PL: az év francia tehetsége visszautasította a Leicestert

2016.05.11. 11:08
null
Ousmane Dembélé (pirosban) felhívta magára a topklubok figyelmét (Fotó: Reuters)
Ousmane Dembélé, a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Rennes futballistája és egyben Európa egyik legkeresettebb tehetsége elutasította az angol bajnok Leicester City hívását.

 

A 18 éves játékos az Ouest-France-nak elmondta, hogy beszélt Claudio Ranierivel, a Leicester City menedzserével, és kizárta annak lehetőségét, hogy az angol bajnokhoz szerződjön.

„Beszéltem telefonon Ranierivel, és elmondtam neki, hogy nem szerződök a Leicesterbe – mesélte a tehetség. – Tudom, hogy hová tartok. Hat remek évet töltöttem eddig a Rennes-nél, büszke vagyok rá, amit elértem a klubbal.”

Dembélét Franciaországban az év legjobb fiatal labdarúgójának választották, a Leicester mellett az összes angol topcsapat és az FC Barcelona is figyeli a játékát. A Rennes-nél tanácsadóként dolgozó Mikaël Silvestre is elismerően beszélt a középpályásról.

„Dembélé egy napon esélyes lesz az Aranylabda elnyerésére is. Láttam Cristiano Ronaldót, amikor ugyanennyi idős volt, mint most Ousmane, és nagyon hasonló volt a játéka” – mondta a Manchester United korábbi játékosa.

Dembélé a jelenlegi szezonban 25 bajnoki meccsen 12 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
6 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19