csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
7 órája

Szennyai Dorián komolyan szemez a Spartathlonnal

A kiváló magyar ultrafutónak megvan a direkt kvalifikációja a Spartathlonra, így van rá esély, hogy idén ott lesz a legendás görög versenyen. 

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

Nem feltétlenül szükséges súlyos ezreket költenünk téli kerékpáros-felszerelésekre, mivel egy-két praktikus megoldással is biztonságosan és élvezettel tekerhetünk a hidegben.

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Garai Ágnesnek tavaly voltak jobban és rosszabbul sikerült versenyei, azonban egészségügyi problémája miatt nem úgy mentek a dolgai, ahogyan szerette volna. 

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Benke Györgynek remekül alakult a tavalyi futóidény, de már 2026-os céljai elérésére koncentrál.

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Perjás Noémi tavalyi futóidénye hullámzóra sikeredett, lelkileg nehéz évadon van túl, de tudja, hogy min kell javítania.

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Brown Viktória 2025-ös futóéve felemásra sikeredett, maradt benne hiányérzet, de szép eredményeket ért el, és komoly tervei vannak 2026-ra is.

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

A téli futás sokaknak kemény kihívásnak tűnik, de a hideg hónapokban végzett edzések nemcsak az állóképességet és az egészséget erősítik, hanem különleges élményt is nyújtanak.

Nagy tervek az évre: Spartathlon, Authentic Phidippides Run, 72 órás vb

Boros Richárd szép eredményeket ért el tavaly, többek között harmadszor teljesítette a Spartathlont, ahová idén is vissza szeretne térni.

A tévében is látható lesz Simonyi Balázs Országos Kéktúra-futása

Simonyi Balázs 2023 nyarán futotta végig az Országos Kéktúrát, kalandjáról film készült. A tízrészes sorozat január 11-én indul az M5 csatornán 15 órakor dupla résszel, majd vasárnaponként szintén dupla részekkel folytatódik öt héten keresztül.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

A téli túrákhoz megfelelő cipő kiválasztása nem egyszerű. Alapelvárás, hogy legyen meleg, vízálló, megfelelően szellőzzön, de más fontos szempontokat is érdemes figyelembe venni.

A világ leghosszabb túraútvonalai

Huszonnégyezer kilométeres hosszával a Trans Canada Trail vezeti a rangsort, de Olaszországban és Japánban is van olyan útvonal, ami felfér a tízes listára.

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Az „Indulj el egy úton…” vetélkedőre január 6-ig várják az általános iskolás csapatok jelentkezését.

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Az ötszörös aranylabdás futballista szülőhelye, Madeira mindig is kedvelt turistacélpont volt, megismerésére pedig kiváló lehetőséget kínál a Madeira Island Ultra-Trail teljesítése.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Programajánló. Ezen a hétvégén Budapesten, a Városligeti Műjégpályán rendeznek Magyarországon először FIS Street Snowboard Európa-kupa-futamot a Generali Freeze Fesztivál részeként. 

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Hibátlan teljesítés, jócskán felülmúlta várakozásait a vb-n

Kívés Bendegúz a 12. helyen végzett a horvátországi spartan sprintvilágbajnokság elit kategóriájában.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

A hatodik alkalommal meghirdetett közösségi kihívás 576 ezer regisztrált résztvevőt mozgatott meg.

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

A magyar szkanderválogatott a számos egyéni siker mellett megnyerte a csapatversenyt a Répcelakon részvételi rekordot hozó Judgement Day elnevezésű világkupaversenyen.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Továbbra is az őrült kihívásokat keresi

Tippek a téli bringázáshoz

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

Havazás nehezítette a futását, túlélési üzemmódba kapcsolt

Három Spartathlon-teljesítés után 2026-ban kihagyja a legendás görög versenyt

Nagy Miklós remek futóidényen van túl, sok szép eredményt ért el, többek között teljesítette a Spartathlont.
Csupasport
2025.12.31. 18:26

Kíváncsi volt, mi sül ki belőle, végül aranyérmes lett

Dalos Máté remekül zárta az évet, egyrészt 01:44:14 órás idővel győzött a Budai Trail 27 kilométeres távján, másrészt a Magyar Atlétikai Szövetség őt választotta az év hegyi- és terepfutó atlétájának.
Csupasport
2025.12.29. 14:08

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Hercsel Adél női pályacsúcsot döntve 02:17:22 órás idővel győzött a Budai Trail 27 kilométeres távján a hölgyek között.
Csupasport
2025.12.28. 14:10

A jótékonyság volt a lényeg, de a győzelem sem volt mellékes a huszonnégy óráson

Kelemen Anett 170 kilométerrel megnyerte a nagyváradi „24 óra egy mosolyért” jótékonysági huszonnégy órás futóversenyt.
Csupasport
2025.12.23. 13:18

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Emeletes koripálya Csepelen, jégtáncos show-műsor Balatonfüreden, meghitt hangulat Esztergomban – jégpályaajánló.
Csupasport
2025.12.21. 17:14

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Kocsis Csillag az El Salvadorban rendezett SUP-világbajnokságon aranyérmet szerzett a juniorok technikai számában.
Csupasport
2025.12.19. 13:07

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Az ultrafutó Ispán Zsolt 15 óra 31 perc alatt teljesítette a privát Ultra Tisza-tó kihívást.
Csupasport
2025.12.17. 10:19

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Bartos Virág 04:36:10-es idővel győzött a nők között a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.16. 11:04

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Nyeső András 3:47:37-es idővel pályacsúcsot döntve győzött a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.15. 13:39

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Preska Bálint a közelmúltban Gorka Mártonnal párban 15 óra 2 perc alatt teljesítette a 103 kilométeres VérCsét.
Csupasport
2025.12.13. 15:20

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Boros Linda 87 óra 27 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.
Csupasport
2025.12.12. 13:08

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Bogár Jánost megharapta egy kutya, így fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt.
Csupasport
2025.12.11. 12:20

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Téli időszakban sem szükséges szüneteltetni a túrázást, a rendszeres energiapótlás és a körültekintés mellett a megfelelő öltözet a siker kulcsa.
Csupasport
2025.12.11. 08:14

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

December 13-án ismét elrajtol a Börzsöny Vulkántúra, amelynek nem a 42 kilométeres távra jutó 2216 méteres szintemelkedés a legfőbb nehézsége, hanem a havas terep és a hideg.
Csupasport
2025.12.09. 17:32

Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

Sárosi Gyula 93 óra 16 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt.
Csupasport
2025.12.08. 12:52
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
2021.07.17. 11:09

A Laila Peak első magyar megmászása a cél

A Kalifa Alpin Csapat három tagja már a Karakorumban tartózkodik, s a következő hetekben megpróbálnak feljutni a 6096 méter magas csúcsra, ahol korábban egyetlen honfitársunk sem állt még.
Csupasport
2021.07.16. 22:08

Parkinson-kórral szeli át Nagy-Britanniát

Neil Russell 63 esztendősen idegrendszeri betegsége ellenére megpróbálja megvalósítani az elmúlt években megfogalmazott nagy álmát, és északról dél felé haladva teljesíteni vállalását.
Csupasport
2021.07.16. 18:42

Magyar mászók próbálkoztak a Kazbegen

Július elején Grúziában járt egy hattagú, amatőr mászókból álló csapat, hogy feljusson az 5054 méter magas csúcsra, de az időjárás nem volt kíméletes, és visszafordulásra kényszerítette őket.
Csupasport
2021.07.16. 15:05

Válogatott terepfutók kétezer méter felett

A spanyolországi Vall de Boí adott otthont a terepfutó-világbajnokságnak, amelyen a magyar válogatott is részt vett. Az egyik újonccal, Horváth Kornéliával beszélgettünk a verseny után.
Csupasport
2021.07.16. 12:27

Stratégiai játék a természetben

Fantasztikus kihívások a Megyerhegyi tengerszem sziklafalán, a sárospataki várnál, a Bodrogon, a füzéri várban, a Tiszán, a gomboshegyi pincékben vagy a Zempléni Kalandparkban – július 18-tól.
Csupasport
2021.07.15. 17:39

Az „őrült” ausztrál lenyomta az idei Tourt

Nem akármilyen kihívást teljesített a 29 éves Lachlan Morton: jótékonysági céllal egyedül, segítség és transzferek nélkül tette meg a Tour de France teljes távját, ami esetében 5510 kilométer.
Csupasport
2021.07.15. 15:23

Boltnak a 800 méter már túl hosszú

A világ valaha volt leggyorsabb embere egy promóciós futás keretében visszatért az atlétikai pályára, ám több felkészülésre lett volna szüksége ahhoz, hogy az ő szintjén valós sportértékkel bíró eredményt érjen el.
Csupasport
2021.07.15. 09:22

BLOGRA FUTOTTUNK Főszerepben a hegyre futók és tókerülők

Blogszörfösünk gyűjtéséből – és személyes tapasztalataiból – is látszik, kezd visszazökkenni a futóélet a szokásos kerékvágásba, egyre többet olvasni, pulzusról, tempóról, versenyfílingről.
Csupasport
2021.07.14. 20:51

Szelfizett a sziklán, a halálba zuhant

Sophia Cheung, egy 32 éves hongkongi hölgy a Tsing Dai patak feletti sziklapárkányon készített fényképeket, amikor megcsúszott, és az öt méter mély vízbe esett. Halálát fulladás okozta.
Csupasport
2021.07.14. 14:10

Guinness-rekordot érő sorozat

Az amerikai Katie Spotz hamarosan Guinness-rekordernek mondhatja magát, hiszen nemrég 11 egymást követő napon futott 50-55 km-t, márpedig ennél több napon keresztül egyetlen nő sem tett meg sorozatban ultratávot.
Csupasport
2021.07.14. 09:58

Örök hűséget fogadott az Alpoknak

A Transalpine Run az egyik legnagyobb kihívást jelentő terepfutóverseny Európában. Az Alpok vonulatait keresztben átszelő nyolcnapos páros versenyt eddig tizenötször rendezték meg, a német Holger Schülze mindig célba is ért partnereivel.
Csupasport
2021.07.13. 21:54

Belesétálni nem ciki!

Helyzettől függően még a legtapasztaltabb futók is gyalogolnak a versenyeken, a felkészülési időszakban pedig az edzések része lehet a tempó lassítása.
Csupasport
2021.07.13. 18:57

Nekik sikerült feljutni az Everestre

A hegyi vezetőket is beleszámítva összesen négyszázötvenhét hegymászó jutott fel a 2021-es tavaszi mászószezonban a Mount Everest csúcsára a nepáli oldalon.
Csupasport
2021.07.13. 14:38

Azt sem tudta, hányadik – végül ő nyert

A családjával Svédországban élő Fogarasiné Veres Krisztina a nyarakat itthon tölti, ez idő alatt előszeretettel indul különböző versenyeken.
Csupasport
2021.07.12. 18:47

Újrahasznosított futócipő!

A környezettudatosság szerencsére a sportban is teret nyer, egy német sportszergyártó cég a futócipők mellett a síbakancsot is teljes egészében újrahasznosított anyagokból gyártja le.
Csupasport
2021.07.12. 14:12

Heti aktuális: Ultra Lupa-tó először!

Kétnapos futófesztivál ezen a hétvégén az Ultrabalaton mintájára, csak ezúttal a Dunakanyarból indulva. Minden teljesítő a főváros homokos strandján pihenheti ki a verseny fáradalmait.

216

/

519