, de kitűnően. Nem komoly futball ez még, de a labdát, azt rúgjuk rendületlenül már mindenfelé apraja-nagyja, nem is hagyjuk többé abba, még akkor sem, mikor Whindettet a bányarészvényesek Indiába küldik, ahol Calcuttában rögtön meg is kapja, és kevés időre rá bele is hal a tropikus maláriába. Bizony, nemzetközi város vagyunk.”

Nem árt aláhúzni a mondatok fő elemét: Nagybányán a helyi első futballtársaság aktív tagja volt a harmincas évei végén járó Ferenczy Károly festőóriás, 16-17 éves Valér fia és a „rúgjuk rendületlenül” többes szám első személye alapján a serdülő korú Béni is. Pontos dátum nincsen, a Nagybánya és Vidéke lap Ferenczy Károly pesti magániskola-alapítása előtt néhány héttel és Windett Indiában bekövetkezett halála előtt fél évvel, 1903. augusztus 20-i számában mindenesetre ezt írja: „A nagybányai Football Club ma délután öt órakor a vásártéren levő pályáján football-versenyt rendez. A mérkőzés után este hét órakor a football klub társasestélye lesz a Széchenyi-ligetben.” Ebből következik, hogy 1903-ban működött már Nagybányán „football club”, saját pályát használt a vásártéren, és a helyi társasági életnek is szerves része volt. Az ünnepi eseményt egyébként végül az időjárás viszontagságai folytán egy héttel el kellett halasztani, a helyi újság a kellemetlenséget a – szöveg sejtetése alapján a fiatalok furcsa hóbortja miatt is – zord kedvű István király büntetéseként tálalta. „A footballt István király ünnepére tűzték ki, a magyarok öreg szentje azonban haragos volt erre a megzavarodott országra s olyan mérges időt bocsátott a hazára, hogy az eső óraszámra meg nem állott, így a football valóságos matchot mondott. Ma délután próbálják föleleveníteni, ha sikerül Timotheus napján, a ki már derültebb hangulatú időt hozott.”

A játék ténye is nagy eredmény volt ahhoz képest, hogy két évvel korábban a Római Katolikus Gimnázium vaskalapos elöljárója, a tekintélyes idős professzor, Zsuffa Fausztin minorita szerzetes hadjáratot indított a futball ellen (hasonlóképp, mint Ady Endre öccse, Ady Lajos tankerületi főigazgató az 1920-as évek Debrecenjében). Íme, a Magyar Nemzet 1901. május 1-i tudósítása: „A nagybányai állami gimnázium igazgatója, mint onnan jelentik, az ifjúság körében betiltotta a football-játékot. Windett Frigyes mérnök, a Budapesti Torna-Club jeles tagja, a ki kétségkívül a kontinens legjobb játékosa, akarta a labdarúgást Nagybányán is meghonosítani, jó eszközt találván a gimnásiumi ifjak ambicziójában és lelkesedésében tervei keresztülvitelére. Amellett föltehető, hogy Windettől a legfairebb és legfinomabb játékot sajátították volna el a nagybányaiak. A nagybányai czopf azonban veszélyesnek találta a football-játékot, melyet Budapesten ezer meg ezer ifjú baj és veszély nélkül kultivál. Mint halljuk, 300 nagybányai polgár, köztük számos ismert jeles művész, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszterhez folyamodványt intézett, hogy a nagybányai gimnáziumi igazgatót erőszakos határozatának megmásítására bírja.”

Erős a gyanú: Ferenczy Károly festőművésznek is benne volt a keze abban, hogy végül sikerre jutott a nagybányai futballforradalom.