Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.07.22. 08:31
null
Battai Sugár (balra) a női kardcsapat stabil tagja, Hongkongban is ott lesz a páston (Fotó: Czinege Melinda)
Az elmúlt években három fegyvernem szállította a legtöbb magyar sikert, kettő közülük (férfi párbajtőr és női kard) csütörtökön kezd a hongkongi vívó-világbajnokságon.

Két olyan fegyvernem is van jelenleg Magyarországon, amelyik az elmúlt hetekben-hónapokban elvesztette a „fejét”, legalábbis a hongkongi világbajnokságon nem a kinevezett vezetőedző dirigálja a négyest.

Dancsházy-Nagy Tamás jó ideje eltűnt a férfi párbajtőrvívók mellől, s ugyan ennek volt némi egészségügyi oka is, hiszen egy szájsebészeti beavatkozás megkövetelt némi betegszabadságot, ám a távollétnek ez csak az egyik indoka volt – a másik, hogy az év eleje óta tartó mélyrepülés hozott némi feszültséget. Miután május végén, a berni világkupa-viadalon a 16 közé sem jutott be az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összetételű négyes, a vezetőedző úgy vélte, ha a személye a gátja annak, hogy ismét a csúcsokat ostromolják, hátrébb lép. A történethez persze hozzátartozik az is, hogy Siklósi és Dancsházy-Nagy tízéves edző-tanítvány kapcsolata februárban véget ért.

Siklósi azóta Imre Gézával dolgozik, a válogatott irányítását pedig Boczkó Gábor vette át, aki a kapitányi teendők mellett látja el a feladatot, mindemellett pedig Koch Máté felkészítéséért is ő a felelős.

Ha mindezt így, egyben nézzük, némi magyarázatot talán kapunk arra, miért is nem jöttek a sikerek az elmúlt hónapokban, de mert a csapat háza táján régóta nem látott összhangot érzékel még az is, aki „kívülről jött”, s mert a csapat tagjai külön-külön és együtt is azon dolgoznak, hogy ismét eredményesek legyenek, mindenképpen bízhatunk a jobb folytatásban. Csak emlékeztetőül: tavaly Tbilisziben a négyes (akkor Nagy Dávid helyett Keszthelyi Zsombor szerepelt a csapatban) és Siklósi Gergely is ezüstérmet szerzett.

A női kardcsapat meg harmadik lett a tavalyi világbajnokságon, mégis Hongkongban három változást is feljegyezhetünk már a rajt előtt – Tbiliszihez képest.

Egyfelől – teljesen jogosan – bekerült a csapatba Spiesz Anna, s visszatért az elmúlt hónapokat csípőműtét miatt kihagyó Katona Renáta, s kimaradt az utazók közül az évek óta stabil válogatott Pusztai Liza. Ez meg magával hozta, hogy a fegyvernemi vezetőedző, Ravasz Etele bizalomvesztésre hivatkozva (ő a tanítványát, Pusztait terjesztette elő csapattagként, ám javaslatával sem a szakmai testület, sem a szövetségi kapitány nem értett egyet) nem utazott el Hongkongba.

A Battai Sugár, Katona, Spiesz, Szűcs Luca négyest így Battai mestere, Dávid László dirigálja majd ezen a vb-n.

Dávid László
(Fotó: Czinege Melinda)

„Volt már ilyenre példa, hiszen Etelének nemrég gyermeke született, akkor is Laci irányított minket, ismeri a lányokat, mindannyian jól tudunk együtt dolgozni vele – jegyezte meg Battai Sugár, Dávid László pedig így kommentálta ideiglenes kinevezését: – Tavaly bronzérmesek lettek a lányok, előtte meg kétszer világbajnokok, úgyhogy megtiszteltetés vezetni a csapatot. Nem vennék terhet a vállamra a korábbi eredmények okán, már csak azért sem, mert soha ilyen profi módon nem készültek a lányok egy versenyre. A szezon során azt érzékeltem, hogy mindig az utolsó vágás hiányzott egy igazán nagy eredményhez, azért dolgoztunk az elmúlt hetekben, hogy Hongkongban ne hiányozzon.”

A női kardozók egyéni viadalának selejtezőjét csütörtökön rendezik meg – kiemeltként Battai Sugár ezt a napot még kihagyhatja, aztán vasárnap jön a főtábla, jövő szerdán pedig a csapatverseny, ott a nyolcaddöntőben Azerbajdzsán lehet az ellenfél, a négy közé jutásért pedig a lengyel–japán párharc győztese.

„Annyit mindenképpen ki merek jelenteni, hogy a női kardcsapatunktól igenis félnie kell mindenkinek – mondta Dávid László, aki külön kitért a tanítványára is. – Mi Sugival sohasem beszélünk érmekről, helyezésekről előzetesen, mindig azon gondolkozunk, milyen akciókat lehet használni egy-egy ellenféllel szemben. Ha valamiért számon szoktam őt kérni, az azért van, mert nem az történik a páston, amit megbeszéltünk.”

Koch Máté: Nincs ok a pánikra
Koch Máté
(Fotó: Czinege Melinda)

– Mind a négyen a világranglista legjobb tizenhat vívója között vannak, vagyis kiemeltként nem kell a selejtezőben pástra lépniük Hongkongban, de a csapatversenyek nem sikerültek az elmúlt hónapokban. Mi hiányzik a négyesből?
– Sokan összekeverik az egyéni és a csapatversenyt, s azt gondolják, ha van négy jó vívó, akkor biztosan csapatként is mindig jól vívnak, de azért a kettő más… – mondta Koch Máté, egyéni világbajnok párbajtőrvívó. – Valóban ez a legerősebb összeállításunk, ám nem mindig, nem mindennap sül el úgy a kezünk, van, hogy az egyéni, olykor a csapat megy jobban.

 

– Nem érzi, hogy Párizs, az olimpiai arany óta még inkább figyelik a férficsapatot, a tagjait, s ha nem jönnek az eredmények, aggódnak?
– Szerintem nincs ok a pánikra. Persze az a cél, hogy az áprilisban kezdődő kvalifikációt a lehető legjobb helyről várjuk, de olimpiai bajnokok vagyunk, bárkit meg tudunk verni! Tavasztól kell padlógázzal nyomni, akkortól kell a legjobb formánkat nyújtani, mert egy év dönt arról, kik lehetnek ott az olimpián. Több ország vívói már most „pörgetik” a pengét, szinte mindenből tust adnak, de lehet, hogy a kvalifikációs időszakra elfáradnak – láttunk már ilyet. Én inkább arra szavazok, hogy legyen az az egy év számunkra olyan, mint a négy évvel korábbi, azaz szerezzük meg a kvótát simán, csont nélkül.

 

– Vagyis Hongkong kapcsán se féltsük férfi párbajtőrvívóinkat egy pillanatig sem.
– Én nagyon nyugodt vagyok, úgy is készültem. Mindannyian kiemeltek vagyunk, vagyis csak vasárnap kezdünk a főtáblán. Aztán jön két nap szünet, a harmadikon meg összeborulunk négyen, ahogy mi, vívók mondani szoktuk, beleköpünk a tenyerünkbe, és megyünk a csatába együtt. De mindannyiunknak fontos az egyéni is, mindenki szeretne érmet szerezni egyéniben is, viszont bármi is történik vasárnap, a csapatversenyt egy másik napon rendezik.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, HONGKONG
A csütörtöki program: egyéni, selejtező
  3.00: férfi párbajtőr
  9.15: női kard (Katona Renáta, Spiesz Anna, Szűcs Luca)

 

Legfrissebb hírek

Vívó vb: férfi tőrben három, női párbajtőrben két magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
8 perce

Pengét a kézbe! – szerda hajnalban rajtol a hongkongi vívó-világbajnokság

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:42

Kosztolányi Hunor: A kadét Eb-győzelem mutatta meg az irányt

Utánpótlássport
2026.07.16. 17:31

Férfi párbajtőr: Mélyebb a gödör, mint hittük – Boczkó Gábor

Egyéb egyéni
2026.07.15. 16:33

Mohamed Aida is bekerült a vívó Hírességek Csarnokába

Egyéb egyéni
2026.07.10. 16:19

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
2026.07.02. 19:16

95 éves lett Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó

Egyéb egyéni
2026.06.24. 16:06

Mit takar vívásban a négy Európa-bajnoki érem?

Egyéb egyéni
2026.06.23. 09:35