Szocsi 2014: a 18 éves világbajnoknő vezet műlesiklásban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.21. 15:26
A női alpesi sízők műlesiklásának első futamát rendezték meg péntek délután az oroszországi Szocsiban zajló téli olimpián. Az első helyen az amerikai Mikaela Shiffrin áll a német Maria Höfl-Riesch és a szlovén Tina Maze előtt. A magyar Berecz Anna a 44. helyről várja a folytatást.

A versenyszám mindössze 18 éves amerikai világbajnoka hatodikként teljesítette a pályát, s egy század híján fél másodpercet vert a címvédő, amúgy kombinációban már Szocsiban is olimpiai bajnok Rieschre. A harmadik helyen az itt két aranynál – lesiklás és óriás-műlesiklás – tartó Maze hátránya már kétharmad másodperc.

Rajtuk kívül is csak a kisebbik Schild testvér, Bernadett tudott egy másodpercen belülre kerülni (79 századmásodperc), a korábbi világbajnok nővérének már 1.34 a hátránya, s őt még a francia Nastasia Noens is megelőzte.

A 85 induló között ott volt a magyar Berecz Anna is, aki 65-ös rajtszámmal indult, s végül 10.66-os hátránnyal a 44. helyre kapott besorolást. Mivel az utána következők közül senki nem tudta már megelőzni, így erről a helyről várja a második futamot is, amelyen azonban a sok kiesőnek köszönhetően már csak hatvanan indulnak.

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
57 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
3 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
5 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
18 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik