Szálló a kaszinóban – Csinta Samu publicisztikája
Még három nap, és a futball a megszokottnál is nagyobb mértékben monopolizálja a közfigyelmet. Régóta dokumentált tény, miszerint a sportág világbajnoksága a labdarúgás iránt ellenséges érzelmeket tápláló emberek – hogy ne ragadjunk le a sablonos „háziasszonyok” kategóriánál… – egy részének érdeklődését is képes felkelteni. Hogy családi közösségek életrendjét borogatja fel, nem is kétséges, a tengerentúli helyszínek és időzónák mindezt önmagukban is diktálják. De a vb a munkás nappali órákból is bőven kisajátít magának: az előző éjszaka történéseinek kibeszélésétől az alvásigény utólagos minimális kielégítéséig. De hát ilyen ez, immár csaknem száz esztendeje négyévenként nehéz periódusok virradnak ránk. Amelyeket persze alig várunk, jelenthetem ki a túlnyomó többség nevében.
A magára valamit is adó futballszurkoló persze a tét nagyságához illően igyekszik felkészülni a megméretésre. Korábban tuti biznisz volt a menetrendet, játékoskereteket, hasonlókat ismertető kiadványok piacra dobása, nem lehetett annyit és annyifélét gyártani, hogy el ne keljen. Az üzlet klasszikus ágazatát természetesen erősen visszaszorították a jelenkor kommunikációs lehetőségei, de azért ma is bőven akadnak még, akik kezük ügyében tartják a vb-kisokost. A döntő torna szinte ciklusonként bővülő mezőnyében olyan kuriózumok is megjelentek, amelyeket korábban szinte nem is érzékeltünk, még akkor sem, ha esetleg hétről hétre előttünk produkálták magukat. Tegye csak fel nyugodtan a kezét, aki a közelmúltig megjegyzendő információként kezelte, hogy az FTC-csatár Lenny Joseph bármennyire is francia állampolgár, Haiti válogatottját erősíti a világbajnokságon. Apai ágon ugyanis a karibi ország leszármazottja, akit az enyhén szólva is bizonytalan belpolitikai helyzet miatt világvándorrá váló csapat szövetségi kapitánya egyszer csak felfedezett magának. Hasonló pikantériának számít, hogy a curacaói keretben 22-en is akadnak, akik – a klasszikussá vált bakival élve – „nem a szülőföldjükön látták meg a napvilágot”, a többiek felmenőit a hajdani gyarmatbirodalmak viharai szórták szanaszét a világ különböző országaiba – jellemzően persze a hajdani gyarmatosító, Hollandiába.
De lépjünk túl a kis „színes” kategórián, hiszen akad itt sokkal komolyabb, a teljesítményt erőteljesen és közvetlenül befolyásoló tényező is, amelyről nemcsak hogy keveseknek lehet bennfentes információjuk, de talán eszükbe sem jut azok fontossága. Például az alvás és étkezés kérdése. Az utóbbi talán még inkább, miután a magyar labdarúgás közelmúltbeli szomorú évfordulója, az 1986-os mexikói 0–6 a tésztakérdést is újra „felmelegítette”.
Kubát Igor, a norvég futballszövetség zentai származású magyar logisztikai menedzserének témakörbe tartozó történetei külön kötetet érdemelnének, de most szorítkozzunk szigorúan az étkezésre. Tőle tudom, hogy a norvégok például mindenhová saját szakáccsal mennek – amúgy cseppet sem kivételes eset –, a szállodaválasztásban pedig egyenesen kizáró jellegű, ha az intézmény nem enged bejárást a norvég séfnek az étterem konyhájába. Volt rá eset, hogy ezért kerestek másik szállást. Amerikába négy szakáccsal mennek, közülük hárman a világbajnok norvég szakácsválogatott tagjai, a vb alatt a norvég főszakács dönti el, ki mit fogyaszt a több mint egy hónaposra tervezett ott tartózkodás idején. Nem mellékesen nagyon sok sajátosan norvég ételt, illetve alapanyagot is visznek magukkal, mint például a tonhalpástétom vagy a lekvár, olyan dolgokat, amelyekhez hozzászokott az északi gyomor.
A szálláskeresés a vb-ken csak részben kívánságműsor, tekintve, hogy a nemzetközi szövetség három-négy szállodát lefoglalt valamennyi meccshelyszínen, illetve azok térségében. De ezeket az alapvetően magas komfortfokozatú szállodákat is érdemes bejárni előzetesen, akadhatnak ugyanis meglepetések. Az egyik például egy kaszinóban van – nem fordítva, azaz kaszinó a szállóban… –, ami első látásra felvethet bizonyos kockázatokat a világbajnoki mérkőzésre való koncentrálás terén. Persze, nem mindenki számára, Haiti küldöttsége például azt választotta. Biztosan minden tekintetben jól akarják érezni magukat Amerikában.
A szálláscsináló azonban egyéb, sokkal prózaibb csapdákkal is szembesülhet. Merthogy akad játékos, aki zárt ablaknál egyszerűen képtelen elaludni. Kubát Igor Valenciában találkozott hasonló megoldandó problémával. A kiszemelt szállodában biztonsági okokból – a 22. emeletről volt szó – nem voltak nyithatók az ablakok. „Mitévő lehettem volna? Szereztem egy mesterembert, aki titokban megbabrálta az ablakot, távozáskor pedig »visszaszerkesztette«” – árulta el a nem túl píszí megoldást. A játékos azonban jól pihent, és ez a legfontosabb. De a norvégok egyéb dolgokra is érzékenyek: a küldöttség által használandó valamennyi helyiségben a hőmérsékletnek egységesen 21 fokosnak kell lennie. Ezért a küldöttség érkezése előtt három órával Igor hőmérővel a kezében mind a 60 szobát – ennyi főt számlál a küldöttség – bejárja, és gondoskodik a 21 fok beállításáról. Aztán megnézi, kiürítették-e a minibárt, mert csak a stábtagok szobájában maradhat a kínálatból. Emellett mindegyik szobában lehúzza a toalettet, ellenőrzi, működnek-e a csapok.
Logisztikailag mindig különleges feladatot támaszt a biztonság kérdése: ha nagy sztárok is szerepelnek az egyes küldöttségekben, százakat kell távol tartani a Ronaldo- vagy Haaland-kaliberű csillagoktól. A FIFA-előírások között szerepel ugyan a biztonsági emberek minimális létszámának biztosítása, de extra helyzetekben az egyes küldöttségek extra létszámú biztonsági csapatot kénytelen alkalmazni. Arra is akadt már példa, hogy egy tehetősebb szurkoló a drága szállodát is kifizette, csakhogy a kedvencei közelébe juthasson. Hasonló eseteket megakadályozandó a küldöttségek többnyire igyekeznek teljes mértékben kibérelni azokat az emeleteket, ahol ők laknak, hogy senki más ne kerülhessen oda. A németek, ha csak rajtuk múlik, általában az egész szállodát lefoglalják, a 2014-es brazíliai világbajnokság alkalmával például külön szigetet létesítettek a számukra, és oda építettek nekik szállodát.
Joggal merülhet fel a kérdés: milyen kivételezettséget élvez egy Haaland- vagy Ödegaard-kaliberű futballista, hogy változatlanul a norvégoknál maradjunk? Nos, semmilyent. A szövetség ugyanis roppant fontos elvként kezeli az egyforma besorolást. Ha standard szoba áll rendelkezésre, akkor mindenki számára az, ha meg sikerül „kibokszolni” deluxe szobákat, akkor mindenkinek deluxe jár. A sztárság legfeljebb abban az aspektusban érvényesülhet, hogy amikor a neves játékosok nem Norvégiából érkeznek egy adott mérkőzéshelyszínre, saját géppel utazhatnak. Étkezéseknél pedig hosszú, íj vagy ék alakú asztalnál ülnek a játékosok, így is megpróbálva elejét venni bármilyen klikkesedésnek.
Hogy ki nyeri meg a világbajnokságot? Nos, az olyan elemeken is múlhat, mint a korábbiakban felsoroltak. Persze akadnak, akik ezeknél jóval elvontabb tényezők alapján tesznek kísérletet a legfontosabb kérdés megválaszolására. És itt nem csodaállatok, vagy bűbájos lények bevonására gondolok. Joachim Clement matematikai számításai például hibátlanul bejöttek a 2014-es világbajnokság óta. A német közgazdász kalkulusai nem a játékosok sportformáját jelző adatok elemzésén alapulnak, hanem gazdasági és demográfiai statisztikákat elegyítenek. Nos, mindezek alapján a küszöbön álló vb-n Clement Hollandiát látja végső győztesnek. Ami azért, valljuk be, sportszakmai szempontból sem elképzelhetetlen. Norvégiáról egyelőre nem esik szó.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
