Te csak játssz, Vini! – Farkas Norbert publicisztikája

A REAL MADRID–LEVANTE bajnoki mérkőzés előtt, amelyet a legutóbbi spanyol futballidény 20. fordulójában rendeztek – és Álvaro Arbeloa első meccse volt a La Ligában a királyiak kispadján –, a spanyol média, ahogy szokta, élesítette a karmait és felvette a támadópozíciót. Vesztegetni való idő nincs, a prédára idejében rá kell csapni, még melegében szét kell szedni, és oda kell dobni a fogyasztóknak, ha kell, ha nem, ha éhesek az ilyesmire, ha nem. A kínálat bő, és a hallgatottsági adatok arra engednek következtetni, hogy a kereslet nagy. A szemetet pedig nem szállítja el senki…

Január 17-én 14 óra előtt néhány perccel a riporterek, debatterek elhallgattak, és bár kimondhatatlanul és leírhatatlanul nehezükre esett, szótlanul várták, hogy a Bernabéu – üzleti okok miatt már „Santiagótlan” – műsorközlője felolvassa az összeállításokat. És amikor a szpíker beleordította a madridi hűvös levegőbe, hogy hetessel a pályán Vinícius Junior, a Real Madrid szurkolótáborának egy része – inkább nagyja – hatalmas füttykoncertbe kezdett.

Persze nem a brazil szélső az első olyan sztárfutballista a Real Madrid történetében, akit a drukkerek lehurrognak, az ő esete azonban különleges, egyedi, cseppet sem várt, a futballista oldaláról meg pláne nem. Oké, hogy idegenben – amúgy nem oké… –, de már itthon is?! 

Azokban a percekben aligha lehetett volna megvigasztalni. Képzelt párbeszéd: „Ne aggódj, Vini, megkapta a magáét Di Stéfano, Zidane, Ronaldo Nazario, Figo, Cristiano Ronaldo és jól emlékszel, Benzema is, úgyhogy érezd csak magad megtisztelve” – így az egyik csapattárs. „Megtisztelve? Hadd számoljam ki! Ők így együtt tizenkét Aranylabdát nyertek      (szipák, szipák)     , én meg egyet sem. Nekem csak megígérték, és volt, akinél még Carvajal is megelőzött, de olyan is, aki megfeledkezett rólam. Hagyjuk is az egészet!” – így Vinícius. 

Az Aranylabda, tény, soha semmilyen váltóként nem szolgált, ha arrafelé valakit meg vagy át kellett nevelni, esetleg jobb belátásra bírni. Ha egyszer a Real Madrid szurkolója hangot akar adni nemtetszésének, elégedetlenségének és kétségbeesésének, nem fogja vissza magát, és pláne nem lapozza fel a történelemkönyveket, hogy tompítsa az ingerültségét. Nem tesz lakatot a szájára, nem csitítja az érzelmeit akkor sem, ha a klub történetének egyik legfontosabb alakját, magát az elnököt, Florentino Pérezt kell figyelmeztetnie arra, hogy túl sokat megenged a játékosoknak és szabad gyeplőre ereszti őket.  

„Bezzeg Don Santiago (Bernabéutlan) időszakában – beszélik  a madridi kocsmákban – ilyen sosem fordult volna elő!”

Nem bizony. 

„Alfredo (Di Stéfano), mi kell neked? Autó? Eszednél vagy? Az emberek éheznek, úgyhogy vegyél ki egy lakást a környéken, és járjál gyalog!”  

Valós párbeszéd Vinícius és Mbappé között: „Vini, ne foglalkozz a szurkolókkal, lépj túl az egészen: játssz, futballozz, tedd azt, amihez értesz!”  

Vini csak pityergett…

A mérkőzés folyamán minden egyes labdaérintése erős füttyszóval párosult, ami nem tett jót a lelkének, bár tényleg azzal foglalkozott, amihez ért: játszott. Szélsebesen száguldozva a vonal mellett, megjelentek előtte a filmkockák váltakozásának sebességével azok a pillanatok, amikor a Rio de Janeiro vonzáskörzetében található, szintén nagyvárosnak számító Sao Goncalóban, a Porto do Rosa negyed faveláiban arról álmodozott, hogy futballista lesz, a világ a tenyerén hordozza, mindent megvehet, amit csak akar, és még a szegény sorsú gyerekeknek is szebb jövőt biztosíthat.  Ezt csak úgy eldobni? Megsértődni? Egy ilyen piszlicsáré ügy miatt esetleg továbbállni? Elhagyni a Realt, a világ egyik legismertebb márkájának hátat fordítani? 

Olyan világba repült vissza, ahol egy fiatalnak az „érvényesülést” csak a bűnözés garantálta. Innen kiemelkedni csak különös szerencsével vagy tehetséggel lehet. Ez utóbbiból volt neki bőven, és még a szerencse is beállt hozzá inasnak. Már hatévesen sztárként kezelték a Flamengo egyik futballiskolájában – csak Brazíliában 150 ilyen van –, ami bár fizetős, vele kivételt tettek, mert egyrészt a családja nem tudta volna állni a tagdíjat – a kevés pénzből élő szülők három gyermeket neveltek az egyik nagymama szűkös viskójában –, másrészt így nem került ki a látókörükből. A tornákon olyan mennyiségben szerezte a gólokat, hogy az edzői egy idő után már csak a védelemben vagy a kapuban szerepeltették; a többiek kedvét mégsem vehette el örökre a futballtól.  Neki persze ez sem jelentett akadályt, és a kapuból megindulva, mindenkit kicselezve tett arról, hogy az ellenfél általában egy tucat alatt ne nagyon ússza meg.  Az iskolában szófogadó, tisztelettudó, éles eszű, érdeklődő srácnak írták le a tanárai, akik arról is beszámoltak, hogy soha semmilyen diák­csínyt nem követett el, sőt, ő volt az, aki figyelmeztette a pedagógust, ha valaki áthágta a szabályokat. Alig múlt tízéves, amikor a Flamengo a bázisra rendelte – balbekként számolt vele –, aminek egyenes következményeként néhány éven belül bekerült a brazil utánpótlás-válogatottak körforgásába is. A bajnoki meccsek előtt azzal cukkolta a Vascóban, a Botafogóban vagy a Fluminensében játszó barátait, hogy egymaga intézi el őket. Így is lett: mindenkit megszórt, és szinte egymaga nyerte meg a mérkőzéseket, de közel sem balbekként. Noha Robinhót tekintette példának, a szakemberek az új Neymart látták benne; meteorszerű sebességgel fejlődött, így 16 évesen bemutatkozhatott a Flamengo első csapatában. Tizenhét volt, amikor 45 millió euróért megvette a Real Madrid, amelyhez a FIFA-szabályok miatt csak egy évvel később csatlakozott. Vinícius José Paixao de Oliveira Júnior, vitán felül áll, előbb lett sztár, mint futballista. Ugyanakkor a Real megfigyelői átláttak a lufin: látták benne azt a különleges labdarúgót, aki a meccsen a mérleg nyelvét jelentheti, aki szállítja a győzelmeket, a trófeákat, és hozza, sőt gyártja a pénzt zsákszámra. Ilyen futballistából az egész világon öt, ha van, de jóindulattal is csak tíz.  

Spanyolországban, bürokratikus problémák miatt is, hirtelen a Real Madrid második csapatában, a harmadosztályú Castillában találta magát, ám a klubházból sürgették az akkori vezetőedzőt, Julen Lopeteguit, hogy játszassa. A korábbi spanyol szövetségi kapitány nem engedelmeskedett – sosem volt az a fajta –, ám menesztése után az őt váltó San­tiago Solari egy laza mozdulattal beemelte a csapatba, és ezzel párhuzamosan a köztudatba. A kezdet kezdetén alig vették komolyan, azt mondták róla, hogy a szivárvány méretes kapujába sem képes betalálni, nemhogy az ellenfél hálójába. Az első három idényében 118 meccsen csupán 15 gólt szerzett, azaz 0.1 gólt mérkőzéseként. A 2021–2022-es idényben robbantott, és azóta 22 gólnál kevesebbet nem szerzett. 

Attól a pillanattól kezdve, hogy minden pályán veszélyt jelentett, ellenséggé vált. Több mint húsz alkalommal érték rasszista támadások, amelyekre rendre reagált, minden egyes provokációba beleállt, azaz tudta a lelátón a szurkoló és a pályán az ellenfél, hogy mindenre ugrik. Noha sokan elbeszélgettek vele, nem hallgatott senkire. Pérez elnök épp a futballista különleges egyénisége miatt nem állította, nem állíthatta le, mert egy ilyen ballépéssel a gépezetet hagyta volna olaj nélkül nyekeregni. 

A rasszista bekiabálások gyógyíthatatlan sebeket ejtettek rajta, és a beígért, de meg nem kapott Aranylabda még jobban megtépázta a lelkivilágát. Mbappé érkezése is rossz hatással volt rá, hiszen elveszítette vezérstátuszát a szerkezeten belül. Az elmúlt idényben már Ancelottira sem számíthatott, akinek sokat köszönhet, és akivel  szót értett. (A világbajnokságon ennek újabb példáját láttuk.)
Vinícius – éppen az egyedisége miatt – kontroll nélkül maradt, így azt gondolta, hogy azt csinálhat, amit csak akar: szidhat bírót, a Liga 2-be zavarhatja az ellenfeleit, rasszistának nevezhet egy egész országot, és büntetlenül legyinthet az edzőjére. Ne legyenek kétségeink, ő is tudja, hogy különleges, aki a klubnak fontos. 

Amit nem mert megtenni az elnök, azt meglépte a Levante ellen a szurkolótábor: gatyába rázta, észhez térítette! A drukkerek nem mérlegelnek és nem számolgatnak bevételt. Ha Vinícius a féktelen viselkedését nem kompenzálja sem gólokkal, sem pedig jó játékkal, annak füttyszó a vége. 

Vége? Ne zsémbelj, ne zsörtölődj, és ne foglalkozz senkivel: te csak játssz, Vini! Játssz még!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!