Egyéb egyéni
44 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

A benyújtott bizonyítékok 80 százaléka nem hiteles, vagy hamisított.
Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

John Nicks számos olimpiai és világbajnokot nevelt, maga pedig párosban négy-négy világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 16:38

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

A tét ebben a versengésben is az érmek mellett három olimpiai kvóta volt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 15:36

Sportlövő-vb: Major Veronika bronzérmes légpisztolyban – ezzel ő az első kvótásunk Los Angelesre!

Ez karrierje első felnőtt világbajnoki érme olimpiai versenyszámban.
Egyéb egyéni
Tegnap, 13:36

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Közben Jákó Miriam szintén jól lőtt, és 574 körrel zárt, ami végül a 25. helyhez volt elég. Fábián Sára Ráhelnek azonban ezúttal nem jött ki a lépés, sokat hibázott és 568 kört ért el, amivel a 46. lett.
Egyéb egyéni
Tegnap, 11:36

Fitnesz és testépítés: négy világbajnoki arany és rangos elismerés

A hét dobogós helyezés mellett több magyar sportoló is döntőbe jutott. A világbajnokság idején tartott nemzetközi kongresszuson Huber Istvánt, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnökét is kitüntették.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 18:39

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Az új magyar rekord szakításban 147, lökésben 184, összetettben 331 kilogramm a 95 kilogrammos súlycsoportban.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 15:58

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Rédecsi Máté a 15. helyen végzett a gyorstüzelő pisztolyosok versenyében.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:34

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Mindkét szervezet világbajnokságán ott lehetne, de nem volt kérdés, hogy a 21 éves dartsos a PDC-vb-t és az Alexandra Palace-t választja a HDSL rájátszásának megnyerésével.
Egyéb egyéni
2026.11.04. 12:26

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Eredetileg Csondzsu központtal Észak-Csolla tartományt választották ki helyszínül az ázsiaiak, de társrendezőként Szöul is képben van.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:49

„Álmodtam arról, hogy részt vegyek olimpián” – a dakari ifjúsági olimpia bronzérmese, Moór Ádám az NS-nek

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián Dakarban.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 20:01

Súlyemelő-vb: Szong Guk Hjang világcsúcsokkal nyert három aranyérmet

Az észak-koreai súlyemelőnő 2024-ben és 2025-ben is világbajnok volt.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:34

Kilenc tizeden múlt a döntő Nagybányai-Nagynak a sportlövő-vb-n

Immár téthelyzetben álltak lőállásba a magyar sportlövők a katari vb-n, de az első versenynap nem hozott szerencsét.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 19:17

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Dénes Eszter ezúttal nem volt versenyben a fináléért.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 15:45

Sportlövő-vb: Rédecsi Máté jól áll gyorstüzelő pisztolyban, Jákó Miriam hetedik szabadpisztolyban

A vb-n minden olimpiai egyéni versenyszámban három Los Angeles-i kvótát osztanak.
Egyéb egyéni
2026.11.03. 13:43
Egyéb egyéni
2010.09.29. 07:12

Olimpia: szemletúra a 2018-as téli játékokra jelentkezőknél

A 2018-as téli játékok rendezéséért versenyben lévő három város közül a franciaországi Annecyban kezdi majd meg jövő év elején a helyszíni vizsgálódását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottsága.  
Egyéb egyéni
2010.09.28. 22:05

Hegymászás: újabb lavina a Cso Ojun, kétesélyes a csúcstámadás

Visszaérkeztek az előretolt alaptáborba a pihenők (Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor) a 4910 méteren lévő alaptáborból, csatlakozásukkal újra együtt a magyar csapat.
Egyéb egyéni
2010.09.28. 18:02

Kick-box: 49 magyar érem az utánpótlás-világbajnokságon

Kiváló kezekben van az utánpótlás a kick-boxosoknál. Fiataljaink (junior és ifjúsági korosztályban) ismét kitettek magukért, hiszen a magyar válogatott 19 arany, 10 ezüst és 20 bronzéremmel tért haza a belgrádi utánpótlás-világbajnokságról.
Egyéb egyéni
2010.09.28. 17:11

Sakkolimpia: Lékó Péterék meggyőző sikere Brazília ellen

Az ukránok elleni vereség után javított a magyar válogatott az oroszországi sakkolimpia hetedik játéknapján a nyílt versenyben. Almási Zoltán és Polgár Judit győzött, így 3:1-es sikerrel Horváth Tamás csapata továbbra is az élmezőny tagja.
Egyéb egyéni
2010.09.28. 13:08

Asztalitenisz: kikaptak a mieink a világbajnoktól a csapat vk-n

A magyar női válogatott a papírformának megfelelően vereséget szenvedett kedden a világbajnoki címvédő szingapúri együttestől, így már a negyeddöntőben befejezte szereplését az asztaliteniszezők csapatvilágkupáján, Dubaiban.
Egyéb egyéni
2010.09.28. 12:25

Golf, Ryder-kupa: a két kapitány egy hétre letiltotta a Twittert

Mindkét kapitány, Colin Montgomerie (Európa) és Corey Pavin (Egyesült Államok) is megtiltotta játékosainak a Twitter és a többi közösségi honlap látogatását a két válogatott hétvégi, nagy presztízsű Ryder-kupa-mérkőzésének végéig.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 22:12

Veszélyben Bonjasky pályafutása, Hari rendőrségi ügybe keveredett

Október 2-án a két klasszis nélkül rendezik a világdöntő tizenhatos fináléját.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 17:38

Ejtőernyőzés: magyar sikerek születtek a svájci világkupán

Nagy magyar sikerekkel ért véget az idei célbaugrós ejtőernyős világkupa-sorozat: a viadal záró helyszínén, a svájci Locarnóban Asztalos István és a magyar válogatott is megszerezte az összetett bajnoki címét.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 17:25

Videó: Cristiano Ronaldo alattomos és büntetlen szabálytalansága

Nagyon alattomos szabálytalanságot követett el Cristiano Ronaldo a Levante–Real Madrid mérkőzésen a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában. A vendégek portugál játékosa hátulról csúnyán megrúgta Asier Del Hornót. Mivel az esetet sem a játékvezető, sem az asszisztens nem látta, Ronaldo büntetés nélkül megúszta az esetet.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 17:03

Asztalitenisz csapat vk: a világbajnok ellen játszanak a magyarok

A magyar női válogatott – köszönhetően világbajnoki hetedik helyezésének – sorozatban harmadszor szerepelhet az asztaliteniszezők csapat Világkupáján, amelyre keddtől péntekig kerül sor Dubajban.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 16:36

Úszás: Barcelonában lesz a 2013-as világbajnokság

A sportágat irányító FINA uruguayi ülésén hétfőn úgy döntött, hogy a 2013-as úszó-világbajnokságnak Barcelona lesz a házigazdája.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 16:32

Sakkolimpia: a magyar nők minden partit megnyertek a lengyelek ellen

Fantasztikus győzelmet aratott a magyar női válogatott a Hanti-Manszijszkban zajló sakkolimpián. A Horváth József vezette együttes mind a négy táblán győzött a 2005-ben Európa-bajnok Lengyelország ellen, így a dobogóról várhatja a további fordulókat.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 16:21

Sakkolimpia: az ukrán csapat állította meg Lékó Péteréket

Nem sikerült az újabb bravúr, a második helyen kiemelt ukrán válogatott legyőzte Magyarországot az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakkolimpia nyílt versenyében. Lékó Péter és Polgár Judit is kikapott ellenfelétől, így az ukránok 3:1-re megnyerték a rangadót.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 13:30

Tragédia: öngyilkos lett a doppingolás miatt eltiltott rögbis

Öngyilkos lett Terry Newton volt válogatott angol rögbis, aki doppingvétség miatti eltiltását töltötte.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 10:55

Súlyemelő-vb: olimpiai kvótaközelbe kerültek a magyar nők

Ha most rendeznék a londoni ötkarikás játékokat, akkor két versenyzőnk indulhatna.
Egyéb egyéni
2010.09.27. 10:43

Golf: Jim Furyk több mint 11 millió dollárt keresett

Az amerikai Jim Furyk nyerte meg a profi golfozók PGA sorozatába tartozó, 7.5 millió dollár összdíjazású Tour Championshipet. Sikerével a FedExCup pontverseny első helyét, s az azért járó 10 millió dolláros jutalmat is megszerezte.

2417

/

3114