A rák nem válogat – Morvai Katalin publicisztikája

VAGY MÉGIS? Tudományosan igazolt tény, hogy a rákos sejtek ellensége a fizikai aktivitás, a testmozgás. Ettől még persze az élsportolók sincsenek százszázalékosan védve a daganatos betegségekkel szemben. Viszont a legtöbb rákbeteg profi sportoló sikerrel küzd meg a gyilkosnak mondott kórral. Ebben egyrészt közrejátszik a mentális faktor (az élsportolók tudják, milyen sokat számít az akaraterő és a harcolni tudás). Másrészt az is nagyon sokat nyom a latban, hogy a sportolók számára nem újdonság, hogyan eddzék a szervezetüket és folytassák az életüket, amint a műtéti sebgyógyulás ezt lehetővé teszi. Ismerik, milyen nehézségekkel kell megküzdeni egy-egy súlyos sportsérülés után, és ha kellően segítő közeget nyújt a családjuk, a baráti körük és a tágabban vett nagy családjuk, a sporttársadalom, sikerül a rákból való felgyógyulást is úgy felfogni, mint egy hatalmas bukás utáni rehabilitációt. Nagyon sokan nemhogy sikerrel küzdenek meg a tumorral, a sportot is ott tudják folytatni, ahol abbahagyták. 

A svájci alpesi síző, Niels Hintermann az idei téli olimpia előtt két héttel az Olympics.com oldalon nyilatkozott arról, hogy új fejezet kezdődött az életében a rák leküzdése után, és jobban élvezi az életet és a sízést, mint valaha. A harmincéves, Cin-ghi becenevű (az olasz cinghiale, vaddisznóból szóból ered) sportoló a diagnózist követő operáció és gyógyulás miatt kihagyni kényszerült a 2024–2025-ös idényt, de harmincévesen visszatért a legjobbak közé, és a közelmúltban két lesikló világkupafutamon is remekelt. Val Gardenában a hetedik, Kitzbühelben a hatodik lett. Sőt, az olimpia előtt, a második hivatalos tréningen kilencedik volt.

Mégsem sikerült bekerülnie a lesiklócsapatba, Odermatt, Von Allmen és Rogentin mellett a döntő teszten a hatodikként célba érő Monneyra esett a választása a svájci szövetségnek. Ez utóbbi rosszulesett Cinghinek, különösen, hogy az életkora miatt neki már téli ötkarikás szereplése aligha lesz. Viszont a világkupa-sorozatban még jó évek várhatnak rá.

„A nevetés visszatért, jó móka itt lenni, jól megy a sízés, és stabilan jók az eredmények” – posztolta december 4-én a nyaki nyirokcsomó- és kulcscsontrák kezelésekből felépült és újra versenyző Hintermann a szezonbeli első lesiklóversenyét, a Beaver Creek-i huszadik helyét követően. De már tavaly októberben arról beszélt, hogy bár iszonyat kemény éve volt, nagyon sokat változott az életszemlélete és sokkal boldogabb, mint bármikor. „Talán már nem veszem magától értetődőnek a dolgokat, élvezem, hogy egészséges vagyok. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam.”

A daganatot nagyon korai stádiumban, 2024 szeptemberében egy dél-amerikai edzőtáborban fedezte fel a fizioterapeutája, s a célzott tumorvizsgálatok megerősítették a gyanút. Az orvosok azt mondták, nem életveszélyes, de azonnali kezelésre van szüksége. Infúziót, sugárkezelést és kemoterápiát is kapott, és volt időszak, hogy az ágyból is nehezére esett eljutni a fotelig, de mindvégig nagyon motivált volt. A harcban sok erőt adott neki a felesége és a válogatott csapattársak. 

Hétről hétre jobbak lettek a laboreredményei, áprilisban felcsatolhatta a léceit, és bár kevesen hitték, nyárra annyira megerősödött, hogy visszatérhetett a válogatottba. Elvitték edzőtáborozni, és elkezdte a felkészülést a 2025–2026-os versenyidényre, sőt az olimpiára. Az eredményt ismerjük, a téli ötkarikás játékokon végül csak tartalék lehetett, de ez akkor is sikersztori!

Hatalmas sikertörténet a 38 éves norvég kézilabdázó, a kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok Camilla Herrem esete is. Tavaly augusztus 31-én, öt nappal a kemoterápiás kezelését követően négy gólt lőtt a hazai bajnokságban a Sola színeiben. „Nagyon jó érzés, hogy itt van nekem a kézilabda. Ilyenkor egyszerűen önmagam lehetek. Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és közben a csapat, a barátok, és a családom itt van és támogat – mondta a haját újra növesztő Herrem a norvég VG-nek. – Rengeteg ember küldött üzenetet, sokan megállítanak az utcán, hogy elmondják, támogatnak. Úgy érzem, mintha egész Norvégia szurkolna nekem. Ez leírhatatlan érzés.”

Herrem számára minden brutálisan gyorsan történt. Tavaly júniusban fedezték fel a mellében lévő rosszindulatú daganatot, és három héttel később már el is kezdte a kemoterápiás kezeléseket. Egy pillanatig sem titkolódzott, a közösségi oldalán maga jelentette be, mi történt vele. Úgy gondolta, azzal másokon is segít, ha őszintén beszél a betegségéről, a kezelésekről, a fájdalomról, a haja elvesztéséről, és bízott benne, hogy sikerrel veheti fel a harcot. Ötvenkilencezer lájkot ért az az Instagram-videója, amelyben 2025. augusztus 17-én nevetve lekapta a kopasz fejéről a sapkát, és elmondta hol tart. Jól látható volt a csuklóján a nem túl finomkodó, „b…meg, rák” feliratú karperec is… A friss bejegyzései közé tartozik Az év példaképe-díj átadása a norvég sportgálán. (Ezt mi, magyarok is átvehetnénk.) Január elsején pedig arról posztolt, hogy különleges éve volt. De sok csodálatos ember van az életében, és hihetetlenül hálás minden jóért. „Soha ne vegyél semmit természetesnek, és gondolj a legfontosabb dolgokra és azokra, akik körülötted vannak.”

Na, ők jelentik a jelent, a közelmúltból pedig szintén jó néhány eset hozható fel csodálatos felépülésekből. Ott van például két magyar korábbi élsportoló története: Czene Attiláé és Balzsay Károlyé. Az olimpiai bajnok úszó (1996) a tavaly februárban a Blikknek adott interjúban ezt felelte a kérdésre, megrendült-e, amikor megtudta, hogy rákos: „Inkább a család! Maga alatt volt mindenki. Más világ köszöntött az emberre. Amikor jártam a kezelésekre, és láttam a sorstársaimat, csak arra gondoltam, hogy előre kell tekintenem, nincs visszaút. Felidéztem magamban a gyermekkori szegedi edzéseket, amikor a medence falát néztem, hogy elérjem a következő hosszt. Azt mondogattam magamnak, hogy ne nézz hátra! Sokat merítettem a család erejéből és az úszótársakéból is…

Sportolói múltam nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kétszer is sikerrel vettem fel a harcot a daganat ellen. Nem véletlen az sem, hogy az egészséges életmód felé fordultam… Szűk családommal egységet alkotunk, amiért hálás vagyok. Elmúltam ötvenéves, és megtanultam, mindent precízen kell, hogy végezzek, de ne vegyek semmit a szívemre.” Korábban a Nemzeti Sportnak adott nagyinterjúban is arról beszélt, hogy ő a szerencse fia, aki kétszer is legyőzött egy súlyos betegséget, és csak egészséget kíván magának és a családjának.

Balzsay Károly profi bokszvilágbajnok (2009) is kétszer győzte le a nyirokrákot. Először 2014-ben, sportkarrierjének lezárását követő évben, akkor nyolc hónapig járt kezelésekre, majd 2018-ban. A limfóma újbóli megjelenése után az onkológusa már csak ötvenszázalékos túléléssel biztatta. Őssejtbeültetést kapott, hogy beindítsák a csontvelőképződést, de a transzplantációs műtét következtében lenullázott immunrendszere miatt hosszú ideig sterilizált szobában kellett élnie. Profi sportolóként ezt is megoldotta. Mintabetegként viselkedett. Mindvégig az lebegett a szeme előtt, hogy nem hagyhatja magára a feleségét és a kislányaikat.

A híres nagy felépülök közt ott van többek között Éric Abidal, a Barcelona futballistája (sikeres 2012-es májátültetése után még évekig játszott a legmagasabb szinten), Mario Lemieux, a világ valaha volt egyik legnagyobb hokisa (1993-ban nyirokrendszeri megbetegedést, Hodgkin-kórt diagnosztizáltak nála), aki már az utolsó sugárkezelése napján pályára lépett, s a Pittsburgh Penguins színeiben gólt ütött és gólpasszt is adott. A nagy nevek közé tartozik még Lance Armstrong, a világbajnok és hétszeres Tour de France-győztes profi országúti kerékpáros, akinél 1996-ban találtak hererákot agyi és tüdő áttéttel, s aki felgyógyulva, három évvel később kezdte el a Tour-trófeák gyűjtését. Más kérdés, hogy évekkel később kiderült, rendszeresen és keményen doppingolt (vélhetően a felépülésében is szerepet játszottak a tiltott szerek) –, s valamennyi 1998 után szerzett címét, még a 2000-es olimpiai bronzot is elvették tőle. De az 1997 óta a nevén futó rákellenes szervezet köszöni, jól van, az idők során sokakon segített. 

Szomorú tényként azt is meg kell említeni, hogy nem minden sportolónak sikerült legyőznie a rákot, sajnos a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónk, Benedek Tibor sem nyerte meg élete utolsó nagy meccsét, 2020-ban, 47 évesen, két év küzdelem után a szervezete feladta a harcot. Nagyon hiányzik. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!