Labdarúgó NB I
17 perce

Már kétszer annyi győzelme van Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

2017 óta először most fordul elő, hogy a két csapat találkozója előtt a lila-fehérek megelőzik a táblázaton a zöld-fehéreket.

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Gambiai támadóval, Besiktas-játékossal és egy klub nélküli magyar középpályással válhat teljessé a győri keret.
Labdarúgó NB I
2 órája

Kölnből szerződtetett középpályást a Zalaegerszeg – hivatalos

Tavasszal az osztrák élvonalban játszott a 190 centiméteres bosnyák-montenegrói játékos.
Labdarúgó NB I
4 órája

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Máté Csaba: Nagyon szerettem volna Nyíregyházára igazolni, örülök, hogy ez megvalósult.
Labdarúgó NB I
5 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Ugyanakkor sok idő nincs az építkezésre, vasárnap már a Kispestet fogadja az ETO.
Labdarúgó NB I
5 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Az FTC középpályása szerint egyáltalán nem volt könnyű az ETO elleni mérkőzés.
Labdarúgó NB I
7 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

KEZDÉS: 18.30. A nyíregyháziak 19 éves kapusa beszélt a nem mindennapi bemutatkozásról, az álomkergetésről, a mai napig tartó szerelemről, az áldozathozatalról, és persze a Vasas elleni pénteki bajnoki is szóba került.
Labdarúgó NB I
7 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

A tolnaiaktól védőt nézett ki a Diósgyőr, a Szpari csatára Szentlőrincre került.
Labdarúgó NB I
7 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

A DVSC kölcsönvette a játékost, de opciós joggal rendelkezik a szerződtetésére.
Labdarúgó NB I
14 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

A vártnál talán könnyebb győzelmet aratott a Magyar Kupa címvédője.
Labdarúgó NB I
16 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

„Más véleménye nem az én dolgom” – mondta a meccset követő sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzője, aki maximálisan elégedett csapata játékával a 3–0-s győzelem alkalmával.
Labdarúgó NB I
16 órája

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezárt a magyar átigazolási piac

Amos Youga a Kisvárdánál kötött ki, gólerős bosnyák támadót igazolt a címvédő ETO.
Labdarúgó NB I
17 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Az ETO-drukkerek leginkább korábbi vezetőedzőjük iránti ellenérzéseiknek adtak hangot az NB I-es idény eddigi legnagyobb rangadóján, de a pályán nem volt kérdés.
Labdarúgó NB I
18 órája

„Tudnék cifrábbat mondani az árulónál” – ETO-szurkolókat kérdeztünk korábbi edzőjükről

Borbély Balázs újra Győrben, immár ferencvárosi edzőként. Drukkerek válaszoltak az NSO Tv-nek az idény eddigi legnagyobb rangadója előtt.
Labdarúgó NB I
20 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

A 30-szoros válogatott játékosról májusban derült ki, hogy nem marad Debrecenben.
Labdarúgó NB I
20 órája

A DVTK kölcsönvette a Honvéd támadóját – hivatalos

A 31 éves játékos az előző idényben kivette a részét a feljutásból, most ismét az NB II-ben szerepelhet.
Labdarúgó NB II
20 órája
Labdarúgó NB I
2020.05.09. 08:34

Videó: amikor a Békéscsaba öt gólt szerzett a Ferencváros ellen

Szarvas János három gólt lőtt a zöld-fehéreknek, kiütés lett a vége – több mint 10 ezer szurkoló előtt.
Labdarúgó NB I
2020.05.09. 08:00

Honvéd: Úgy akarok teljesíteni, mint amikor a válogatotthoz kerültem – Ugrai

„Tudom, mire vagyok képes, nem rágódom azon, mi lehetett volna, ha nincs a sérülés, előre tekintek.”
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 21:01

FTC: minden teszt negatív, a ZTE ellen kezdenek – sajtóhír

Az MLSZ nem engedélyezi szerdáig felkészülési mérkőzések lejátszását.
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 14:14

MLSZ: Barczi Róbert az új sportigazgató, Kiss László a női szakágvezető

Barczi Róbert: A futballközösség minden tudására és tapasztalatára szükség van.
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 14:02

ZTE: mindenkinek negatív lett az első koronavírustesztje

A zalaiak második vizsgálatának eredménye szombatra várható.
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 10:21

Videó: amikor a Videoton légiósa olyan öngólt csavart, amelyet sosem felejtünk el

A Debrecen kihagyta a büntetőt, de a fehérváriak védője érte elsőként a kapusáról kipattanó labdát...
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 09:49

NB I: az MLSZ május 13-ig nem küld játékvezetőket az edzőmeccsekre

A szövetség mérkőzésekre vonatkozó előírásai a felkészülési találkozókra is vonatkoznak.
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 07:50

Fehérvár: Mégis a pályán fejezhetem be a karrieremet – Juhász

„Harminchat éves koromra azt is megéltem, hogy egészségügyi okból kesztyűt kell húznom.”
Labdarúgó NB I
2020.05.08. 00:03

A reklám helye – Thury Gábor jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Valamennyi meccs élőben látható.
Labdarúgó NB I
2020.05.07. 18:47

NB I: megvan a 26–31. forduló menetrendje – íme, a teljes program!

Május 27-én Újpest–FTC, június 20-án FTC–Újpest • Három hétközi forduló a bajnokság végéig.
Labdarúgó NB I
2020.05.07. 15:40

FTC: Dibusz Dénes szerződést hosszabbított

A klub nem hozta nyilvánosságra, meddig szól a kilencszeres válogatott kapus új szerződése.
Labdarúgó NB I
2020.05.07. 12:13

Koronavírus: Mindenki szabadon sportolhat – Gulyás Gergely

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón válaszolt a sporttal kapcsolatos kérdésekre.
Labdarúgó NB I
2020.05.07. 09:23

Fehérvár: Juhász szerint még lehet fordulat az FTC elleni versenyfutásban

A Vidi védője örül, hogy esélyt kapnak az idény befejezésére, tudja, nem mindenhol ilyen szerencsések a futballisták.
Labdarúgó NB I
2020.05.07. 08:20

Videó: amikor egy hihetetlen kezezés miatt nem esett ki a Vasas

A Szeged már NB I-esnek érezhette magát, de jött Szabó Gyula szabálytalansága és Szabadi tizenegyese.
Labdarúgó NB I
2020.05.06. 21:55

Paks: fél év kihagyás után ismét edz a rutinos támadó

Bartha Lászlót október elején kellett megműteni, a bajnokság újraindulásakor ismét a paksiak rendelkezésére áll.
Labdarúgó NB I
2020.05.06. 21:32

FTC: Mentálisan mindenkit feldob a folytatás – Lovrencsics

A Ferencváros csapatkapitánya a hamarosan újrainduló egész csapatos edzések apropóján beszélt.

1056

/

5338