Vízilabda-vb: Madridban készül a magyar válogatott

Vágólapra másolva!
2017.06.15. 18:07
A világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtökön elutazott Madridba, ahol – többek között – hat-hét közös edzésen vesz rész Spanyolország legjobbjaival.

Bár a felek hivatalos találkozót nem játszanak, de igyekeznek többször éles meccshelyzeteket teremteni. Nem mindenki tartott a csapattal a madridi útra, dobhártyája speciális kezelése miatt Mezei Tamás itthon maradt.

„Hivatalos meccset ugyan nem játszunk a spanyol válogatottal, de hat-hét közös edzésen részt veszünk, és jó néhányszor meccskörülményeket teremtünk majd. Lesznek emberhátrányos gyakorlások is, mint voltak a montenegrói vendéglátásunk során, illetve legalább egy tornatermi tréninget is vezénylünk. Hétfőn este utazunk majd haza. Mezei Tamás sem tétlenkedik addig, itthon készül Zala György vagy Mátéfalvy Csaba segítségével, és ha megkapja a »vízi engedélyt«, akkor rögvest medencébe ugrik” – idézi Märcz Tamás szövetségi kapitányt a waterpolo.hu.

A BUDAPESTI VB-RE JELÖLT 18 FŐS MAGYAR KERET
Kapusok:
Bisztritsányi Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Fekete Gergő: Szerbiában több góllal jobbnak kell lenni, hogy akár döntetlenre kihozd

Vízilabda
2026.01.27. 10:00

Varga Zsolt: A helyén kell kezelnünk az elvárásokat

Vízilabda
2026.01.27. 06:36

Vogel Soma: Mérges vagyok magamra

Vízilabda
2026.01.26. 18:33

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20
Ezek is érdekelhetik