Most talán pénz áll a házhoz

2005.02.10. 23:47
Címkék
Írásban is lemondott Kocsis György arról, hogy megvásárolja a Fehérvár FC Kft. többségi üzletrészét. Az üzletembert tavaly a képviselő-testület választotta vásárlónak, de birtokon belülre a kft. kistulajdonosainak fellépése miatt nem kerülhetett. Az év elején már úgy tűnt, búcsút is int Fehérvárnak, ám az utóbbi napokban újra felbukkant a neve mint lehetséges befektetőé.
"A kft. gazdasági helyzete rengeteget romlott az elmúlt hetekben, számomra a helyzet kezelhetetlenné vált - mondta Kocsi György. - Módosítani kellett volna az üzletrész-értékesítés feltételein, ehhez viszont újabb közgyűlési határozat szükségeltetne, ráadásul a kistulajdonosok megint elővásárlási jogukat hangoztathatnák. Annyi a bizonytalansági tényező, hogy inkább veszem a kalapomat; de már végleg."
Hogy mi lesz ezután a Fehérvár FC Kft. sorsa, csak tippelgetni lehet. Ha nem talál az önkormányzat hirtelenjében egy tőkeerős befektetőt, akkor a városi költségvetésben a profifutballra elkülönített pénzből (128 millió forint) talán kihúzhatja a csapat a bajnoki évad végéig. Más kérdés, milyen kerettel, hiszen a labdarúgók többsége távozni óhajt. Talán ezt megelőzendő a város gyorssegélyként egyhavi pénzt átutal a jogos juttatásaikra tavaly október óta hiába váró labdarúgóknak - egyes hírek szerint a pénz ma a számlákra kerül. Ha ez így lesz, a ma délelőtti tréninget is megtartják, ellenkező esetben a teljes társulat aligha jelentkezik munkára.
A város szándékait illetően lényegében hírzárlat van. Szelier András sportért felelős alpolgármester is csupán annyit volt hajlandó érdeklődésünkre mondani, hogy "…az önkormányzat keményen dolgozik a megoldás érdekében". A következő mérföldkő kedd lehet, akkor zárul az átigazolási időszak. Igaz, az FC Fehérvár egyelőre nincs a játékospiac szereplői között, mert már korábban kizárták az átigazolásból…


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
6 perce

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
15 perce

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
33 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
54 perce

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
1 órája

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik