BL: a Legia nem szervez szurkolói utat Dortmundba

MTI MTIMTI MTI
2016.11.07. 18:51
A Legia Warszawa elővigyázatossági okokból nem szervez utat a szurkolóinak Dortmundba, a Borussia elleni, november 22-én sorra kerülő labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésre.

A magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia hétfői bejelentésének előzménye, hogy a klub hívei szeptember 14-én, a dortmundi együttes látogatása során botrányt okoztak. A 6–0-s vendégsikert hozó találkozón a varsói drukkerek sértő rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, és megpróbáltak átjutni a németek szektorába.

Az incidens nyomán a lengyel csapat múlt szerdán zárt kapuk mögött fogadta a Real Madridot a 3–3-as döntetlennel zárult mérkőzésen, mellékbüntetésként pedig 80 ezer eurót (megközelítőleg 24.5 millió forintot) kellett befizetnie az európai szövetség kasszájába.

A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint az együttes októberi, 5–1-es hazai sikerrel végződött madridi vendégszereplése alkalmával 13 varsói drukkert vettek őrizetbe. A huligánokat a közrend megzavarásával, garázdasággal, hatósági személlyel szembeni ellenállással és rablással vádolták.

Legfrissebb hírek

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Európai kézilabdaligák: több légiósunk is bajnoki ezüstérmes lett

Kézilabda
2026.05.31. 22:32

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48