Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Ha már az afganisztáni szovjet invázió miatt az Egyesült Államok (és még sokan, így az NSZK, Japán vagy Norvégia is, összesen hatvan ország) úgy gondolta, hogy nem vesz részt az 1980-as moszkvai olimpián, a világrendek nagy egymásnak feszülésében 1984-ben a szovjet blokk (mínusz Románia) sem indult a Los Angeles-i játékokon.

A Szovjetunió ekkor már egyre nehezebben bírta a gazdasági és katonai versenyt, Ronald Reagan Amerikája erősen győzelemre állt, és amikor 1985-ben Mihail Gorbacsov került az SZKP élére, óvatos nyitásnak lehetett tanúja a világ.

Ezt igyekezett meglovagolni Ted Turner amerikai üzletember, az atlantai TBS és a CCN televíziós csatornák feje, aki a hangzatos, szép szavak mögött nyilvánvalóan vastag dollárkötegekre is gondolt, amikor kitalálta, hogy ha nem is a megbékélés, de a közeledés szép példájaként rendezzenek multisportviadalt Goodwill Games, azaz Jóakarat Játékok (az akkori magyar sajtóban: Jóakarat-versenyek) néven. Amelyet természetesen a Turner tulajdonában lévő országos televíziós csatorna, a TBS (Turner Broadcasting System) közvetített – összesen 129 órában.

Bár az ötletgazda az Amerikai Olimpiai Bizottság, az USOC megkerülésével kezdte szervezni az eseményt, később megállapodás született közöttük arról, hogy a Jóakarat Játékok nem válhat az olimpia alternatívájává, hanem elsősorban az amerikai és a szovjet sportolók versengésére helyezi a hangsúlyt.

A rendezvény megszervezése mindössze tizenegy, rendkívül intenzív hónapot vett igénybe, és ennek eredményeként az Egyesült Államok és a Szovjetunió sportolói ismét egy jelentős nemzetközi nyári multisporteseményen versenyezhettek egymással – és másokkal is.

Mert a szovjetek kezdetben azt javasolták, hogy a viadalon kizárólag amerikai és szovjet sportolók induljanak. Turner azonban ragaszkodott ahhoz, hogy más országok versenyzői is meghívást kapjanak. Miután a szovjet fél elfogadta ezt a feltételt, Turner hatmillió dollárral támogatta az Athletics Congress szervezetet, amely ebből fejenként 3000 dollárt fizetett a legjobb amerikai sportolóknak a részvételért. Turner elképzelése szerint a világ élversenyzői atlétikában, úszásban, ökölvívásban, röplabdában és műkorcsolyában álltak volna rajthoz.

A szovjetek jelentős előkészületeket tettek a játékok sikeréért: hatalmas televíziós stúdiót építettek a TBS stábja számára, megduplázták a moszkvai rendőri biztosítást, és a fővárost a sportot, a barátságot és a békét hirdető plakátokkal díszítették fel. Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár hangsúlyozta, hogy a játékok legfontosabb üzenete a barátság, és tényleg, Moszkvába amerikai látogatók ezrei érkeztek az esemény megtekintésére.

És 1986-ban Moszkvában 18 sportágban, meghívásos alapon le is bonyolították az 1. Jóakarat Játékokat. A szovjetek mindent bedobtak, hogy bizonyítsák világrendjük felsőbbrendűségét, amerikai részről pedig több sportágban (elsősorban atlétikában) tényleg a legnagyobb sztárok voltak jelen. Úszásban elsősorban azért nem, mert augusztusban Madridban rendezték a világbajnokságot, így a nagymenők arra hegyezték magukat. Hogy mást ne mondjunk: az akkor már kétszeres Európa-bajnok 18 éves Darnyi Tamás kizárólag 1500 gyorson ugrott vízbe, itt 22 másodpercet faragott az egyéni csúcsából, hatodik lett (győzött az olimpiai bajnok Jevgenyij Szalnyikov), és jelezte, hogy Madridra rendben lesz a forma. (Rendben is lett: kétszeres aranyérmesként rúgta rá az ajtót a nagyvilágra, Széchy Tamás nem véletlenül rejtegette a koronagyémántját…)

A mieink több sportágban is jelen voltak, jellemzően a magyar sport második vonalával, aminek mások mellett az is oka volt, hogy például birkózásban csak a szabadfogásúak vetélkedtek (gondolva az amerikaiakra), akkori erős sportágaink közül kajak-kenu, vívás vagy sportlövészet pedig nem szerepelt a programban.

Így aztán arany nélkül maradt a magyar sport, a tornász Borkai Zsolt nyújtón szerezte egyetlen ezüstünket, bronzot érően szerepeltek férfi vízilabdázóink (Gyarmati Dezső válogatottjában mások mellett ott volt Kuna Péter, Gyöngyösi András, Tóth Imre és Petőváry Zsolt is), női kéziseink (Barabás Zsolt csapatában Rácz Mariann-nal, Gódorné Nagy Mariann-nal, Csapó Erikával vagy Szilágyi Katalinnal), Bardi Róbert, Pajor Gábor, Demeter József összeállítású öttusacsapatunk (azaz Fábián László vagy a vb-címvédő Mizsér Attila nélkül) és a 2008-ban gyilkosság áldozatává lett cselgáncsozó, Bujkó Tamás. No meg a Tallinni-öbölben rendezett vitorlásversenyeken solingban a Fináczy György, Toronyi András, Nagy Zsolt trió, amelyet a korabeli magyar sajtó (ki tudja, miért?) egyetlen apró kivétellel kizárólag „Fináczyék” néven említett, miközben a riválisokat folyamatosan a három nevet felsorolva.

„A szovjet és az amerikai sportolók ünnepi találkozása valóban több annál, mint amit a megszokott versengések jelentenek. Hiszen jól tudjuk, válságba jutott például azolimpiai mozgalom, sőt, a nyugati világ felelőtlen politikai lépései miatt nem egyszer a sportvilág kettészakadásának veszélye is fenyegetett az elmúlt években. A sportolók azonban találkozni akarnak, hiszen a sport lényege a legteljesebb megméretés. Rendkívül fontos, a világpolitikát is érintő találkozás következik tehát most Moszkvában. Sportolók tesznek hitet a jóakarat mellett” – írta a megnyitó előtt lelkes vezércikkében az öttagú, már-már olimpiát idéző stábbal tudósító Népsport.

Címszavakban a legfontosabb történésekről: Szalnyikov 7:50.64-es új világcsúcsot ért el 800 gyorson, a szovjet rúdugró Szergej Bubka pedig 601 cm-re javította saját világcsúcsát. A női kosártorna döntőjében az Egyesült Államok legyőzte a Szovjetuniót, ezzel megszakítva 152 mérkőzéses, 28 éven át tartó veretlenségi sorozatát. 

Atlétikában Jackie Joyner-Kersee 7148 ponttal hétpróbában állított fel új világcsúcsot, Ben Johnson legyőzte Carl Lewist, de nyert a kétszeres olimpiai bajnok 400 gátas Edwin Moses is, míg női 100 méteres síkfutásban az amerikai világcsúcstartó, Evelyn Ashford győzött. Pályakerékpárban pedig a keletnémet Michael Hübner és a szovjet Erika Szalumjae (később észtként már Salumäe) repesztett új világcsúcsot.

A következő eseményt 1990-ben Seattle-ben rendezték meg, ám a Jóakarat Játékok hagyománya a Szovjetunió szétesésével értelemszerűen megtört. Még Szentpétervár (1994), New York (1998), Lake Placid (2000 – téli játékok) és Brisbane (2001) adott otthont az eseménynek, aztán „érdeklődés hiányában” vége lett.

Az 1986-os játékok 26 millió dolláros veszteséget termelt, bár Turnert nem kellett félteni, ennyit megért neki, hogy rendszerek feletti, azokon átnyúló filantrópként ismerje meg a nevét a világ.