Úszás: a budapesti lesz minden idők legnépesebb kontinensviadala

2010.05.22. 09:32
Csúcstartó lesz az úszó Európa-bajnokságok történetében az augusztusi magyarországi esemény: az európai szövetség (LEN) igazgatója, Szakadáti László már most jelezte, hogy minden idők legnépesebb kontinensviadalára van kilátás, amelyen minden eddiginél több ország minden eddiginél több versenyzővel képviselteti magát.

A rendező hazai szövetség, a MÚSZ szombati összefoglalója szerint a LEN vezérkarának – az adminisztráció vezetői mellett immár valamennyi sportág szakbizottsága fejének – margitszigeti vizitje után a vendégek elismerően nyilatkoztak a tapasztaltakról.

A csütörtöki helyszínbejáráson pontosítottak sok részletet, így például azt, hová kerüljön a parti eredményjelző, valamint az időmérést végző Omega-központ, továbbá kijelölték a versenyiroda, a csapatvezetői értekezletek, és a helyi sajtóközpont helyét is a Marina Hotelben.
    
Az Európa-bajnokság augusztus 4-én kezdődik a Margitszigeten a szinkronúszó-, illetve a Balatonon a hosszútávúszó-viadalokkal, augusztus 9-től pedig az úszók és a műugrók versengenek 15-éig.

Legfrissebb hírek

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
1 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
Tegnap, 12:26

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
Tegnap, 8:46

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
Tegnap, 8:35

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
2026.08.10. 21:23

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
2026.08.10. 20:40

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
2026.08.10. 12:36

Úszó Eb: Kós, Marchand, Ponti és Steenbergen nyitotta meg az Eb-t

Úszás
2026.08.09. 14:34