csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
3 órája

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

A Mecsek legmagasabb csúcsán található az Év Kiáltója cím 2025-ös győztese.

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Nemes László nagyszerű eredményeket ért el tavaly, s idénre is nagy célokat tűzött ki maga elé.

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Január 18-án rendezik meg a 10. Powerade Zúzmara Félmaraton és Futófesztivált, melyre már közel négyezer nevezés érkezett.

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

A kiváló magyar ultrafutónak megvan a direkt kvalifikációja a Spartathlonra, így van rá esély, hogy idén ott lesz a legendás görög versenyen. 

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Garai Ágnesnek tavaly voltak jobban és rosszabbul sikerült versenyei, azonban egészségügyi problémája miatt nem úgy mentek a dolgai, ahogyan szerette volna. 

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Benke Györgynek remekül alakult a tavalyi futóidény, de már 2026-os céljai elérésére koncentrál.

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Perjás Noémi tavalyi futóidénye hullámzóra sikeredett, lelkileg nehéz évadon van túl, de tudja, hogy min kell javítania.

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Brown Viktória 2025-ös futóéve felemásra sikeredett, maradt benne hiányérzet, de szép eredményeket ért el, és komoly tervei vannak 2026-ra is.

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

A téli futás sokaknak kemény kihívásnak tűnik, de a hideg hónapokban végzett edzések nemcsak az állóképességet és az egészséget erősítik, hanem különleges élményt is nyújtanak.

Nagy tervek az évre: Spartathlon, Authentic Phidippides Run, 72 órás vb

Boros Richárd szép eredményeket ért el tavaly, többek között harmadszor teljesítette a Spartathlont, ahová idén is vissza szeretne térni.

Így válasszunk megfelelő téli túracipőt

A téli túrákhoz megfelelő cipő kiválasztása nem egyszerű. Alapelvárás, hogy legyen meleg, vízálló, megfelelően szellőzzön, de más fontos szempontokat is érdemes figyelembe venni.

A világ leghosszabb túraútvonalai

Huszonnégyezer kilométeres hosszával a Trans Canada Trail vezeti a rangsort, de Olaszországban és Japánban is van olyan útvonal, ami felfér a tízes listára.

Turisztikai vetélkedő gyerekeknek – fókuszban az Alföldi Kéktúra

Az „Indulj el egy úton…” vetélkedőre január 6-ig várják az általános iskolás csapatok jelentkezését.

Látványos túra Cristiano Ronaldo szülőhelyén

Az ötszörös aranylabdás futballista szülőhelye, Madeira mindig is kedvelt turistacélpont volt, megismerésére pedig kiváló lehetőséget kínál a Madeira Island Ultra-Trail teljesítése.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

Nem feltétlenül szükséges súlyos ezreket költenünk téli kerékpáros-felszerelésekre, mivel egy-két praktikus megoldással is biztonságosan és élvezettel tekerhetünk a hidegben.

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Hibátlan teljesítés, jócskán felülmúlta várakozásait a vb-n

Kívés Bendegúz a 12. helyen végzett a horvátországi spartan sprintvilágbajnokság elit kategóriájában.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Rekordszámú résztvevővel zárult a Millió lépés program

A hatodik alkalommal meghirdetett közösségi kihívás 576 ezer regisztrált résztvevőt mozgatott meg.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Tippek a téli bringázáshoz

Lenyűgöző bringatúrák Amerikától Namíbiáig

Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

A tévében is látható lesz Simonyi Balázs Országos Kéktúra-futása

Továbbra is az őrült kihívásokat keresi

Tangl Eszter remek futóidényen van túl, az idénre is vannak már tervei, de még alakul a pontos versenynaptára. 
Csupasport
2026.01.03. 14:23

Havazás nehezítette a futását, túlélési üzemmódba kapcsolt

Orosi László nemrégiben 16 óra 28 perc alatt teljesítette a 115 kilométeres privát Ultrabalaton Hegyestű Trailt.
Csupasport
2026.01.02. 15:31

Három Spartathlon-teljesítés után 2026-ban kihagyja a legendás görög versenyt

Nagy Miklós remek futóidényen van túl, sok szép eredményt ért el, többek között teljesítette a Spartathlont.
Csupasport
2025.12.31. 18:26

Kíváncsi volt, mi sül ki belőle, végül aranyérmes lett

Dalos Máté remekül zárta az évet, egyrészt 01:44:14 órás idővel győzött a Budai Trail 27 kilométeres távján, másrészt a Magyar Atlétikai Szövetség őt választotta az év hegyi- és terepfutó atlétájának.
Csupasport
2025.12.29. 14:08

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Hercsel Adél női pályacsúcsot döntve 02:17:22 órás idővel győzött a Budai Trail 27 kilométeres távján a hölgyek között.
Csupasport
2025.12.28. 14:10

A jótékonyság volt a lényeg, de a győzelem sem volt mellékes a huszonnégy óráson

Kelemen Anett 170 kilométerrel megnyerte a nagyváradi „24 óra egy mosolyért” jótékonysági huszonnégy órás futóversenyt.
Csupasport
2025.12.23. 13:18

Itt van a téli szünet – mindenkit várnak a jégpályák

Emeletes koripálya Csepelen, jégtáncos show-műsor Balatonfüreden, meghitt hangulat Esztergomban – jégpályaajánló.
Csupasport
2025.12.21. 17:14

El Salvadorban még inkább megtanulta, hogy tisztelni kell az óceánt

Kocsis Csillag az El Salvadorban rendezett SUP-világbajnokságon aranyérmet szerzett a juniorok technikai számában.
Csupasport
2025.12.19. 13:07

Misztikus élményt jelentett a ködös privát UTT-teljesítés

Az ultrafutó Ispán Zsolt 15 óra 31 perc alatt teljesítette a privát Ultra Tisza-tó kihívást.
Csupasport
2025.12.17. 10:19

Kifutotta magából, ami benne maradt, aranyérem lett a jutalma

Bartos Virág 04:36:10-es idővel győzött a nők között a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.16. 11:04

Pályacsúcs és aranyérem lett a vége a hatalmas küzdelemnek

Nyeső András 3:47:37-es idővel pályacsúcsot döntve győzött a Tanúhegyek Trail 42 kilométeres távján.
Csupasport
2025.12.15. 13:39

Preska Bálint a sikeres Kör-teljesítés után készül az idényzáróra

Preska Bálint a közelmúltban Gorka Mártonnal párban 15 óra 2 perc alatt teljesítette a 103 kilométeres VérCsét.
Csupasport
2025.12.13. 15:20

Micsoda eredmény: bronzérmet szerzett az Authentic Phidippides Runon

Boros Linda 87 óra 27 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.
Csupasport
2025.12.12. 13:08

Habár vezetett is, kutyaharapás miatt fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt

Bogár Jánost megharapta egy kutya, így fel kellett adnia az Authentic Phidippides Runt.
Csupasport
2025.12.11. 12:20

Fagyban a hagymaszerű védelem, azaz a réteges öltözködés a nyerő

Téli időszakban sem szükséges szüneteltetni a túrázást, a rendszeres energiapótlás és a körültekintés mellett a megfelelő öltözet a siker kulcsa.
Csupasport
2025.12.11. 08:14
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Várnak a Börzsöny fehér vulkánjai

Hallucináció, alvásmegvonás, segítőkészség – ilyen volt az Authentic Phidippides Run

Csupasport
2020.12.17. 14:21

A 12 legkiválóbb kollagénforrás

Sokan tudják, hogy a kollagén egy tökéletes öregedésgátló, bőrápolási anyag. Mindenféle kollagéntartalmú arclemosót, krémet és étrend-kiegészítőt használunk, vagy épp kozmetikushoz járunk savas hámlasztás céljából. Bár nincs velük semmi baj, ezek sajnos kifejezetten költséges kezelések, s lehet, első lépésben érdemes lenne inkább a táplálkozásunkon változtatni. (x)
Csupasport
2020.12.17. 12:48

Amikor a saját súly nem elég

Erős karokat, kidolgozott izmokat úgy is fejleszthet magának az ember, hogy a lehető legegyszerűbb módszerekkel edz. A Csupasport erősportokban jártas cikkírója az egyre népszerűbb utcai fitnesz különleges ágával ismerteti meg az olvasókat.
Csupasport
2020.12.17. 08:51

A futócucc mindig kéznél van!

Eljött az év vége, és blogszörfösünk is az élet kényelmesebb oldalára került: pihenhet, lustálkodhat, amennyit akar, ám becsületére legyen mondva, a futást sem hanyagolja el, és ami e rovat esetében a legfontosabb, karácsonyhoz közeledve is böngészi a futóbejegyzéseket.
Csupasport
2020.12.16. 19:40

Kezdődik a Mr. Olympia!

Ezúttal Orlandóban gyűlik össze a világ profi testépítőinek krémje, hogy lemeccseljék egymással, ki vigye haza a Sandow-szobrocskát. Jelentkező bőven akad, kérdés, kinek jön ki a lépés.
Csupasport
2020.12.16. 18:11

Elismert esemény lett a virtuális Vivicittá

A járványhelyzet ellenére 8200 futó nevezett, és teljesítette egyéniben az egyik legrangosabb hazai futóversenyt, amely így nemzetközi szinten is jelentős virtuális eseménynek számít.
Csupasport
2020.12.16. 14:22

Nők a Tour de France-részvételért

Lelkes francia női amatőr bringások egy csoportja évről évre teljesíti a kerékpáros körversenyt, de nevüket így sem ismeri a nemzetközi kerékpárosvilág. Kik is ők tizenhárman?
Csupasport
2020.12.16. 12:11

Karintia várja a síelőket!

Egy hét múlva nyitnak az osztrák sípályák, javában zajlanak az előkészületek, a karintiai vendéglátók például a biztonságos téli időtöltés érdekében számos intézkedést vezetnek be.
Csupasport
2020.12.15. 19:22

Olimpiai aranyérem felemás futócipőben

A sport egyik legnagyobb igazságtalanságának felszámolásáról az utódok nem tettek le, s talán Jim Thorpe, a 20. század egyik legnagyobb sportolója „teljesen” visszakaphatja olimpiai aranyait.
Csupasport
2020.12.15. 15:35

A futóedzők állják a vírus elleni harcot

A szabadidő-sportolókat – futókat, triatlonistákat és bringásokat – felkészítő magyar vállalkozásokat bemutató sorozatunk harmadik, egyben utolsó részében a Plandurance-t mutatjuk be.
Csupasport
2020.12.15. 12:02

Új tanösvény a Zebegényi körsétaút

A Dunakanyar ikonikus helyszíne Zebegény, a Dél-Börzsöny méltóságteljes hegyvonulata, amelynek természeti látnivalóit ismerhetjük meg, ha végigjárjuk a csupán 4.5 kilométeres tanösvényt.
Csupasport
2020.12.14. 17:57

Ultramagyar

A Csupasporton gyakran foglalkozunk az ultrafutással, míg a Nemzeti Sportban megjelent publicisztika a szakág országra gyakorolt – érzelmi – hatásáról és menedzselésének puritán lehetőségéről fest képet.
Csupasport
2020.12.14. 14:22

Sikeres évünk testépítésben és fitneszben

Régen szerepeltek ilyen sikeresen testépítő- és fitneszversenyzőink a nemzetközi porondon, mint az idén. Huber Istvánnal, a honi szövetség elnökével beszélgettünk a háttérről és a folytatásról.
Csupasport
2020.12.14. 11:59

Heti aktuális: futás a denevéres medálért

Aki a nyáron lemaradt a Pécs–Orfű–Abaliget futóversenyről, egy virtuális félmaratoni vagy tizenegy kilométer teljesítésével megszerezheti a hőn áhított érmet. Egyéb online események az 51. héten!
Csupasport
2020.12.13. 19:46

Télen mászná meg a K2-t az atlétanő

A lengyel Magdalena Gorzkowska a Föld második legmagasabb csúcsára, a 8611 méter magas K2-re készül, a világbajnoki ezüstérmes atléta a profi sportot is befejezte a sikeres expedíció érdekében.
Csupasport
2020.12.13. 17:09

Ötpróba virtuális pontgyűjtés május végéig

Tekintettel a járványhelyzetre, változás történt az Ötpróba sorozatban is. A geogo.hu oldalon futó Ötpróba-Maradj Fitten program keretein belül több mint ötven útvonal közül lehet választani.
Csupasport
2020.12.13. 14:44

Összefüggő sípályarendszer a Mátrában

Magyarország első hóágyúzott sípályarendszere a mátraszentistváni Sípark, amely lényegében három falu, Mátraszentistván, Mátraszentimre és Mátraszentlászló közös síterepe.

256

/

519