Tenisz: Piros Zsombor búcsúztatta az ötödik kiemeltet

2023.07.25. 19:55
null
Piros Zsombor (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Piros Zsombor két játszmában legyőzte az ötödik helyen kiemelt ausztrál Christopher O'Connellt az 560 ezer euró (215 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás tenisztorna első fordulójában, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe. Esőzés miatt a második szett hajrájában félbeszakadt Marozsán Fábián és az argentin Juan Manuel Cerúndolo mérkőzése.

 

A világranglistán 124. magyar játékos úgy nyert kedden 1 óra 22 perc alatt 6:3, 6:4-re, hogy egyszer sem veszítette el az adogatójátékát, míg a rangsorban 68. riválisát kétszer brékelte.

Piros a következő körben a hazai közönség előtt szereplő horvát Dino Prizmiccsel találkozik.

A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett összecsapáson a világranglistán profi pályafutása legjobbjaként 87. Marozsán Fábián irányított. Az első játszmát 6:3-ra nyerte, a másodikban már 5:0-ra is vezetett. Ekkor Cerúndolo (110.) két játékot nyert, amikor az esőzés miatt beszüntették a játékot.A továbbjutóra a spanyol Albert Ramos vagy Jaume Munar vár.

A világranglista 169. helyén álló Jani az első szettben háromszor is elveszítette az adogatójátékát, a folytatásban pedig további kétszer, így Paquet (217.) 1 óra 49 perc alatt nyert.

A másik magyar főtáblás, Bondár Anna várhatóan szerdán a hatodikként rangsorolt orosz Mirra Andrejevával találkozik a nyolcaddöntőben.

Udvardy – aki vasárnap egyesben sikerrel vette az első kört, így nyolcaddöntőbe jutott – és társa gyorsan, 22 perc alatt nyerték az első szettet, majd a második végén elveszítették adogatójátékukat, ezzel a rivális egyenlített. A döntő rövidítésben a német duó 9-7-re ellépett, majd a negyedik meccslabdáját értékesítette.

Udvardy egyéniben a hazai közönség előtt szereplő Eva Lysszel találkozik szerdán a 16 között.

 

TENISZ
ATP-TORNA, UMAG
1. FORDULÓ

Piros Zsombor–Christopher O'Connell (ausztrál, 5.) 6:3, 6:4
Marozsán Fábián–Juan Manuel Cerundolo (argentin) 6:3, 5:2-nél félbeszakadt
WTA-TORNA, LAUSANNE
1. FORDULÓ

Chloe Paquet (francia)–Jani Réka 7:5, 6:2
WTA-TORNA, HAMBURG
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Noma Noha Akugue, Ella Seidel (német)–Udvardy Panna, Arantxa Rus (magyar, holland, 4.) 4:6, 7:5, 12–10 - döntő rövidítés

Legfrissebb hírek

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
16 órája

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

Farkas Attila nem jutott főtáblára a kerekesszékeseknél a római tenisztornán

Tenisz
2026.05.12. 17:42

Nem jutott ki a vk-döntőre a kerekesszékes teniszválogatott, folytatás Rómában

Tenisz
2026.05.11. 10:39

Stollárék az első fordulóban búcsúztak párosban Rómában

Tenisz
2026.05.10. 15:33

Novak Djokovics támogatja a bojkottra készülőket

Tenisz
2026.05.08. 16:11

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05

Nem jött össze a Fucsovics–Djokovics meccs Rómában

Tenisz
2026.05.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik