Alapkövetelmény

Amikor a Jóisten – alighanem türelmét vesztve a lagymatag, unalomgerjesztő meccs miatt – villámlás és dörgő vihar formájában egy időre véget vetett a Vasas–Paks mérkőzésnek, az özönvíz elől menekülő drukkereknek egyetlen örömük lehetett: nem rontott nagyot a játékvezető.

Bizony, nagy szó ez mifelénk, hiszen a magyar futballon edződő és heti rendszerességgel szentségelő drukker nemcsak kedvencei kudarcai, hanem a bírók ténykedése miatt is elkeseredett. Nincs olyan forduló, amikor valamelyik találkozón ne tévedne súlyosat, ahogy mondani szokták, a mérkőzést befolyásolva valamelyik bíró spori.

Itt volt az MTK–Debrecen és a Honvéd–Újpest rangadó. Négy csapat, amely bajnok is lehet. Négy csapat, amelynél szilárd a háttér, amelynél valóban nagy célokért, tisztességes fizetésért futballozhatnak a játékosok. Csakhogy jön a bíróbaki, és máris borul a papírforma, semmivé foszlik a hetek, hónapok óta végzett kemény munka.

Amikor Szabó Sándor megítélte az MTKnak a Loki elleni meccs első büntetőjét, már tudni lehetett, ennek nem lesz jó vége. Már ami a Debrecent illeti. Talpra állt, és fordított ugyan a tavalyi bajnok, ám ez sem volt elég a győzelemhez egy vitatott leshelyzet miatt – s máris jöttek a kritikus megjegyzések, a Loki válságáról szóló mondatok.

Aztán ott volt a Bozsik-stadionban lejátszott vasárnap esti derbi három kiállítással, idegborzoló ítéletekkel, Fábián Mihály főszereplésével. Régi nóta ez. Egykoron büszkék voltunk Palotai Károlyra, Puhl Sándorra, ma meg éppen ott tart a magyar bírói kar, ahol futballunk. Érdemes lenne statisztikát készíteni, manapság hány fiatalember fejében fordul meg, hogy ő bizony játékvezetőként tevékenykedik majd.

Pedig itthon nem kell zsúfolt lelátók előtt mérkőzést irányítaniuk, nincs rajtuk akkora nyomás, mint ha mondjuk Angliában, Németországban vagy Spanyolországban fütyülnének, méregdrága világsztárok meccsein. Persze a tét itt sem kicsi: megtartani azt a néhány ezer futballdrukkert, aki még hétről hétre ott szurkol a pályákon. Ehhez kellene futballozni, tisztességgel, lelkesen s legalább percekre közönségszórakoztatóan. S ugyancsak ehhez kellene néhány, a szakmáját valóban értő játékvezető. Egykoron mindez itthon alapkövetelmény volt.