Népsport: Tökéletes gyakorlat, hétszer

Bár még csak 14 éves volt a montreali játékok idején, már előző évben berobbant a tornasport világába azzal, hogy a norvégiai Európa-bajnokságon három aranyat és egy ezüstöt gyűjtött – kétségkívül az olimpia legnagyobb esélyesének számított. 

S mégis akadt, aki úgy gondolta, a román Nadia Comaneci nem biztos, hogy célba ér Kanadában. 

„Nadia Comaneci mozgásából mintha hiányozna a tavaly megcsodált, mindent elsöprő lendület. Az igazi tornát változatlanul Turiscseva jelenti a számomra. Kiforrott mozgásával, magabiztosan végrehajtott gyakorlataival akár az elsőséget is visszaszerezheti fiatal vetélytársaitól.”

A női versenyeken pontozó Romák Éva egyetemi tanár láthatóan némiképp elfogult volt Ljudmilla Turiscsevával, nem véletlenül persze, hiszen a szovjet tornász a Montrealt megelőző évek meghatározó alakja volt – olimpiai és világbajnoki (arany)érmek mutatták mindezt. És akkor még nem beszéltük a sokak által csodált, a tornasport szerelmesei által rajongott szintén szovjet Olga Korbutról mint esélyesről… 

S bár Nadia Comaneci feltűnése valóban váratlan volt egy évvel korábban: az „Ezzel a lánnyal nem lehet bírni!” érzés késztette édesanyját arra, hogy tornára írassa lányát (az végképp eldöntötte a kérdést, amikor az ágyon rendszeresen ugráló kislány alatt az egyszer össze nem tört…). No meg az, hogy Károlyi Béla és felesége, Márta, miközben tornászokat kerestek, megláttak két kislányt az egyik iskolaudvaron bukfencezni és kézen állni. A tanítónőnél érdeklődtek utánuk – az egyik leányzó addigra már hazament, a másik Comaneci volt. 

A kezdetek persze még nem feltétlenül vetítették előre a későbbieket, ám azt a sikerek idején Károlyi Béla elárulta, az ügyessége mellett Nadia bátorsága tűnt fel neki leginkább: „Ez a lány nem félt semmitől.”

Hogy a Károlyi-házaspár tornaklubja és Comaneci lakhelye egyazon városban volt, csak segítette a történetet, a munka el is kezdődött, ám Eb-aranyak ide, tehetség és esélyek oda, az is tény, hogy Montrealban Nadia Comaneci még kislány volt. Olyan kislány, akinek otthon 200-nál is több babája volt. (Kanadába is vitt magával egyet, s ez később kabalája is lett.) Azért erős a kontraszt a pódiumon egyre inkább a világ csodájává előlépő tornász és az esténként a babákkal alvó kislány között… 

Meg az is tény, hogy ez a kislány Montrealba úgy érkezett, hogy a világ tornasportja mellett a szurkolók sokasága is figyelte minden megmozdulását. A „Milyen formában van Nadia Comaneci?” kérdésre a rajt előtt Károly Béla sokatmondóan ennyit felelt: „Jobb, mint tavaly, amikor az Európa-bajnoki győzelmével befutott.”

Senki sem kételkedett a mester kijelentésében, aztán 1976. július 18-án szavai még inkább értelmet nyertek: Nadia Comaneci történelmet írt. 

Felemás korláton tíz pontot kapott a gyakorlatára. Utóbb sokszor beszélt arról, nem is tudta, hogy létezik tízpontos gyakorlat – nem is azért ment fel a szerre, hogy történelmet írjon, csak hogy megmutassa, mit is gyakorolt hónapokon, éveken keresztül. Később persze megértette, ezen a napon valami olyasmit tett, amelyre előtte még senki sem volt képes. 

És ez a bizonyos tízes csak az első volt a sorban. 

Nadia Comaneci a román csapat utolsó embereként lépett a szerhez. Gyakorlata végén az eredményjelző 1.00 pontot mutatott. A kép akkor és azóta is bejárta a világsajtót, ott a helyszínen néhány pillanatig senki sem értette, mi történik, aztán persze kiderült minden: a gyakorlat a maximális 10 pontot érte a bíróknál, csak éppen az eredményjelző nem volt képes ezt megmutatni, kizárólag három számot „bírt” el, s ezért jelent meg a 10.00 pont 1.00-ként. 

Az 1976. július 21-ei Népsport így összegez: „Nadia Comaneci extraklasszis mivoltát mindennél jobban bizonyítja az a tény, hogy a kötelezők során a felemás korlát, a szabadon választott gyakorlatok alkalmával pedig a gerenda, majd a felemás korlát gyakorlatára egyaránt 10-10 pontot kapott, a megszerezhető 80 pontból 79.05 pontot mondhat magáénak!”

Larissza Latinyina (kell őt bárkinek is bemutatni?) meglehetősen szűkszavúan csak annyit jegyzett meg, Comaneci valóban kiváló tornász, a 14 éves román kislány pedig így kommentálta szereplését: „A verseny neheze még ezután következik. Remélem, sikerül beváltani a szereplésemhez fűzött reményeket. Nagyon boldog lennék, ha valóban sikerülne…”

Három olimpiai arany (egyéni összetett, felemás korlát és gerenda), egy ezüst (csapat), meg egy bronz (talaj) – minden bizonnyal boldogan zárta a montreali játékokat Nadia Comaneci. 

Az egyéni összetett és a csapatverseny után azért meglehetősen félénken nyilatkozott a korabeli híradások által több helyütt is megemlített több mint 500 újságíró előtt – s azt is rögzítik a források, hogy válaszai előtt előbb mindig edzőjére, Károlyi Bélára pillantott.

– Milyen érzés olimpiai bajnoknőnek lenni? 

– Csodálatos, hiszen román tornász még sohasem nyert olimpiai bajnokságot. 

– Számított a győzelemre?

– Tavaly sikerült megnyernem az Európa-bajnokságot, és azóta, ezt magam is érzem, javultam. Az edzőim, Károlyi Béla és felesége, Márta, mindig azzal bátorítottak, hogy a legjobb vagyok. Elhittem nekik…

–  Mit csinál az olimpia után? 

–  Mozdonyvezető apámmal, édesanyámmal és fivéremmel elutazunk a Fekete-tenger partjára. Nyaralni fogok, mint bármelyik román gyerek.

És még mindig nem volt vége!

A szerenkénti döntők – az előző napokból kifolyólag – újabb sporttörténelmi pillanattal indultak, hiszen korábban még sohasem fordult elő, hogy valaki tíz ponttal érkezzen a fináléra. Felemás korláton ezt Comaneci újabb tízpontos gyakorlattal fejelte meg, s itt álljunk is meg egy kicsit, hiszen az összesen hét darab montreali tízes mögött meghúzódik egy újabb káprázatos rekord: a kötelező és szabadon választott csapatgyakorlat, az egyéni összetett, majd a szerenkénti döntő is mind-mind tíz pontot hozott a felemás korláton nyújtott teljesítményére!

A hétből az első természetesen az igazi csoda, ugyanakkor hétszer bizonyítani azt, hogy erre képes vagy, az már-már lehetetlen. 

Nadia Comaneci mégis képes volt rá, ráadásul tulajdonképpen minden alkalommal más-más helyzetben bizonyított. Először senki sem gondolt arra, hogy valaki tíz pontot kaphat, aztán mindenki arra volt kíváncsi, vajon képes lesz-e ezt megismételni a román klasszis, később az olimpiai aranyért zajló küzdelem tétje sem ingatta meg, majd a szerenkénti döntőben (kettőben is…) már úgy lépett fel a pódiumra, hogy minden szem, de tényleg minden szem rá szegeződött. 

Más kérdés, hogy a korábban már idézett Latinyina szovjetként azért nem feltétlenül magasztalta az egekig Comanecit, a pontozókat pedig végképp nem: 

„Comaneci, az összetett olimpiai bajnok, rendkívüli tehetség. Leginkább feltűnő a nyugalma és az összpontosítási képessége. Nem zavartatja magát a külső körülményektől, csak a gyakorlatra koncentrál. Meg kell jegyeznünk, hogy azt a tornaiskolát, amelynek eredményeit a Forum-csarnokban elkönyvelhettük, a Szovjetunióban alakították ki, alapozták meg. A női tornában olimpiákon még soha nem voltak olyan jószívűek a pontozók, mint Montrealban. Nem emlékszem, hogy valaha is 10-es pontot adtak volna az olimpián. Az az érzésem, hogy Montrealban az értékek devalválására került sor. A bírák már vajszívűnek bizonyultak a verseny kezdetén, és amikor a jobb tornásznők jelentkeztek, már nem tudtak visszakozni, kénytelenek voltak a legmagasabb pontszámot adni.”

Nadia Comaneci dicsőséget hozott – Romániának is, de hogy a kommunista éra éveiben milyen bánásmódban volt része, arról csak ő maga tudna nyilatkozna. A kitörés végül 1989-ben sikerült, Bart Connerrel, az amerikaiak szintén olimpiai bajnok tornászával nem sokkal később találkozott újra a tengerentúlon (először 1976-ban egy amerikai versenyen „futottak össze”), 1996-ban házasodtak össze, egy fiuk született.